Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-292

226 A nemzetgyűlés 292. illése 1924. évi május hó 30-án, pénteken. konklúziót szeretném levonni, hogy ha az autonómtarifák felállításánál a taktikának nagy szerepe is van, ezért ezek a tarifák mégsem közömbösek az egyes országok gazdasági politikája szempontjából, hanem kifejezői az általános irányoknak, amelyek felé egyes államok haladni akarnak. Más az olyan ország tarifája, ahol mezőgazdasági termékekben erős behozatal van, az ipari termelés nagy része pedig külföldre irányul és más annak az országnak tarifája, amelynek mezőgazdasági termékekből exportfeleslege van, ellenben iparcikkekben szorul behozatalra. A mi tarifánk mezőgazdasági és ipari termelést védő irányzata kétségtelen. De nem is lehet más, mert csonka Magyarországnak pénzügyi, gazdasági és szociális helyzete másféle irányzatba való bekapcsolódást nem enged meg. Nem engedhetjük meg mi magunknak azt, hogy bármely munkaalkalmat idegen államnak engedjünk át, mert azért, hogy a cseh statisztika 195.000 munkanélkülit mutat fel,— ebből 110.000 a textiliparra esik — ezért mi nem áldozhatjuk fel a mi igen szépen indult és nagy fejlődés alatt álló és évi 220 millió aranykorona értékű termelést elért textiliparunkat, amikor a tilalmi rendszer dacára egyedül textilipari készgyártmányokban — félgyártmányok kikapcsolásával — 120 millió értékű textil készáru behozatalra szorultunk. Sándor Pál t. képviselő ur a gyáriparosok országos szövetsége igazgatójának egyik nyilatkozatából arra akar következtetni, hogy a gyáripar gyűlöletet akar szitani a különböző államokkal szemben. Tévedésben méltóztatik lenni. Én ugyan nem érzem szükségét annak, hogy Fenyő Miksa barátomat megvédjem, mert hiszen ő eléggé meg szokta tudni magát védeni, de végre méltóztassanak ezt a vádat, amely nem lehet közömbös az iparra nézve, a következő beállításban látni. A Közgazdasági Társulatnak egy másfél évvel ezelőtt lefolytatott ankétjén valaki azt állította, hogy ha Magyarország áttér a szabadkereskedelemre, akkor közte és a szomszédai között a gyűlölség enyhülni fog. Erre felelte Fenyő a következőket (olvassa) : »Hát azt hiszik a szabadkereskedelem barátai, hogy a gyűlölség, amely a magyar és cseh közt ma fennáll, kisebb lesz, ha a vámvédelem híján beözönlő cseh vasáru kioltásra kényszeríti a magyar kohókat, lezülleszti a magyar gépipart és megállítja fejlődésében a magyar textilipart '? Nem ! Ha én azt látom, hogy ez a Csehország, amely az én legszebb területeimet szedi el, most az ipari fejlődés lehetőségeit is el akarja szedni előlem s a magyar tisztviselő elhelyezkedési lehetőségeinek biztosítása helyett a csehekét biztositja, akkor én vallom, hogy a gyűlölség Csehország és Magyarország közt nem fog megszűnni.« Kérdezem, mi ebben az uszítás ? Olyan időben történt ez a nyilatkozat, amikor tudvalevőleg Csehország és Magyarország között még nem enyhültek az ellentétek annyira, mint amennyire megmegenyhültek. Én tehát azt mondanám, hogy nekünk minden egyes termelési ág prosperitására egyformán figyelemmel kell lennünk. Hiába igyekeznek e tarifának ellenzői azt állítani, hogy ez a tarifajavaslat egyoldalúan csak a nagyipari érdekeket védi. Igen jellemző erre a következő : A múlt héten résztvettem a budapesti kereskedelmi és iparkamara egyik ülésén, amelyen a vámtarifa kérdésével foglalkoztak. Egyszerre csak felállott a magyar kézműipar központi képviseletének vezetője és tiltakozott az ellen, hogy azon a bizonyos plakáton, amelyet a különböző kereskedelmi érdekeltségek kiadtak, ennek a kézműipari szervezetnek a neve is szerepelt, holott ők arra semmiféle felhatalmazást nem adtak, mert