Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-290
1 76 A nemzetgyűlés 29Ô. ülése 1924. évi május hó 27-én, kedden. Azt mondom tehát, meg kellett volna nekünk elégednünk a régi vámtarifával, mert az biztosítja nekünk az egész vonalon az ipar vámvédelmet. Ha mi képesek voltunk Ausztriával és Csehországgal egyetemben, amikor együttes vámterület volt, olyan ipart teremteni 1 , amelynek nagyságát csak azután, hogy elvesztettük, tudtuk megitélni, akkor ma, midőn Csehország és Ausztria ellen is felállítjuk ezeket a vámvédelmeket, ne tudnók magunkat megvédeni egy mérsékelt vámmal 1! Ha abban az időben tudtunk ipart teremteni olyan vámok mellett, amelyeket már akkor védővámos irányzatnak jelentettek ki az egész világon, akkor ma, amikor teljesen önálló vámterületen állunk, ne tudnók ezt megcsinálni. Az önálló vámterületet dicsérik ma és szerencsés helyzetnek tekintik. T. urai'm, akinek az önálló vámterület a mai formájában és ezzel a vámtarifával tetszik, annak tessék a trianoni béke is, amely nekünk ezt a vámterületet meghozta. Nem ilyen önálló vámterületről álmodoztam én annakidején, mikor annak szolgálatában álltam. Akkor önkéntesen kiharcolt vámterületről és nem 13 vármegyéről, nem Trianonról, nem ránk kényszerített vámterületről volt szó, mikor én a mellé álltam. De miután Matlekovitsról volt szó, halljuk meg ennek a mesternek konklúzióját, amelyet az ő könyvében megirt. Olyan érdekes és értékes, hogy érdemes, hogy a nemzetgyűlés naplójában helyet foglaljon. Azt mondja (Olvassa): „A vamitarifatervezet az ország összes lakóit, mint fogyasztókat az eddigi vámok rendszeres és nagymértékű emelése következtében kárositja, mert az amúgy is nagy drágaság rendkivüli fokozására vezet. A mezőgazdaságot, a feldolgozó ipart működésében, a szükséges anyag, szerszámok, felszerelési tárgyak megdrágitásával fejlődésében gátolja. A nagyipart kiviteli képességében azáltal, hogy termelési költségeit emeli, gyengíti és a külföldön más országok termékeivel való versenyében háttérbe szoritja. A külfölddel való szerződések kötését magas vámtételeivel megnehezíti és igy az ország közgazdasági viszoEjyai számára nem alkalmas." Ezt mondta Matlekovits: ezt én szószerint aláírom. (Helyeslés half elöl) Ezt a nézetét, különösen a kereskedelmi szerződések tekintetében, osztja velem együtt minden gondolkozó nemzetgazdász, aki nincs egyoldalúan informálva. Azt a nézetét, hogy azoknva.k az uraknak nehéz helyzetük lesz, mikor le fognak ülni a tárgyaló asztalhoz e vámtarifa mellett, azok is kezdik osztani, akik az önök táborában ülnek. S én félek, t. uraim, hogy az a kereskedelmi szerződés, amelyet esetleg nyélbe ütnek, csak ennek a vámtarifának a szégyenletes lefaragásával fog végződni, szégyenletes lefaragásával, mert — amint ez konstatálva van és nem is tagadtatott — eddig még soha a kereskedelmi szerződéseknél a vámtételekből többet, mint 15—20, esetleg 22%-kot nem engedtek. Ez a tarifaemelés tehát túlzás s ez nem fegyver, melyet a kormány kezébe adnak, hanem gyöngeség jele. Nézzük azonban, hogy Ferenczy ministeri tanácsos ur, aki az egész javaslatot szerkesztette és akinek ideája, fantomja ez az egész vámtarifa, mit mondott akkor, amikor a tárgyalások folytak, Ferenczy ministeri tanácsos ur a tárgyalások folyamán a következőket mondta (Olvassa): „Olyan magasaknak kell lenniök a vámoknak, hogy külföldről áru ne jöhessen be. Ha