Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-293

252 A nemzetgyűlés 293. illése 1924, vorizálta, kedvezményezte, dédelgette az osztrák ipart és a magyar ipar jogos igényeit niég a kvóta arányában is alig-alig és csak nehézségek árán engedte érvényesülni. De később azután, amikor olyan terjedelemben volt szüksége, (Meskó Zoltán: "ügy van!) a hadvezetőségnek különböző szállításokra, hogy azokat az osztrák ipar már nem volt képes kielégíteni, sor került a magyar iparra. De akkor az már igen nehéz helyzetben volt, mert a szakképzett munkások egyrészét katonáknak vitték el a frontokra és akiket elvittek, ott is vagy hadfelszerelési gyárakba, vagy hadiüzemekbe osztották be, úgyhogy végre, amikor odajutott a magyar ipar, hogy megrendeléseket kapott, ezeknek teljesítése nagy feladat volt reá nézve. És igaza van a kereskefielmi és iparkamarának akkor, amikor azt mondja, hogy (olvassa): »Örök dicsősége marad a magyar iparban rejlő nagy szellemi és technikai erőknek az a gyorsaság és alaposság, amellyel át tudott térni a háborús termelésre.« (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Jól meghálálták!) Igaza van a kamarának, amikor jelentésében azt mondja, hogy (olvassa): »A magyar nőmunkaerő nagyszerű fogékonysága és erőkifejlesztésre alkalmas volta ekkor tűnt ki,« és azt is helyesen állapítja meg a kamara, hogy : »A magyar ipar nem a világháborúban, hanem a fegyverszünet alatt égett le, midőn a balkáni megszállók kivonultak s a csonka ország gyáriparára egy uj honfoglalásnak nagy gondjai nehezedtek.« Azt mondotta Gömbös Gyula t. képviselő ur, hogy ő túlzottnak tartja a gyáripar védelmét. Én pedig azt kérdezem vele szemben, hogy szabad-e egy ilyen ipart, amely ilyen munkakészséget, ilyen munkaképességet tud felmutatni, elpusztulni hagyni ! (Meskó Zoltán : Ö sem akarja, hogy elpusztuljon !) A magyar vámtarifának, amint beszédem bevezető részében hangsúlyoztam, elsősorban az agrárérdekeket kell szem előtt tartania : de amint hozzátettem, nem szabad elfelejteni azt a kölcsönhatást, amellyel ez őstermelés az iparral, mint tápláló és kiegészítő termelési ággal, összefügg. Ha pedig birál valaki, elfogulatlanul kell különösen olyan kérdésekben bírálatot mondania, amelyek a vámpolitika körébe tartoznak. Kifogásolták a vámtételek magasságát abból a szempontból, hogy azt összehasonlították az eddigiekkel. Ha jól emlékszem, a vita során a gép-, illetőleg a villamosipar vámvédelmét túlzottnak jelentették ki. Nem akarok a kérdésbe mélyebben belehatolni, annyi azonban kétségtelen, hogy azok után a szakszerű felvilágosítások után, amelyeket e részben nyertem, meggyőződést merítettem arra nézve, hogy az eddigi vámvédelem elégtelen ; ami pedig a pamut-, általában a textildolgokat illeti, a pamut — a nyerspamutot értve — 1921-ben kétszeres árra emelkedett, maga a pamutból készült szövet pedig háromszoros árra. Ha tehát a régi vámtételeket alkalmaztuk volna, akkor a nyerspamutnál az a vámvédelem a felét jelentette volna a vámnak, a szöveteknél pedig a harmadát. Ebben a kérdésben nem habozom kijelenteni, hogy ha egyéb érvet nem olvastam volna, mint a t. minister ur indokolásában foglalt azt az egyetlen adatot, hogy míg Magyarország gabonájában, lisztjében, élőállataiban, borában és a mezőgazdasági termelés s élelmezési ipar összességében 177 millió aranykorona a kivitel értéke, addig a behozatal a textiliparban 173 millió aranykorona, ugy ez az egy érv is elég volna nekem, hogy a