Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-291
186 À nemzetgyűlés 291. ülése 1924. évi május hó 28-án, szerdán. zólag enyhítést engedett a tilalmi rendszerben?. nem volt egyeden kereskedő sem,. aM a benozott cipőJcet olcsóbban adta volna a logyaszxoKnajt, mint azelőtt. Híz az oka annak is, nogy ma itt Magyarországon 50—60, sőt 80 szazaieKkai drágabuali az Ausztriából bebozott portékák, mint kint Bécsben. Amiüor tehát arrói tárgyalunk, hogy a vámtételek drágitanak-e vagy nem, először is meg kell állapítanunk, hogy a mai drágítást nem szabad alapul venni, s hogy nem ezt a mai áralakulást lógják a vámtételek esetleg emelni. Amint ugyanis a vámtarifa élet belép, vagy ennek alapján a kereskedelmi szerződések fognak életbelépni, abban a pillanatban, vagy pedig előbb is, — mint a kormány kilátásba helyezte s a kereskedelemügyi minister ur a bizottságban meg is ígérte — hamarabb megszüntetik a tilalmi rendszert s így magától be fog következni az, hogy ci-Z Ét 40—60 százalékos' árkülönbség, amely a magyar piacon van szemben az osztrák piaccal, meg fog szűnni. A drágítás szempontjából még egy másik dolgot is meg kell állapítani, t. i. azt, hogy az árak alakulásánál a vámtétel nem a legfőbb tényező. Ez nagyon is másodrangú tényező szokott lenni; egészen más dolgok alakítják ki az árakat, nem pedig* a vámok. Ami a pénzügyi vámokat illeti, el kell ismerni, hogy legelsősorban ezek fogják éreztetni az árdrágítást, nem a mostani árakon, hanem majd a kialakult árakon. (Prepper Sándor: Szép biztatás!) De itt is — mint méltóztatnak tudni — a kávé vámja ugyanaz maradt, mint a régi vámtarifában, a teák vámját pedig lejjebb szállították. A többi fűszereknél, ahol a pénzügyi vámok érvényesülnek, nem annyira közszükségleti, mint inkább fényűzési cikkekről van szó. (Sándor Pál: Például a bors!) Ez közszükségleti cikk, bár a magyar paprika sokban pótolja a borsot. (Zaj.) Itt azonban az a kérdés, hogy szüksége van-e az államnak erre a fináncvámra, erre a pluszra a bevételekben, vagy nincs szüksége. Ha szüksége van erre, akkor amit az állam a vámon vészit, okvetlenül a réven fogja behajtani. Valahonnan elő kell teremteni azokat az összegeket, melyekre az országnak szüksége van. (Zaj a szélsőb a l o Idaion.) Ami pedig azokat az árukat illeti, amelyeket nálunk, Magyarországon nagymennyiségben állítanak elő, úgyhogy a szükségletet fedezik, sőt kivitelre is van belőle — ha megszűnik a tilalmi rendszer* és állandósul a pénz, akkor ezek a gyárak oly kapacitással fognak dolgozni, hogy a kivitelt a külföldre még jobban tudják fokozni. (Záj a szélsőbaloldalon.) Kimutatást készítettem azokról a vállalatokról és azokról a gyárakról, amelyeknek termelőképessége oly nagy, hogy az ország szükségletét kielégítik, sőt kivitelre is tudnak dolgozni. Ebből azt a konzekvenciát vonom le, hogy a magyar nagyiparban, a magyar gazdasági életben a vállalatok legnagyobb tömege olyan, amely ki tudja elégíteni az, ország szükségletét. Ilyen árukban pedig a vámtételek áralakító jelleggel nem birnak. A fogyasztókat érdeklőleg tehát meg kell állapitanom, hogy a magyar ipartermelésnek nagy mennyisége nem fogja megéreztetni a vámtételek emelkedését. Talán felesleges felsorolnom azokat az ipartelepeket, amelyek a magyar szükségletet kielégítik. (Halljuk! Halljuk! jobbfelol.) Pl. a faipar, a régi Nagy-Magyarország szükségletének 