Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-294

A nemzetgyűlés 294. ülése 1924. évi június hó 3-án, kedden. 277 belföldi szükségletet tudta ellátni, hanem külföldre is exportált, ilyen pl. az elektrotechnikai ipar, a malomipar — ilyen a szappankészitő ipar, amelyek már a háboruelőtti időkben is nagy menynyiségeket exportáltak — most sem szorul különösebb vámvédelemre; ellenben azzal a vámvédelemmel, amely lehetővé teszi, hogy a vámot hozzácsapják az árakhoz és ugy adják el belföldön előállitott iparcikkeiket, mintha azok a külföldről jöttek volna, olyan profittöbblethez jutottak illegálisan, — t. i. a gazdasági erkölcs szerint illegálisan —, hogy ők most exportálni tudnak dumpingolva és odakint olcsóbban adhatják el árucikkeiket, tehát a magyar gyártmányokat s igy a külföldi fogyasztók olcsóbban kapják meg a magyar árucikket, mint maguk a magyarok. Ez nemcsak a magyar iparra áll, igy csinálta ezt a cseh és a német ipar is. Láttuk, hogy a német tömegcikkeket, pl. a Solingen-gyártmányu kis ollók és zsebkések Indiában és Dél-Afrikában is olcsóbban voltak beszerezhetők, mint Németországban. Ilyen körülmények között a legridegebben elzárkózom az elől, hogy ezt a vámtarifajavaslatot akceptábilisnak tartsam és, mint az előbb emiitettem, nem azért mintha szabadkereskedő volnék, — jóllehet világnézleti felfogásomnál fogva mint minden szabadságnak, a szabadkereskedelemnek is elvben hive A^agyok — de a mai európai gazdasági viszonyok között tudom, hogy az keresztülvihetetlen kívánság a szabadkereskedők részéről, mert amig a többi országok magas vámvédelemmel elzárkóznak, mi sem tehetünk mást. Abban a pillanatban azonban, amikor az itt kontemplált vámtételek olyan képet mutatnak, mint amilyen képet mutathatnak az óriási magasságra felemelt fogyasztási adók, abban a pillanatban ez a törvényjavaslat messze túlmegy az iparvédelem határain. Az utóbbi években, különösen a textilipar szemmellátható nagy fejlődést mutat. Tény az, hogy Cseh-Szlovákiában leszerelt textilgyárak Magyarországra tették át termelésük szinhelyét, és igen örvendetes fejlődés, amelyet a textilipar vett, hiszen tudjuk a mérlegekből is, hogy igen szép haszonnal dolgoznak. De ha összehasonlítjuk azokat a bérviszonyokat, amelyek a magyarországi textilgyáraknál divatban vannak, azokkal a munka bérviszonyokkal, amelyek, — hogy csak a legközelebbi államot említsem — pl. Cseh-Szlovákiában, de Németországban is vannak érvényben, akkor azt látjuk, — ez nem túlzás, nem demagógia, — hogy Cseh-Szlovákiában majdnem háromszor akkorák a bérek; ha az ottani és a nálunk levő megélhetési viszonyok közötti arányt vesszük, Cseh-Szlovákiában a textiliparban foglalkoztatott munkásoknak és munkásnőknek maj cinem háromszor akkora bérük van, mint nálunk, de Ausztriában is kétszeres a bér, mint minálunk. Ha az előtt az elhatározás előtt állok, hogy egy vámtarifát elfogadjak-e vagy sem, akkor nemcsak a tételeket vizsgálom és nemcsak a vámtételeket hasonlitom össze az analóg-tételekkel — mondjuk, Ausztriával vagy Csehszlovákiával, hiszen sok összehasonlítás történt, de ez teljesen egyoldalú — hanem meg kell vizsgálnom, hogy mik a rezsiköltségei az érdekelt ipari szakmáknak, Ausztriában, Csehszlovákiában és minálunk; hogyan fizeti munkásait a cseh, az osztrák textilgyáros és hogyan fizetik a munkásokat nálunk. Azt mondhatja valaki, aki csak felületesen szemléli és birálja a dolgokat, hogy majd, ha a vámtarifa érvényben lesz és a magas vámok védik a magyar gyárosokat, akkor ezzel kapcsolatban a bérek automatikusan fognak a megfelelő nivóra emeltetni. Ne gondolja senki, hogy a csehszlovák vagy