Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-290

180 A nemzetgyűlés 290. ülése 1924. évi május hó 27-én, kedden. hogy a szabad kereskedelem terére lépjünk, ami a meggyőződésünk, hanem azt is valljuk, hogy a mai viszonyok között nem lehet a teljes szabad kereskedelmet megvalósítani, hanem meg kell maradnunk bizonyos védővámok határai közt, hogy iparunkat fejleszthessük, ezen túl azonban egy fillérrel sem mehetünk, a fogyasztó ezt a részét elvállalhatja a tehernek, de nem vállalhatja el azt a másik részét, amely már csak a túljövedelmet szolgálja. Odaállítják a kereskedelmet iparellenesnek. Ez ugyanolyan jelszó, mint az a bizonyos „demagóg" jelszó. Odaállítják a kereskedelmet, mintha önös érdekeket akarna képviselni. Hát, a kereskedelemnek természetesen az a legjobb, ha minél szabadabbak az utjai, de a kereskedelemnek mindig ahhoz kell alkalmazkodnia, hogy az ország érdekei tőle mit kivannak. Azt hiszem, a kereskedőkre nagyon szomorú napok fognak bekövetkezni; azt hiszem, ezer meg ezer számra fognak elpusztulni. De én bízom a magyar kereskedelemben. A magyar kereskedelem invenciózus, ügyes, tisztességes, minden tekintetben elsőrangú. A magyar kereskedőket jóformán exportálják Magyarországból, külföldi cégek előszeretettel visznek magyarokat üzleteikbe, épen e kiváló tulajdonságaik folytán. Ezeket a kereskedőket, akik a legszomorúbb, legzaklatottabb időkön mentek keresztül, akarják most odaállítani iparelleneseknek?! Hát, t. Nemzetgyűlés, voltaképen ki csinált Magyarországon ipart! Hát, nem a kereskedelem csinálta a magyar ipart! Azon az országúton, amelyen az iparfejlődés Magyarországon megindult, a kereskedőknek egész ármádiái fekszenek mint tönkremet existenciák, akik magyar iparral foglalkoztak. Hiszen a magyar iparnak több, mint háromnegyedrészét magyar kereskedők kezdeményezték. Azokat az embereket, akiket odaállítanak ma, mint a külföldi gyárak ágenseit, azért, hogy rosßiZ világításban tűnjenek föl önök előtt, azogat a kereskedőket, akik tényleg létrehozták a magyar ipart fejükkel, tehetségükkel, tőkéjükkel és a külföldi tőkét is idevonzva, merik most állítani iparelleneseknek, azért, mert azt mondják, hogy csak túlzó vámokat ne hozzanak be Magyarországon! Azt hiszem, megérdemli a magyar kereskedelem, hogy lándzsát törjek az ő tisztes foglalkozása védelmére, az ő törekvéseinek igazolása céljából. Kimondom az igazat, hogy Magyarországon — különösen akkor, amikor még nehezebb volt ipart teremteni — senki más nem teremtette meg az ipart, mint a kereskedő. Minket tehát nem szabad azzal vádolni, hogy iparellenesek vagyunk. De ha mi a rohamos iparfejlesztés ellen vagyunk, ha félünk, hogy be fog következni esetleg egy olyan krach, mint 1873-ban, az óriási nagyiparok fejlesztése után, amikor az ország fele tönkre ment. Amikor mi ez ellen akarunk védekezni és szavunkat felemelni — habár nincs is módunkban ezt megváltoztatni —, akkor odaállítják az egyetemes magyar kereskedelmet, mintha árulást követne el az országgal szemben, mintha hazafiatlan volna azért, mert e vámtarifa bolondságai, ostobaságai, fantomjai ellen küzdelembe száll, akkor bocsánatot kérek, ezt vissza kell utasítanom. Olyan iparokat kell létesíteni, amelyek fundamentuma a hazai nyersanyag, a többi iparokat pedig csak annyiban kell szorgalmazni, hogy túlzásba ne vigyük azokat, amelyeknél a nyersanyagokat kívülről hozzák. Ott csak cum grano salis