Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-294
A nemzetgyűlés 294. ülése 192 t. képviselőtársaimnak megjegyeztem, hogy ezek a látogatások tanulságosak ugyan és az ott szerzett tapasztalatok tényleg bázisul szolgálhatnak a vámtarifatervezet tárgyalása alkalmával, de nagyon egyoldalúan látjuk a problémát, mert az éremnek van egy másik oldala is; nemcsak a gyárakat kellene meglátogatni, hanem körül kellene néznünk a mezőgazdaság területén is (Görgey István előadó: Helyes!) és meg kellene látogatnunk a boltokat és az üzleteket is, (Görgey István előadó: Helyes!) meg kellene látogatnunk azokat az üzleteket, amelyek itt már a háborút megelőző évtizedekben is gazdasági tevékenységet fejtettek ki és meg kellene látogatnunk az uj üzleteket is, az u. n. schieberboltokat, amelyek a háborús konjunktúra felhasználása kapcsán jöttek a világra és — ami a legfontosabb — meg kellene látogatnunk a fogyasztók millióit is szerény otthonaikban, szerény háztartásaikban, s ha mindezeket a látogatásokat elvégeztük és leszűrtük a tanulságokat, akkor azután belefoghatunk a vámtarifatörvényjavaslat tárgyalásába. Mayer János és Szomjas Gusztáv t. képviselőtársaim, akiknek ezt elmondottam, szinte elérzékenyülve, egészen szentimentális hangulatba esve (Kiss Menyhért : Na !) helyeselték azt, amit mondtam s azt felelték : Tényleg, erre szükség van, de hát fizikailag erre nincs idő és egyelőre meg kell elégedni a gyárak látogatásával. (Kiss Menyhért : Nem szomjúhozták az igazságot !) Ha ez a vámtarifajavaslat, amelynek tárgyalása itt a nemzetgyűlésen szinte hihetetlen közöny és az érdeklődés teljes hiánya mellett folyik, odakint az országban, a nagy publikum előtt is szakszerűen tárgyaltatnék, objektiven, tisztán a köz, az ország gazdasági érdekeinek szempontjából, akkor én meg volnék nyugodva és azt mondanám : akármilyen az én felfogásom erről a kérdésről, kalapot emelek előtte és tisztelem az ellentétes felfogást is. Ez volt a helyzet néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a szabadkereskedelem nagy és tudós apostola, Richard Oobden, megkezdte Angliában nagy harcát az akkori védővámos gazdasági politika ellen. Akkor az ő nagy ellenfele, Bobért Peel akkori angol ministereínök szellemi tornát folytatott ezzel a Richard Cobdennel. Ha elolvassuk az akkor elhangzott beszédeket, ctZ u cl kontradiktórius vitatkozást, amely Richard Cobden és Robert Peel között az angol parlamentben lefolyt, akkor azt látjuk, hogy igazán két ellentétes úgyszólván gazdasági világnézet ütközött össze, a szabadkereskedelmi és védővámos politika két harcosa harcolt egymással, de egymást nem gyalázva, egymást nem gyanusitva. Mindkettőnek megvolt a maga tábora, mindkettő alá tudta támasztani a maga álláspontját érvekkel a vitában. Ilyen álláspont előtt, amilyent akkor képviselt ez a két ellentétes felfogás, tisztelettel tudnék meghajolni, mert mindkét álláspontnak megvannak a maga igazságai. Nálunk azonban azt látjuk, hogy a különböző érdekeltségek tisztán a maguk vagyoni érdekei szemüvegén keresztül nézik a problémát, (Ugy van! a szélsőhaloldalon.) senki sem törődik a köz érdekével, senki sem vizsgálja azt, hogy ha nekem esetleg ebből egyénileg károm is van, nem kell-e nekem akár hazafias meggondolásból, akár magasabb gazdasági elgondolásból is ezt az áldozatot meghoznom és nem kell-e deferálnom. Nem! Azt látjuk, hogy itt minden egyes érdekeltség szinte lelketlen ós kegyetlen, késhegyig menő harcot viv csak azért, hogy az ő vélt igaza, az ő gazdasági érdeke 100%-ig érvényesüljön. Ez a vámtarifatörvény azonban nemcsak gazdasági kérdés, hanem eminens politikai kérdés is. Ha én ennek a vámtételeit el is tudnám fo•4. évi június hó 3-án, kedden. 