textilvámokat minden fentartás, minden gondolkozás nélkül megszavazzam. Amikor a vámdrágitásról van szó, egyetértek a t. előadó úrral. Azt hiszem az nem vitás, hogy évi május hó BTen, szombaton minden vám drágit. Ez természetes. A fináncvámnak egyenesen az a hivatása, hogy drágítson, t. i. állami bevételt gyarapítson. Bár ez más elnevezésű, mint a fogyasztási adó, de az lényegében mégsem egyéb, mint fogyasztási adó. A íináncvámokat egyesek kifogásolhatják, de mindenütt, ahol vámtarifát készítenek, vannak íináncvámok. Más dolog a termelési vám, az u. n. védővám. Nem áll, hogy ez abszolút magasságában drágítana, drágit mindenesetre ez is, de megvizsgálandó mindig esetről-esetre és tényleg a körülményektől függ, hogy meg tudjuk állapítani azt, hogy egy védővám milyen mérvben drágitó hatású. Különben a kérdés nem e körül forog. Nekem meggyőződésem az, hogy a kérdés az, hogy milyen a vevőképesség, nem pedig a fogyasztási képesség. Mert nekem fogyasztási képességem lehetne pezsgőt inni, de a zsebem vevőképessége nem engedi meg a pezsgőfogyasztást; mindenkiben, aki szeret jól öltözködni, meg volna a hajlam, hogy a legelső szabónál dolgoztasson, mert a szokásai, az a társadalmi kör, ahol forog, a jószabásu ruhára kifejlesztették ízlését, de ha nincsen neki módja arra, hogy elmenjen Neuländerhez, hát el fog menni Rothbergerhez. (Derültség.) A vevőképesség a fontos, a vásárlóképesség a fontos és ha egyszer a gazdaembernek jól megy a sora, kétségtelen, hogy rendel az iparosnál, (Ugy van !) ha a gazdaembernek van arra módja, gépeket is vásárol. Ha a gazdaembernek jól megy a dolga, jól megy az iparosnak, nyergesnek, szíjgyártónak, kereskedőnek is. Igaza volt Peyer Károly szociáldemokrata képviselő urnák, amikor tegnap azt mondotta, hogy szép dolog az iparpártolás, de maguk a gyárak érezzék azt a kötelességet, hogy tisztességes bért adjanak a munkásoknak, hogy azok megélhetését biztosítsák. Azt hiszem, e tekintetben nincs közöttünk ellenmondás, mert hiszen minden tisztességes ember bir annyi emberszeretettel, hogy embertársának tisztességes megélhetését kivan ja, az pedig, amit ő emiitett, hogy t. i. a gyári vállalatok, ha már állami védelemben részesülnek, ismerjék kötelességüknek azt, hogy munkás jóléti intézményekről gondoskodjanak, kétségkívül naturális obligáció a gyárakra. Ha a régi nemesekre állt, hogy noblesse oblige, a nemesség kötelez, akkor mindenesetre kell, hogy álljon a gyáriparra is, hogy a Peyer képviselő ur által is felhozott nemes példát, Weiss Manfréd példáját kövessék. Hogy e tekintetben az állam milyen igényeket fog; támasztani, az természetesen nem a vámtarifa javaslat keretébe tartozó kérdés. Abban is egyetértek Peyer képviselő úrral, amikor azt mondja, hogy a vámtarifa hasson oda, hogy végrevalahára megszűnjenek azok a különböző mellékilletékek, amelyek hozzá vannak függesztve a vámokhoz. Természetes dolog, hogy ha a vámtarifa hatályba fog lépni, ezek a mellékes tételek el fognak esni. A legerősebb támadás a gyáripart érte. E részben egészen röviden csak annyit akarok mondani, hogy ipari munkásainknak mintegy 50 %-a maradt meg, ezek foglalkoztatásáról tehát gondoskodnunk kell, mert mint előbb emiitettem, a szakképzett munkás nagy érték, azt nem szabad elpocsékolni engedni. Itt maradt a gépiparnak mintegy 80 °/o-a, itt maradt a bőriparunk fele és mechanikai cipőgyáraink is megtízszerezhetnék termelőképességüket. (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.)