Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-292

Ä. nemzetgyűlés 292. illése 1924. mobil-vámok mérséklését a szabadkereskedelmi Angliában csak azzal magyarázza, hogy azokat egészen nyugodtan mérsékelni lehet, mert úgysem effektívek, mert a Ford-gépek, amelyek ellen az angol autóiparosok védekeznek, ki tudják játszani és nagyon könnyen ki is játsszák ezeket a vámokat, azáltal, hogy egyszerűen az alkatrészeket hozzák be Angliába, amelyekre nincs vám és azokat Angliában állítják össze. Azt hiszem, hogy ilyen időkben a mi védővámos rendszerünket megtámadni és komolyan kifogásolni nem lehet. Azt mondják, hogy a mi vámtarifánk visszahat más államok vámtarifájára. Én nem tartom szerencsés dolognak, hogyha folyton azt hangoztatják, hogy a mi védővámjaink ilyen és ilyen túlzóak lesznek, és hogy azoknak ellenében ilyen meg olyan koncessziókat kell majd a külállamoknok a kereskedelmi szerződések tárgyalása alkalmával adnunk. Azt sem ismerhetem el helyesnek, ha azt mondják, hogy a régi időben 15—20% koncesszió volt a maximum és ha mi most nagyobb konceszsziókat fogunk tenni, ez igen furcsa képet vet majd a magyar kereskedelempolitikára. Ez olyan álláspont, amelyen a világ már régen túlhaladt. Méltóztassanak megnézni a francia maximális vámokat és azokat a nagy, százalékos kedvezményeket, amelyeket az egyes szerződésekben adnak s akkor láthatják, hogy ezek csak dogmatikus és elvi kifogások. A lényeg az, — ha az osztrák vámtarifát nézzük is, melynek létrejövetelében a mi tarifánknak nem lehetett szerepe, mert hiszen azt is igen hosszú tanulmányok előzték meg, — hogy minden ország saját érdekei és saját helyzete szerint a reá mérvadó államokkal szembeni tárgyalási alapként épiti fel az ő autonóm tarifáját. Minden ország ismeri a másik törekvéseit és a tarifák azokhoz alkalmazkodnak. Az osztrák tarifa tételeinek felépítési rendszere is épugy mutatja az ő törekvéseiket a magyar, cseh és a német törekvésekkel szemben, mint a mi tarifánk a megfordított viszonylatokban. A helyes és megfelelő szerződéses kiegyenlítés lehetőségét pedig az egyes országok különleges gazdasági érdekeinek megóvása mellett a nem egy tekintetben való egymásrautaltság és az egészséges kölcsönhatás fentartásának szükségessége adja meg. Tagadhatatlan, hogy a taktikának a vámtarifában, illetőleg a kereskedelempolitikában époly nagy vagy talán még nagyobb szerepe van, mint a nagy politikában. Épen ebben a relációban igen érdekes és fontos példa nálunk a borkivitel kérdése, amelyet tegnapelőtt Dénes t. képviselő ur egészen hamis megvilágításban tárgyalt itt. 1922 júliusában árucsereegyezményt kötöttünk Ausztriával, a mi részünkről igen bőkezűen nyújtott kontingensekkel, melyeknek jellemzésére csak szolgáljon annyi, hogy egyes iparcikkekben azokat kihasználni az osztrákok nem is tudták. Az akkor folytatott tárgyalások alkalmával a magyar kormány, amelynek természetesen borkivitelünkre a legnagyobb súlyt kellett helyeznie, azt kívánta az osztrákoktól, hogy mérsékeljék a bor vámját. Ezt az osztrákok visszautasították, nem szóltak azonban egy szót sem arról, hogy az a szándékuk, hogy a vámot rövid időn belül fel akarják lényegesen emelni. Ez azután meg is történt és kiderült az is, hogy amikor velünk tárgyaltak, ezzel a szándékukkal már tisztában voltak és tisztában volt az egész osztrák gazdasági élet, mert csak igy történhetett meg, hogy 1922 első felében több bort vittek be Magyarországból Ausztriába, mint a megelőző 1921. év egész folyamán. Később kénytelenek voltak még az olaszoknak is koncessziókat tenni, a 13 foknál magasabb szesztartalmu borokra vonotkozólag ugy, hogy ennek következtében 1922 második felében és az 1923. évben borkivitelünk úgyszólván szünetelt. Csak mikor a , évi május hó 30-án, pénteken. 