gyártanak valamely árut az országban és a belföldi ipar gyártmányai vannak olyan jók, mint a külföldéi, és mennyiségileg is kielégitik a szükségletet, akkor ezért nincsen szükség behozatalra és ezért kellene a teljesen elzáró vám. Ha valamely árut nem gyártanak kellően jó minőségben, vagy kellő menynyiségben, akkor azért kell olyan magas vám, hogy a külföldi verseny ne zavarja az illető magyar gyárat. Ha valamely árut egyáltalában nem gyártanak, akkor azért kell az elzáró vám, hogy ennek segítségével valamelyik gyár majd berendezkedjék az illető áru gyártására." Az ilyen nézet nem többtermelést idéz elő, csak többféle, de egyik irányban sem kielégitő termelést idézhet elő. A magyar ipar ugy látszik nem haladhat az angol vagy a német ipar nyomában, mely specializál egyes cikkeket és azokkal elönti az egész világot, hanem minden téren, minden cikk tekintetében vámsorompókat akar felállítani, hogy esetleg iparcikkeket gyárthasson. Igen érdekes, hogy a kézhez kapott jelentés szerint hogyan beszéltek a gyárosok a lefolytatott előkészitő tárgyalásokról. A gyárosok részéről a következő kijelentés történt. (Olvassa): „Mindenütt a világon az az iparág, amely bizonyos vámemelést igényel, legalább is megindokolja, hogy miért kell ez neki és indokolásánál csakis abból indulhat ki, hogy ő valamely okból (egyedül elfogadható ok a kezdet nehézségei) drágábban termel, mint valamely külföldi fejlettebb ipar. Amennyivel drágábban termel (de ezt fillérről fillérre ki kell mutatni) annyival és csakis annyival, egy tized fillérrel sem többel szabad a vámok felemelését igényelnie. Csakis a legrigorózusabb kalkulációval szabad itt dolgozni, mert hiszen a vásárolni úgyis alig képes fogyasztó bőrén nem szabad még ipart sem fejleszteni." Mit látunk azonban ezen előkészitő tárgyalások folyamául A gyárak számításokkal a legritkább esetben rukkoltak elő. A túlnyomóan legtöbb esetben az indokolás a vámtételnek többszörösen való felemelésének az volt, hogy: „nekünk ilyen és ilyen vámra van szükségünk, különben nem tudunk dolgozni, különben be kell szüntetnünk az üzemünket és munkásainkat el kell bocsájtanunk." Ez a fenyegetés minduntalan visszatér. Ilyen viszonyok között következett el a vámtarifa reformja. Mi, akik Matlekovitstól kaptuk a tanításunkat — mint én is, aki tizenhat éves koromtól kezdve Matlekovits könyvéhői tanultam és neki köszönhetem közgazdasági tudásomat, akár a pénzügy, akár a nemzetgazdaság terén —, a fiatalokkal ma meglehetősen szembenállunk. A fiatalok azt hiszik, hogy megtalálták a bölcsesség kövét. Nagyon tévednek. Higyjék el, hogy a tapasztalat, az évek mindig érnek valamit és ha a tapasztaltabb, idősebb ember megmondja a véleményét, akkor a fiatal hallgassa és szivlelje azt meg. Hiszen a zsidóknál is a régi időben ünnepi meneteknél a bölcsek mindig a papok előtt mentek; megvolt az a joguk, hogy a papok előtt menjenek. Ha ilyen ember, mint Matlekovits, aki egész életét közgazdasági kérdésekkel való foglalkozással, tarifák között töltötte (Dénes István: És érdektelen!) és minden tekintetben érdektelen, azt mondja, hogy az országra nézve csapás ilyen tarifatervezet elfogadása, ha ő azt mondja, hogy az egész vonalon a fogyasztó közönség kizsarolására fog vezetni, akkor ezt meg kellene szívlelnie az önök többségének, nem pedig egyszerűen, ridegen átengedni a javaslatot, mintha nem történt volna semmi. (Dénes István: Az
