Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-293
A nemzetgyűlés 293. ülése 1924, A legtökéletesebb határelzárás történt itt hosszú esztendőkön keresztül, az nem jött be ebbe az országba az iparcikkek terén, amit a vas- és gépiparosok megállapítottak, teljesen szabadkezük volt etekintetben ; ők készítették el mindenkor a tilalmi listákat. Ez, itt belül olyan kényelmi helyzetet teremtett az ipar számára, hogy az teljesen mentesült mindenféle külföldi konkurrenciától, szabadon alakíthatta ki árait, aminek következménye azok a hallatlan iparcikk-árak, amelyekre joggal lehet azt mondani, hogy már teljesen elviselhetetlenek. Emellett még azt látjuk, hogy az ipar a legmostohábban bánik munkásaival. A munkabér ebben az iparban olyan alacsony szinten mozog, hogy ennek az iparágnak munkásai szinte létükben vannak veszélyeztetve. E tekintetben már számtalan konkrét tényt hoztunk ide a nemzetgyűlés elé s ez alkalommal szintén kénytelen vagyok ennek az iparnak ez irányú bajait is megemlíteni, mert amikor a kormány akár a mezőgazdaságnak, akár az iparnak kedvezményt nyújt, ugyanúgy kötelessége a kormánynak nem kedvezményt, hanem az ipari munkásainak számára a létfentartás legminimálisabb mértékeit megadni. (Baticz Gyula: Diktálják az árakat az egyik oldalon, a másik oldalon a béreket!) Ezt nein látjuk egyáltalában semmiféle vonatkozásban sem, sőt itt a nemzetgyűlésben kellett hallanunk felelős kormányférfiak részéről olyan kijelentéseket, hogy a törvényhozásnak nem lehet kötelessége és feladata az ipari munkabérek megállapítása. Itt hallottunk felelős minister urak részéről olyan kijelentéseket, hogy indexrendszer alapon nem lehet a munkabéreket bevezetni, mert ez az ország tönkretételét jelentené. Ne méltóztassék akkor rossz néven venni, ha mi minden egyes törvényjavaslatnál azt mondjuk, hogy bizalmatlanok vagyunk a kormánnyal szemben és a politikai bizalmatlanságnak következménye az, hogy a törvényjavaslatokkal szemben állást foglalunk, még pedig azért, mert mindig egyoldalúságot látunk a törvényjavaslatokban. Ha itt ennél a törvényjavaslatnál egyrészt kifogásolnom kell az élelmiszervámokat, másrészt azt kell mondanom, hogy rendkívüli súlyosnak tartom azokat a, vámokat, amelyek épen a mezőgazdaság intenzivebbé tételéhez szükséges gépekre és munkaeszközökre vannak kiróva, akkor ezeknek vizsgálatánál azt kell mondanom: ugylátszik a kormányt HZ 3> cél vezeti, hogy élni és élni hagyni; élni hagyja a mezőgazdaságot akkor, midőn megvédi a behozataltól, de élni hag ipart is, amikor ugyancsak a behozataltól védi meg. Sajnos, nincs rá elegendő időm, hogy részleteiben vizsgáljam a vámtarifát, de egy-két tételt kénytelen vagyok megemlíteni. Például a lovak vámja kétéves korig bezárólag 50 aranykorona. Ez egy ilyen fiatal csikónak majdnem egy millió koronával drágítja meg az árát. Kétévesnél idősebb lónál az ár már majdnem két millió koronával drágul meg. Ha a szarvasmarhát nézem, amelyre, mint élelmicikkre, szüksége van az ország lakosainak, az élőállat súlyára olyan vámot ró ki ez a törvényjavaslat, amely az élősúlyt kilogrammonkint nem kevesebb, mint 2700 papirkoronával drágítja meg. Ezt végig lehetne vinni mindennél, én azonban csak néhány részletet emelek ki. Baromfit pl. csak 12 aranykorona vámmal lehet behozni, ami azt jelenti, hogy átlagban tulajdonképen egy baromfi körülbelül 18—20.000 papirkoronával drágul meg. így tehát az eddigi kényelmes állapotot továbbra is fentartják, a konkurrenciától megvédik a gazdákat. Ellenben, ha nézem a kutya vámját, az egy aranykorona. Miért kell ide beengedni a kutyát ? Olyan kevés kutya van ebben NAPLÓ XXIV. évi május hó 3Tén, szombaton 255 az országban? (Derültség) Itt is kilátszik a tendencia, hogy ez nem árt senkinek sem, jöjjön be tehát ide annyi kutya, amennyi akar, mert csak egy aranykorona vám van rá kiróva. (Zaj.) Nem akarok a nemzetgyűlés házszabályaival ellentétbe kerülni, csak annyit kívánok megemlíteni, hogy ez nem közélelmezési cikk, még akkor sem, hogyha Zalaegerszegen meg is ették a kutyahust. (Derültség.) Ha tovább folytatom ezt a bírálatot, s a levágott friss állathus vámját vizsgálom, látom, hogy pl. a borjúhús vámja 5400 koronával meg fogja drágítani a húst kilogrammonként. Megtiltja ez a vámtarifajavaslat, az elkészitett husnemüek, nevezetesen a szalonna, sonka vagy akármiféle füstölt, pácolt húsok behozatalát, mert ezeket olyan teherrel sújtja, amely kilogrammonkint 18.000 koronával drágítja meg ezt az árut. De a legegyszerűbb dolog, mint pl. a tehéntúró is meg fog drágulni a vám folytán. Pl. egy kilogramm liptói túró kilencezer koronával drágul meg. Miért szükséges ezt az egyszerű népeledelt ennyire megdrágítani 1 Annyira fejletlen a magyar mezőgazdasági termelés, hogy mindent el kell tiltani ebből az országból ? Nézetem szerint, ha ezek a cikkek bejönnek ide, ennek ármérséklő hatása lesz. Nem mondom, hogy ezek teljesen vámmentesek legyenek, hogy teljesen a szabadkereskedelem tárgyát képezzék, ellenben minden körülmények között oly mértékűnek kell lennie ezek vámjának, hogy ne tegye különösebben nehezebbé és elviselhetetlenebbé itt az életet. Csak ezt a néhány tételt ragadtam ki, habár sok ilyet lehetne megemlitenem. Áttérek most az általam ismert vasipar helyzetére, helyzetre, amelyet a vámtételek számára meg fognak teremteni s itt vonatkozásba hozom vele a mezőgazdasági termelést. Elsősorban kifogásolom a 757. pont alatt az ekevasra, szántóvasra, csoroszlyára és kormánylemezre megállapított huszonnégy aranykoronás vámot. Mi szükség van érrel A gazdatársadalomhoz tartozó t. képviselőtársaim között valószínűleg lesznek olyanok, akik igazolni fogják abbeli állításomat, hogy számtalan olyan mezőgazdasági eszköz van, —• eke vas, szántó vas stb. — amelyeket korábban szereztek be külföldről, amikor még azokat be lehetett hozni, azonban vannak ezeknek olyan alkatrészei, amelyeket idővel pótolni kell, bár igaz, hogy más részük nagyon hosszú ideig eltart. Most ezen vámtételek megállapításával megdrágítják ezeknek az alkatrészeknek behozatalát azért, hogy itt úgyszólván az a monopolisztikus helyzet alakuljon ki, hogy az egy-két gyár, amely az ilyesmiket gyártja, tudja gyártmányait eladni vagy pedig egy másik furcsább helyzetet teremt, azt, hogy annak a gazdának drágábbá teszi a termelést, mert a mezőgazdasági eszközöket olyan drágán kell beszereznie, hogy azokat minden körülmények között bele kell kalkulálnia majd a termelésbe, s ezáltal a mezőgazdasági termelés lesz drágábbá. Ha a vasipari termelést tekintem, elsősorban arra kell néznem, milyen segédeszközök kellenének a vasipari termeléshez. Itt a 765. vámtétel ragadja meg figyelmemet. Nevezetesen ebben a vámtételben a maró, dörzsár, csavarmetsző és csigafuvó, metszőpofa, tokmány stb. vámja van megállapítva, még pedig ugy, hogy a régi 60—80 aranykoronás vámtételt 100—200-400 aranykoronára tervezi ez a törvényjavaslat felemelni. Véletlenül ez egy olyan tétel, amelyből megtudom állapítani, hogy mit jelent az az ipar számára. Igaz, hogy itt Magyarországon gyártanak csigafúrókat, és dörzsárakat, azonban ezek a gyártmányok olyan primitívek, hogy bizony az ipar ezeket nem tudja kellő módon használni. A 40
