Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-294

274 A nemzetgyűlés 294. ülése 1924. évi június lié 3-án, kedden. azt Sándor Pál t. képviselő ur ajánlotta az igazságügyi bizottságban. Ezt a közönséges közgazdasági martalócpolitikát az hozza létre, hogy a védővámos rendszerben, a védővámok bástyája mögött a tőke azt csinálhat, amit akar, A magas vámvédelem a magas kapitalista hasznot is jelenti. Az állam annak ellenére, hogy a kincstári jövedelem fokozása volt a célja, a haszonszerzés tekintetében csak harmadsorban kullog a mezőgazdasági és nagyipari érdekeltség után, azonban a profitja, a nyeresége mindegyiknek egyformán magas, a vámvédelem egyformán módot ad nekik ilyen nyereségek szerzésére, de egyik sem ad vissza semmit azoknak a fogyasztó közegeknek, amelyeknek kárára és mondhatnám, szerencsétlenségére ezt a politikát csinálják. Végezetül legyen szabad még néhány megjegyzést tennem. Engelsnek a vámpolitika kérdésében igen frappáns hasonlata van. Engels egyizben Skóciába utazott és a vonaton egy skót kereskedővel beszélgetett. Ez azt mondta neki, hogy mégis csak lehetetlen dolog az, hogy a minden hájjal megkent amerikai kereskedők annyira kiszolgáltatják magukat az amerikai gyárosoknak, hogy dupla áron veszik tőlük a portékájukat, holott ugyanazokat az árucikkeket az angol gyáraktól feleáron megkaphatnák. Engels erre a következőképen válaszolt: Uram, ez teljesen érthető. Amerika elhatározta, hogy védővámos kényszert alkalmaz az amerikai termelésre; a védővámok mögött akar ipart fejleszteni és huszonöt év alatt akarja elérni azt, amit egyébként a szabadkereskedelem mellett, nagy ráfizetéssel, csak hetven vagy nyolcvan esztendő alatt érhetne el. Hiszen önnek is módjában van, — mondta Engels útitársának — hogy elmenjen Manchesterbe vicinális vonaton, meisten olcsón utazhatik, kilométerenként egy pennyt kell fizetnie, de 12 óra alatt teszi meg az utat; viszont módjában van ugyanazt az utat sokkal rövidebb idő, 2—3 óra alatt is megtenni, mert rendelkezésére áll a kissé drágább expresszvonat. Amerika is felült a védő vámos politika expressz vonat j ára, mert sokkal hamarább akarja az iparfejlesztést megcsinálni, sokkal hamarább akar a saját belföldi szükségletét ellátó ipart teremteni és ezt nem veheti tőle senki sem rossz néven. Ha pedig majd eljön az ideje annak, hogy kifejlődött ipara az egész belső fogyasztást el tudja látni, akkor kötelessége áttérni a szabadkereskedelemre, kötelessége áttérni olyan politikára, amely a határokat nem zárja el sem az idegen élelmiszerek, sem az idegen ipari árucikkek elől. Ez a helyzet állott be most nálunk Magyarországon. A magyar ipari kapitalizmust ez a javaslat expresszvonatra ülteti ; a nyereségek dolgában egészen bizonyosan expresszvonatra ül a nagyipari kapitalizmus. Ámde a magyar szociálpolitika, a munkásvédő törvényhozás lesajnáltan, árván, gyalog, felsebzett lábakkal, vánszorog a nagyipari tőke expresszvonata után. Amikor tehát a nagyipari kapitalizmust expresszvonatra ültetik, akkor expresszvonatra kell ültetni a szociálpolitikát, a munkásvédelmi törvényhozást is. Mert ami a munkásvédelem terén történik és történhetik nálunk, az valóban szégyenletes és megbélyegző. A munkásság eddig is ki volt szolgáltatva a mezőgazdasági és az ipari nagytőkének, mi lesz tehát most, e szerencsétlenül túlzott vámvédelmi politika mellett, amikor a védővámok bástyája mögött úrrá válik a nagyipari kapitalizmus, sőt elsősorban az válik úrrá, és ugyanakkor üldözötté válik a munkásság!! (Baticz Gyula: Ezt nevezik védelemnek!) A munka és a tőke