275 gadni és ha azoknak gazdasági megalapozottságát teljesen bebizonyítva látnám is, akkor sem tudnék a mai kormányzati rendszernek egy ilyen széles, nagy és — hogy ugy mondjam — elasztikus felhatalmazást adni, mint amilyen felhatalmazás ebben a vámtarifában foglaltatik. Mert legyünk azzal tisztában, hogy a vámpolitika csak integráns kiegészitő része a kormány általános gazdasági politikájának. Márpedig egy olyan kormánynak, amelynek nincs jó gazdasági politikája, nem lehet jó vámpolitikája sem, vagy ha az a vámpolitikai koncepció esetleg jónak is látszanék, akkor is esetleg belepusztulna a rossz gazdasági politika általános keretébe. A vámpolitikai kérdés tulaj donképen a kereskedelemügyi ministerium resszortjába tartozik. Azokkal, amikről most beszélni akarok, amely hibákat és bűnöket most ostorozni akarom, nem akarom azonositani a most itt ülő igen t. kereskedelemügyi minister urat, aki ezeket a dolgokat nem iniciálta, hanem csakúgy megkapta. De tény az, hogy ami a behozatali korlátozások körül történt, az valóságos cimborasszója az őrületnek. Az intenció ugyanis az volt, hogy kereskedelmi mérlegünk passzivitását lehetőleg minél szűkebb körre szoritsuk, vagyis ne engedjük emelkedni. Mi történt erre? Éietbeléptették a behozatali korlátozásokat, de nem azért, hogy áruk ne jöjjenek be, hanem azért, hogy bejöjjenek, de nem legális utón. Szóval, a behozatali korlátozások nem csökkentették a behozott áruk mennyiségét, ellenben csökkentették az országnak, a kincstárnak, vám- és forgalmiadó bevételeit, mert az áruk csempészuton jöttek be. (Kiss Menyhért: Lásd Szombathelyt, Sopront és társait!) A szombathelyi eset csak egy eset, mert nem mindegyiket leplezték le. Tény az, hogy olyan áruk, amelyek a tilalmi listán voltak, bő mennyiségekben voltak fellelhetők Budapesten az úgynevezett siberboltokban és csak a régi, évtizedes munkában megöregedett, legális, tisztességes eszközökkel dolgozó kereskedő került hátrányba, csak annak a boltja volt üres, mert az nem volt hajlandó csempészéssel a kincstárt kijátszani, nem akarta magát kitenni semmiféle kellemetlenségnek, és inkább lemondott üzletének prosperitásáról. Ellenben azok a háborús konjunktúra által felvetett uj, úgynevezett kereskedők — akiket azonban én inkább csak egyszerűen handléknak neveznék — meggazdagodtak, óriási tőkét szereztek, megkárosították a tisztességes, legális kereskedőket, megkárosították a fogyasztókat, megkárositották a kincstárt. Hogy lássák, hogy ez mennyire igy van, nagyon tanácsolnám t. képviselőtársaimnak, hogy például Mezőkövesdre nézzenek el. Nagyon érdekes dolgot fognak látni. Mezőkövesd olyan területen fekszik, amely közel van a cseh-szlovák határhoz. Ott az úgynevezett finom kasmir-szövetekre súlyos behozatali tilalom van; csak igen keveset engednek be belőle. A^ mezőkövesdi menyecskék azonban minden vasárnap más és más szép virágos kasmir-bluzban járnak. Hogyan történik ezl A mezőkövesdi kereskedők Kassáról garmadával csempészik be oda a kasmir-szöveteket s nem fizetnek vámot a behozatalnál, Az ottani hatóságok mind tudják ezt; vagy ha nem tudják, akkor nem valók oda, mert hiszen ezt látni lehet. Minden gyakorlati érzékkel megáldott embernek fel kell tűnnie, hogy honnan van azoknak az embereknek annyi kasmirjuk, ha nem szabad behozni. Ez tiszta dolog. De itt Budapesten is látjuk, hogy a behozatali tilalom alatt álló áruk bőségben voltak, de nem azokon a helyeken, ahol joggal lehettek volna, vagyis a régi, konszolidált időkben megalapított üzletekben. Budapesten vannak nagy, évtizedes cégek,
