Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-283
12 A nemzetgyűlés 283. ülése 1924. évi május hó 14-én, szerdán. mai, szerencsétlen kartársammal találkozom az életben és mondhatom, hogy én ez alkalommal olyan lelkiállapotot szeretnék teremteni a kormány körül, — s ezért interpellációm támadó élét letompitottam — hogy végrevalahára emberek is legyünk. Lehetetlen ezt az állapotot t'entartani, s vegye tekintetbe a kormány, hogy utóvégre nem lehet az, hogy ez az ország ki legyen szolgáltatva a nagytőke garázdálkodásának. A gazdag ember természetrajzához tartozik, amit egy régi vulgáris közmondás mond, hogy a jóllakott nem hisz az éhesnek. Nem szabad egyes emberek és válla" latok humanizmusára, emberszeretetére bizni ennek a kérdésnek a megoldását, hanem törvényes eszközökkel és törvényes rendszabályokkal kell ehhez a kérdéshez hozzányúlni és a dolgozó embereknek biztosítani azt, hogy legalább a legvégső nyomortól legyenek megóva. Előbb emlitettem, hogy a budapesti bankoknál, biztositó intézeteknél, de még a magáncégeknél is tömeges elbocsátások vannak. Igaz, a kormánynak nincs módjában, hogy az elbocsátásokat lehetetlenné tegye, de mig más európai országokban ilyen elbocsátások esetén a munkanélküli segély mégis némikép enyhiti a nyomort, a nélkülözést, addig nálunk törvényes alap hiján erre nincs mód. Ezért fel kell hívnom a kormány figyelmét erre a súlyosan fájó sebére a magánalkalmazottaknak, akik, ha egy-egy állást elveszítenek, a mai gazdasági krízisben valósággal éhhalálra vannak itelve. Ezek után a következő interpellációt intézem az összkormányhoz (olvassa): »Van-e tudomása a kormánynak arról, hogy a pénzintézetek, iparvállalatok, magáncégek, biztositó intézetek egyremásra bocsátják el alkalmazottaikat, és a munkanélküliség olyan arányokban bontakozik ki, amilyenre öt esztendő óta példa nem volt? Hajlandó-e a kormány a felmondási idő és a végkielégítési igény tekintetében az eddiginél az alkalmazottakra kedvezőbb intézkedéseket foganatosítani! Hajlandó-e az önhibájukon kivül munkanélkülivé vált magánalkalmazottak munkanélküli segélyben való részesítése iránt intézkedni? r Hajlandó-e gondoskodni arról, hogy a biztositó intézetek és magán vállalati nyugdíjpénztárak köteleztessenek a biztosítási és nyugdíjigények valorizált kielégítésére ? Hajlandó-e a munkáltatók és alkalmazottak között felmerülő bérdifferenciák elintézésére béregyeztető-bizottságok felállítására % Hajlandó-e végül a kormány a munkaügyi bíráskodás hihetetlen lassúságán segíteni annak megakadályozására, hogy az alkalmazottak kénytelenek legyenek járandóságaikra négy-öt hónapig várni?« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Minthogy az interpelláció az összkormányhoz intéztetett, az interpelláció kiadatik a ministerelnök urnák. Ki a következő interpelláló? Bodo János jegyző: Farkas Tibor ! Farkas Tibor: T. Nemzetgyűlés! A tél folyamán bátorkodtam érdeklődni a közélelmezésügyi minister úrhoz intézett interpellációmban először aziránt, hogy mennyire áll a svájci gabonaüzlet, mennyi van még hátralékban, mennyi valuta folyt be, mi történt ezzel a valutával s micsoda tárgyalások vannak a malomkoncentráció és a közélelmezési ministerrum között a kiszállítandó gabonamennyiségre nézve. Akkor a minister úrtól kaptam biztató nyilatkozatot arra nézve, hogy válaszolni fog interpellációmra. Tehát sokkal többet igért, mint amennyire a házszabályok kötelezik, mert a házszabályok csak 30 napon belül való nyilatkozásra kötelezik a ministert, amely rendelkezése a házszabályoknak, ugy látszik, feledésbe