viszonyát, általában a munkásság helyzetét a következő számok élénken demonstrálják: Az utolsó békeesztendőben, 1913-ban a gyáriparban kifizetett munkabérek összege 92 millió aranykorona volt. 1922-ben a természetbeni járandóságok pénzértékével együtt ez a 92 millió már leszállott 21 millió aranykoronára. Pedig — és ez nagyon fontos — a foglalkoztatott munkáslétszám 1922-ben mindössze 4000-rel volt kevesebb, mint az utolsó békeesztendőben, 1913-ban, amikor — hogy ismételjem — a mostani 21 millió kifizetett munkabérrel szemben 92 millió aranykorona kifizetett munkabér állott szemben. (As elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja'el.) De továbbmegyek. Egy legújabb felvétel szerint a kifizetett munkabérek összege az egész termelés értékének 1913-ban 40'5 percentje volt, 1921-ben leszállott 207 percentre, mig 1922-ben a kifizetett munkabérek összege az egész termelés értékének csak 20°3 percentjét tette ki. Én azt hiszem, t. Nemzetgyűlés, hogy nem kell ezt különösebben magyarázni, ezek a számok eléggé érthetően beszélnek. Különben is hivatalosan állapitották meg, hogy »a gyárak kalkulációja a munkabérekben elérhető megtakaritás felé irányul«. Amikor tehát a legnagyobb szükség volna arra, hogy a munkásosztályt megvédjék, hogy jó szivvel, az állam és a nemzet érdekében, az egész munkásosztályt felemeljék mai nyomorúságos, Ínséges, keserves helyzetéből, akkor ennek épen az ellenkezője történik. (Zaj a középen. Felkiáltások a szélsőbaloldalon és a balközépen : Halljuk! — Elnök csenget.) Amikor annak kellene történnie, t. Nemzetgyűlés, hogy a munkásosztályt felemeljék ebből a lehetetlen, kinos és keserves helyzetéből, akkor ehelyett idejönnek a nemzetgyűlés elé a büntetőnovellával, (Kiss Menyhért: Ez az! Igaz!) a büntetőnovella 10. §-ával, és törvényben akarják kimondatni azt, hogy a sztrájk, a munkásságnak ez a keserves és sok áldozatot kivánó kenyérharca (Kiss Menyhért : Egyetlen fegyvere!) magánosok elleni erőszak, s törvényben akarják kimondatni, hogy a sztrájk vétség és 6 hónapi fogházzal büntetendő. (Kiss Menyhért : A világon mindenütt van sztrájk!) T. Nemzetgyűlés! Én erről a kérdésről sem akarok beszélni. Lesz rá alkalmunk elég, bár én azt tartanám okos és józan politikának, ha a büntetőnovelláról itt egyáltalán nem beszélnénk többet. De ha ilyesmik történnek, ha ilyesmik történhetnek az ország dolgozó népének ebben a szorult helyzetében, akkor mit várjunk ettől a kormánytól, hogyan várhatunk tőle szociális lelkiismeretet, munkás védelmet, vagy hogyan várhatunk tőle jó vámtarifát! (Kiss Menyhért: Kancsukát! Semmi mást!) Hiszen méltóztassanak tárgyilagosan megítélni, hogy ez a 10. § nem más, mint a gazdaságilag gyengék kenyérharcának elgáncsolása ; ez a 10. § nem más, mint az államhatalom lázadása a munkásosztály kenyérharca ellen. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Amikor ez történik, amikor a kormányzatnak szelleme ilyesmit produkál, akkor én nem lehetek abban a helyzetben, hogy az egyébként is helytelen és rossz vám tarif a javaslat akárcsak általánosságban is elfogadhassam. (Helyeslés a szélsőbaloldalon és a balközépen.) Elnök: Szólásra következik! Héjj Imre jegyző: Pikier Emil! Pikier Emil: T. Nemzetgyűlés! Amikor a most tárgyalás alatt álló törvényjavaslat előadójának, Görgey István t. képviselőtársunknak kezdeményezésére és rendezésében megindult az egyes gyárak látogatása, amelyben a t. Ház tagjai résztvettek (Kiss Menyhért: Az ellenzékről többen!), akkor az egyik ilyen gyári kirándulás alkalmával Mayer János és Szomjas Gusztáv túloldali