ők ebben a tarifajavaslatban a magyar kisipar és a magyar kézműipari érdekeit megóva látják. De igy van a magyar mezőgazdaság is. A magyar gazdát nem lehet hangos szólamokkal helytelen felfogásokba beleugratni. Hiszen komoly kereskedelempolitikai alapon nem lehet ugy beállítani a dolgot, hogy azáltal, mert a gabonavámok nem magasabbak ebben a tarifában, mint a régi tarifában, sőt a régi szerződéses tételeket állították most be, mint autonóm tételeket, ellenben az egyes iparcikkek magasabb vámvédelemben részesülnek, ezáltal a magyar mezőgazdaságot elhanyagolják az ipar javára. Hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy semmiféle szerződéses tárgyalás a magyar gabonavámtételeket megtámadni nem fogja, mert hiszen gabonában exportállam vagyunk, nem pedig importáló állam. Ellenben ugyanezt az ipartermékekről mondani nem lehet. A magyar mezőgazdaság termeléséhez megkapta és meg kell hogy kapja azt a védelmet, amelyet jogosan igényelhet, hogy nagy nemzetmentő munkáját nyugodtan és minden eshetőség ellen biztosítva folytathassa és fokozhassa. A mezőgazdaságnak ebben a tarifajavaslatban is továbbfejlesztett vámvédelmi rendszerén épül fel az ipari munka védelme is. A kettő szorosan összefügg egymással. Ez annyira természetes kereskedelempolitikai tétel, hogy ezt bővebben fejtegetnem nem is kell. Áttérek most a megfelelő vámvédelem mértékének kérdésére. Itt van elsősorban a fogyasztói érdek, amellyel szemben — bár tisztában vagyunk azzal, hogy a fogyasztói érdek és a termelői érdek igen erősen össze van kapcsolódva •— állítólagosán ez az uj tarifa elviselhetetlen drágaságot fog teremteni. Én azt hiszem, hogy a tételt nem lehet egyszerűen ugy felállítani, hogy a világpiaci ár plusz vám, ezentúl több lesz, mint a világpiaci ár és az eddigi kisebb vámok. Mert hiszen a természetes áralakulás eddig nálunk még ki sem fejlődhetett, mert a kereslet s kínálat helyes aránya a fennállott korlátozások miatt nem is juthatott érvényre. Az áralakulás sok téren tényleg nem volt egészséges, mert a behozatali korlátozások sokkal erősebb prohibiciót jelentettek, mint bármely védővám ; ezek hatása ellen védekezni egyáltalában nem lehet. Vegyük például a sokat emlegetett textilvámokat. Melyik gazdasági tényező közreműködése okozta azt, hogy a textiláruk Magyarországon olyan periódusban, amikor a vámnak semmi jelentősége nem volt, mert hiszen egészen minimális volt az, — nem szeretek túlozni és nem akarok nagyobb arányokat mondani — 40—50%kal drágábbak voltak, mint bárhol másutt ? Meg kellene vizsgálni a magyar gyárak nagybani eladási árait és a kereskedelem detailforgalmi árait. (Ugy van! jobbfelől.) Azt hiszem, ki fog derülni, — a rendelkezésemre álló adatok is azt mutatják — hogy e kettő között körülbelül 50%-os differencia van. Kétségtelen és elvitathatatlan, hogy abban a pillanatban, amidőn a tilalmi rendszer meg fog szűnni és amikor a textiltermékek általában 15—20%-os vámvédelemben fognak részesülni (Sándor Pál : Jó lenne azt az 50%-ot kimutatni !) Én globálisan beszélek és globálisan 15—20%-ra teszem ezt. Mondom, akkor ki fog derülni, hogy ezeknek a vámoknak a mai helyzettel szemben olyan nagy drágitó hatásuk nem lesz. (Sándor Pál : Majd én kimutatom az ellenkezőjét !) Hiszen a részletekbe nem akarok belemenni. Én t. képviselőtársam általános fejtegetéseit igen nyugodtan hallgattam meg ; méltóztassék megengedni, hogy én is elmondhassam a magam érvelését. Én a vámvédelem helyes mértékének kritériumát abban szeretném kifejezni, hogy a vámoknak produktivakká kell válniok

? értve ezen azt, hogy a tőkének megadjuk a biztonságot és az egyenletes termelésre való ösztönzést,