44%-át tudja kielégíteni, a mienket tehát okvetlenül kielégíti, mert a régi területnek és igy a lakosságnak is csak 30%-a maradt meg. Ugyanígy a malomipar, cukoripar, szeszipar, söripar, amely a régi Nagy-Magyarotrszágról 71"/o-ban maradt meg, azután a vas- és acélgyárak, gépgyárak 90%-ban maradtak meg csonka Magyarországon. Ezek tehát a szükségletünket ki tudják elégíteni. A kendergyárak, lengyárak, bőrgyárak szintén Nagy-Magyarország szükségletének 50%~át elégítették ki, csonka Magyarországét tehát még- inkább. A szesz-, élesztőgyár, sósav-, kénsav-, ecetsavgyár, rézgálicgyár, növény olaj gyár, zsírsav-, kence-, t enyvgyárak és petróleumfinomítók mind képesek kielégíteni az ország szükségletét. A keményítőgyárak, gyertya-, szappan-, pipereszappan-, műtrágya-, bőrgyárak, bútorgyárak, keretgyárak, kádáripar, gazdasági szerszámokat készítő ipar, kaptafagyárak, a karoszéria- és kefeipar, mind kielégíti az ország szükségletét. Ebből tehát méltóztatnak látni, hogy termelésünknek jó nagy tömege olyan, amely a vámtétel emelkedését nem fogja megéreztetni, illetőleg nem fogja és nem is tudja az árakba bekalkulálni, mert ezeknél a vámok nem tudnak érvényesülni. Hátramaradnak még azok az áruk, amelyek nem elégítvén ki az ország szükségletét,— mondjuk, még csirájában vannak — ezeknél a védővámok érvényesülhetnek, de nem teljes mértékben. Méltóztassék most már a mérleg egyik serpenyőjére tenni azt, amit ezeknél a csekély számú vállalatoknál az áremelkedés szempontjából észre fogunk venni. Méltóztassanak a fogyasztóknak ezt a direkt kárát a mérleg egyik serpenyőjére tenni, a mérleg másik serpenyőjére pedig méltóztassanak azt a hasznot tenni, amely abból származik, hogy itt a munkaalkalom, ezzel egyúttal kereseti lehetőség, az élet színvonala, a fogyasztás színvonala is emelkedni fog. (Dénes István : Ez, a tévedés ! — Propper Sándor : A szanálásnál is ezt mondták !) Méltóztassék ezekhez, hozzávenni azt, amit ezeknek az iparoknak kifejlődése és termelése fog előidézni a kereskedelmi mérleg és igy a fizetési mérleg szempontjából is. Mert az nem smonca, hanem igaz szólam, t. képviselő ur, hogy ahol nincs ipari termelés, ott az iparcikkek nem lehetnek olcsók. Selejtesek lehetnek, de olcsók nem lehetnek. Az ország" szempontjából még egy más dolgot is meg akarok említeni, t. i. azt az általános jelenséget, amit a világ gazdasági politikájában és így a vámpolitikában is tapasztalunk. Nincs a világnak országa, amelyik lemondjon az ő munkájának jogairól, nincs a világnak az az országa, amely lemondjon az ő kincseinek, amelyeket az ország nyújt kihasználásáról ; nincs a világnak országa, amely lerombolja a határokon a vámsoronipókat, kinyissa a kapukat és a piacokat védelem nélkül hagyja ; sőt nincs annyira bárgyú ország'a ennek a világnak, hogy nyíltan kiállj on a vámsorompók elé és belekiálts a a világ termelői fülébe, hogy : Gyertek a ti portékáitokkal ide mihozzánk, mert a ti portékáitok jobbak is, szebbek is, olcsóbbak is, mint a mieink! A vámvédelem nélküli gazdasági politika ma azt jelentené, hogy mi minden ellenállás nélkül, önként, szabadakaratunkból hódoljunk be annak a gazdasági háborúnak, amelyet a békeszerződés meg akar itt örökíteni Európában. Mert hiszen nem hiába mondotta azt Clemenceau, hogy nem más ez a béke, mint a háború folytatása más eszközökkel, gazdasági eszközökkel.