ment már, legalább is azoknál, akiknek illenék ezt tudni. így történt meg az, hogy körülbelül 300 a száma azoknak az interpellációknak, amelyekre a kormány nem is nyilatkozott. (Kiss Menyhért: Sőt több! Minek az!) Hogy ilyen alkalommal, amikor ennyire felszaporodott a válasz nélkül maradt interpellációk száma, én mégis interpellálok, ennek oka az, hogy én annak dacára, hogy igy van, nem tudok haragudni, űlippikákat sem akarok emiatt mondani, sőt inkább kénytelen vagyok mosolyogni azon az indolencián, amely illetékes helyeken közérdekű kérdések iránt megnyilvánul. Azt hiszem, hogy végeredményben egy olyan fontos ügy, mint az angol fontkölcsönnel kapcsolatos tárgyalás és szerződés, amely befolyásolhatja — vagy legalább is elméletileg azt kell hinni, hogy befolyásolhatja — a gabonaárak alakulását, továbbá az egész kiviteli rendszer talán mégis olyan kérdés, amely némi közérdekű színezetre igényt tarthat. Hogy én ezt ismét szóváteszem, ennek nemcsak az az oka, hogy emiitett interpellációmra választ nem kaptam, hanem van ennek sokkal fontosabb oka is. Ugyanis abban a felhívásban, amelyet a Köztelek cimü lapban Magyarország gazdatársadalmához intézett az Országos Magyar Gazgasági Egyesület, azután a Magyar Gazdaszövetség nevében Czettler Jenő képviselőtársunk, az Országos Mezőgazdasági Kamara nevében Marschall Ferenc, a Falu-Szövetség nevében pedig többek között Mayer János elnök ur, — azt hiszem, ez mindenesetre három komoly szervezet — ebben a felhívásban ismét említés történik a közélelmezésügyi ministerium gabonavásárlásairól, és pedig ugy az ógabonára, mint az ujgabonára vonatkozólag, (Kiss Menyhért : Hol az uj ?) amely még nincsen learatva, amely még nő és még csak az ősszel lesz szállitható, amikor a mai információk szerint a közélelmezési ministerium már nem is lesz. (Kiss Menyhért : Dehogy nem lesz ! Még kell egy csomó emberből kegyelmes urat csinálni. — Zaj.) Mindenesetre bátor vagyok a t. Nemzetgyűlés figyelmét felhívni arra, hogy nagyon különös dolog a következő: Ebben a felhívásban — tehát azt kell gondolnom, hogy a legkomolyabb tárgyalások után — azt jelentik ki ezek az illusztris egyének Magyarország gazdatársadalmának, hogy a jegybank részvényeire máskép nem lehet jegyezni, mint nemes valutában, vagy esetleg aranyra szóló váltóval, vagy akinek óbuzája van, óbuzának a közélelmezési ministerium részére való felajánlásával, vagy pedig ugy, hogy az uj termés egy részét az illető leköti. Történt ez ugyanakkor, amikor a pénzintézetek és bankok nagyon szívesen fogadtak el jegyzéseket papírkoronában is. Én tehát bátor vagyok azt konstatálni, hogy valami nem volt egészen rendben. Mert nem tételezhetem fel ezen komoly szervezeteknek általam komolynak hitt vezetőiről azt, hogy ezt a felhívást kibocsátották volna, ha tudomásuk lett volna, arról, hogy ez a kérdés másképen is megoldható. Itt mindenesetre az a látszat merül fel, — sőt talán több, mint látszat — hogy Magyarország gazdaközönségét ki akarták használni, vagyis meg akarták nehezíteni részükre azt, hogy résztvegyenek ebben a hivatalos helyen hazafiasnak állított akcióban ugyanakkor, amikor más érdekköröknek, osztályoknak ez teljesen meg volt könnyitve. (Kiss Menyhért : A szent, nagy, dicső bankoknak !) Azután különösnek tartom azt, hogy a magyar közélelmezésügyi ministeriummal lefolytatott tárgyalásoknál nagyon fontos dologról vagy nem történt intézkedés, vagy erről az intézkedésről nem történt említés. Itt ugyanis senki sem tudja azt, hogy milyen áron értékesiti a gabonát a közélelmezési ministerium, hogy mekkora az a