kell csinálni a dolgot, (Halász Móricz: Szóval az egész vasipart dob; iuk ki!) Nem mondom, hogy dobjuk ki, sőt ellenkezőleg, fejlesszük, de ne a fogyasztó bőrére, mert a fogyasztó már nem' bírja tovább. És vigyázzon magára t. képviselőtársam, éli-a mezőgazdaságban is rémes kriziseket látok a jövőben, ugy látom, hogy az m munkabér, amelyet ma olcsónak tartanak a szocialisták, valamikor drága lesz. Azt tartojö, Jbogy ezek a drága munkabérek nem fognak arányban állani az eladási árakkal és abban' az időben ezek a mezőgazdák — nem akarok hangulatot kelteni, -méltóztattak látni eddig, hogy kerültem ezt, de erre a felszólításra igenis megmondom — kénytelenek lesznek ezen tiltó vamtfk határáig beszerezni szükségleteiket, nemcsak azokat, amelyeket testükön hordanak, hanem azokat is, amelyeket a föld túrására kell felhasználniuk. Utaltam már a mezőgazdasági cikkek megdrágulására. Akkor álljon majd oda t. képviselőtársam, mint kisgazda a kisgazdái elé, vakarja meg a fejét és mondja meg nekik: Bizony, akkor annak a Sándor Pálnak volt igaza és nem nekem, de én kormánypárti voltam és kötelességem volt vezéreimnek megszavazni ezt a javaslatot. Kalapemelést, t. képviselőtársam — akit különben, mint tudja, nagyon' szeretek — erre nem fog kapni. Felemeltem szavamat, amint felemeltem az adónál és másnál is. Ez is el fog hangzani, mint hang a pusztában. De kötelességet teljesítek, amikor, higyjék el, nagy munkával és lehető objektivitással törekszem arra, hogy azokat, akik hozzám közelebb állanak, mint a képviselő úrhoz, ne engedjem érvényre jutni olyan vámokkal, amelyek a fogyasztók és az egész lakosság rovására mennek. Mert az iparral foglalkozó egyének száma kiteszi lakosságunknak körülbelül tiz százalékát, tehát a 8 millióból 800.000-ret, fogyasztó pedig az egész 100%. Mindenki meg fogja fizetni a tributumot a kartelleknek és a trösztöknek, ha önök ezt nyélbe fogják ütni anélkül, hogy változtatnának rajta. Ha mi kereskedelmi szerződéseket nem kötünk, a túlzottan megvédett iparok fognak ujjongani és mindent el fognak követni, hogy lehetőleg ne kössünk kereskedelmi szerződéseket, hogy igy ezek a magas vámok megmaradjanak a fogyasztók rovására és saját zsebük hasznára. Nem vagyok demagóg, t. képviselőtársam, érzem, amit mondok. Teljes egészében meg vagyok győződve szavaim igazságáról, hogy a legkellemetlenebbül fognak ezek hatni azokban a körökben, ahol én mozgok, méltóztassanak nekem elhinni. Méltóztassanak elhinni, hogy áldozat részemről az, hogy nekem kellett ideállnom ezzel. Szivesebben láttam volna, ha Wolff ék álltak volna ide, mert ez az ő hivatásuk lett volna, nem pedig az enyém. De miután igy van, miután ők szociális lelkiismeretüket szintén elfelejtették valahol — nem tudom, Orgoványon vagy máshol — és mivel nem' akarjuk megengedni, hogy itt egy közgazdasági Orgoványt csináljanak, hozzá kellett szólnom, mert ehhez én nem vaj gyök hajlandó hozzájárulni. Röviden meg akarom világítani, hogyan jött létre ez a vámtarifa. Ha nem is mondhatom el egész beszédemet, törekedni fogok ezt később pótolni. Hogyan történt voltaképen ezeknél az uraknál a tárgyalás. Amint egyik kutya nem bántja a másikat, ugy egyetértésben vannak a gyárak is. A bőrgyár nem bántja a petroleumost, a petroleumos nem bántja a jutagyárost, a jutagyáros nem bántja a másikat. Igy aztán mindegyik megállapítván a maga óriási vámtételeit, a Zoli-szolidaritás elve