osztrák gyáros csak ugy szabad szerelemből, NAPLÓ XXIV. saját elhatározásából adott magasabb béreket. A kapitalistának az egész világon egyforma a természete. Ha Csehszlovákiának és Ausztriának nem volna oly szociálpolitikája és a szociális területre kiterjedő oly törvényhozása, amely gondoskodik arról, hogy a gyáros a profitjának megfelelő részét a munkabérekre fordítsa, akkor ott is époly silány bérek között vergődnének a munkások, mint nálunk. Ott azonban a törvényhozás nem arra várt, hogy a gyárosok majd humanizmusból, emberbarátságból megfelelő béreket adnak, hanem a törvényhozás gondoskodott arról, hogy a bérek igenis, az életszínvonalhoz alkalmazkodjanak. Nálunk ebben nem bizhatunk. — ez nem egyénekre vonatkozik, ez elvi megállapítás — hiszen a tőke és munka közötti gazdasági érdekellentét, akármit szavalnak is egyesek, ki nem küszöbölhető. Az a gyáros lehet a leghumánusabb ember, de nem fog magasabb béreket fizetni, mint amilyeneket kénytelen fizetni. Akármilyen nagyszerű konjunktúrát teremtünk is tehát a magyar iparnak, ha agyon is védjük vámokkal és lehetővé tesszük a legvirágzóbb kereseti lehetőségeket, míg a törvényhozás nem gondoskodik olyan törvényes kényszereszközökről, amelyek a magyarországi nagyipart contre coeur ráviszik arra, hogy a munkásságnak kellő béreket adjon, addig ez a vámtarifa egészen hiábavaló dolog lesz. Nem tartozik a tárgy keretébe, hogy arról beszéljek, mik volnának ezek a szociálpolitikai intézkedések, s mik volnának azok a törvények; nem tartozik a tárgy keretébe, hogy utaljak arra, hogyan oldotta meg ezt Cseh-Szlovákia, Ausztria sa többi európai ipari államok, hiszen erről később még szó lesz; csak meg akarom világítani az én mentalitásomat, és ki akarom domborítani, hogy e törvényjavaslatot nein csupán a magas vámtételek miatt nem fogadom el, de amiatt sem, mert semmi szándékot és akarást nem látok arra, hogy a kormány lehetetlenné fogja tenni a jövőben bérdiktaturát, amely eddig Magyarországon sanyargatta a dolgozó embereket. Amikor egy uj vámtarifatörvény megalkotása kontemplál tátik, akkor ennek igen-igen fontos és konzekvenciáiban szinte végzetessé válható külpolitikai szempontjai is vannak. A sajnálatos módon egész Európát katasztrófába sodort világháború kitörését is — mindenki tudja, aki e dologgal foglalkozott — a téves és káros vámpolitika okozta. Jól tudjuk, hogy a 80-as évek végén s a 900-as évek elején például Szerbiával milyen szoros gazdasági nexusban álltunk, hogy a magyarországi ipar oda gravitált a Balkánra, igen nagy exportunk volt Szerbiába, viszont a szerb disznók és marhák nagy mennyiségben kerültek Magyarországba, s akkor a koalíciós kormány idején Darányi Ignác akkori földmivelésügyi minister a szerencsétlen vám- és határzárintézkedéseivel elzárta a szerb állatok behozatalának lehetőségét. Ezáltal megteremtette azt az izzó gyűlöletig fokozódott ellenséges hangulatot, amely Szerbiában ellenünk keletkezett és előidézte egyúttal azt, hogy a magyar nép megélhetési lehetőségeit is megnehezítette, mert azáltal, hogy kizárta a szerb húsnak és zsirnak konkurrenciáját, a magyar agráriusok számára lehetővé tette, hogy a belföldön is drágán árusithassák a húsukat és zsírjukat. Ennek a vámpolitikának, ennek az elzárkózási politikának köszönhetjük azután, hogy a magyar fiatalemberek százezrei elvéreztek a Doberdón, a rokitnói mocsarakban és Galíciában, mert ez volt a kiindulási pontja az ellenségeskedéseknek. Nagyon félek, hogy komoly következményei lehetnek annak, ha ezeket a szempontokat a most tárgyalás alatt levő vámtarifajavaslatnál nem méltatjuk figyelemre, ha nem kutatjuk, hogy 44