225 magyar kormány a csereegyezményt és uj szerződéses tárgyalást kezdett, akkor lehetett megint a bor kivitelét bizonyos mértékben lehetővé tenni, amit az 1924. év első három hónapjáról szóló külkereskedelmi forgalmi statisztikai adatok egészen világosan bizonyítanak. Ha már a borkérdésnél tartok, arra kérem a mi gazdasági politikánk kegyetlen kritikusait, hogy vádjaik konkretizálásánál bizonyos óvatossággal járjanak el. Állandóan s a mostani vitában is halljuk azt, hogy a mi tilalmi rendszerünk vezetett ahhoz, hogy pl. a cseh állam a magyar bort az ő piaca elől elzárta. A rendszabályok kronologikus sorrendjére az ilyen beállításoknál és az ilyen vádaknál mégis ügyelni kellene. Mert ha valaki pl. azt a fáradságot veszi magának, hogy ezt megállapítsa, akkor ki fog derülni, hogy a csehek 1921 közepén hozták be az engedményezési eljárást a borra vonatkozólag és 1921 decemberében állapították meg az 1922 január elsején életbeléptetett uj vámtarifa szerint a literenként öt cseh koronás, tehát teljesen prohibitiv vámot, holott a magyar tilalmi rendszereknek a kiépítése köztudomásúlag csak az 1922-ik év folyamán következett be és az 1922. év közepéig pl. a textiliáknál — amivel ezt összefüggésbe szokták hozni, és azt hiszem, hogy a zománcedénynél is — a behozatal szabad volt. A borexport általános kereskedelempolitikai jelentősége tekintetében azt szeretném mondani, hogy az 1922. és 23-ik évben igen bő termésünk volt ; 4'6 millió hektoliter volt a hozam, holott egész nagy Magyarországon a háború előtt átlagban ez csak évi 32 millió hektoliterre rúgott. Azt hiszem tehát, hogy ha a mi mai nagy exportfeleslegeink el lesznek helyezve, akkor normális időben körülbelül egy 5—800.000 hektoliter körüli exportfeleslegünk lesz, körülbelül 15—20 miílió aranykorona értékű. Nekünk csakugyan vigyáznunk kell arra, hogy ennek az elhelyezését biztosítsuk, azonban nem fogunk nagyobb koncessziókat adhatni, mint amennyi ezt az exportügyet a maga jelentősége szerint megilleti. A taktika szempontjából itt van az osztrák és magyar gabona- és lisztvámok szembeállítása. A túloldalról felolvasták a mi hat és félkoronás gabona- és 13 koronás lisztvámunkat, és melléje felsorolták az uj osztrák vámtarifa két és hatkoronás tételeit, s azt mondták, ime milyen nagy a különbség a mi fogyasztásunk terhére, holott ezeknek a rideg számoknak semmiféle kereskedelempolitikai jelentőségük nincs. Mert ha az ember belemélyed egy kicsit ebbe a kérdésbe, akkor látni fogja, hogy a mi gabona- és lisztvámjaink tulajdonképen a leghelyesebb védvámok, mert azok csak akkor fognak érvényesülni, amikor azokra szükség lesz. Amikor ezekre a védvámokra a magyar mezőgazdaságnak szüksége nem lesz, mert megvan a maga nagy exportfeleslege, akkor ezek a védvámok köztudomás szerint nem fognak érvényesülni, De hogy áll a dolog a sokkal kisebb osztrák vámtételekkel ? Kétségtelen, hogy az a kétkorortás gabonavám teljesen, 100%-ig fog érvényesülni, hiszen az osztrák Nationalratnak kedden lefolyt vitájában is mint pénzügyi vámokat jellemezték a szónokok. A hatkoronás lisztvám pedig egy teljesen prohibitiv vám, ami 13 koronás vámtételünkkel szemben. Mert hiszen méltóztatnak tudni, hogy abban a percben, amikor a lisztvám több mint a duplája a gabonavámnak, akkor ez már teljes prohibiciót jelent. Az osztrák vámtarifában a lisztvám a gabonavám háromszorosa. Különben is hogy mennyire nem a mi vámtarifánk inspirálta az osztrákokat ezen lisztvámok felállítására, arra nézve jellemző, hogy köztudomás szerint a tervezetben még egy magasabb tétel volt beállítva, melyet csak a most nyilvánosságra került javaslatban mérsékeltek. Mindebből pedig azt a 36*