Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-289

M 8 A. nemzetgyűlés 289. ülése 1924. évi május hó 23-án, pénteken. bizonyos értelemben szűkülni fog és emelkedni fog a takarmánytermelés és ezzel összefüggésében az állattenyésztés, mert hiszen az Armour trust jelentéseiből látjuk, hogy a húsfogyasztás Amerikában milyen ijesztő módon gyarapodik, s ugyancsak az ennek a fogyasztott húsra és a konzervgyártásra vonatkozó jelentéséből látjuk, hogy amilyen arányban növekszik a hus produkálása és feldolgozása Amerikában, olyan mértékben csökken. a hus exportja Európa felé, ami azt jelenti, hogy Amerika a folyton növekvő husprodukciót mindig fokozottabb mértékben maga fogyasztja el. Ilyen körülmények között hiába fokozta az Unió tíz év alatt termés-atlagait, — ami ismét összefügg azzal a problémával, hogy mielőbb az extenziv gazdálkodásról az intenzív gazdálkodásra lesz kénytelen átmenni földjeinek lassú kihasználása és kizsarolása következtében — s hiába mondja ez a jelentés, hogy a háborút megelőző tiz évben búzában 38%-kal többet termelt Amerika, mint azelőtt, amennyiben a termésmennyiség 683 millió bushelről 940 millióra emelkedett. Ennek nagyon ellentmond a legújabb törvények egyike az 1922. évi M' Cumber Fordney Act, amely erős védvámokkal veszi körül Amerikát s az erős véd vámok keretében olyan elnöki hatalmi szót is biztosit az Egyesült-Államok elnökének, amely szerint ő a vámtételeket a kongresszus meghallgatása nélkül is megállapíthatja. És vannak itt adataim — megbízhatóak, mert a német adatok rendesen alaposak és lelkiismeretesek — amelyek az amerikai expanzió lehetőségeiről nem a legkedvezőbb leirást adják. Ezen jelentések szerint a széntermelés terén egyáltalában nincs előhaladás és az erős kalóriáju, high volatile szeneknek mindinkább való lecsökkenése és kiapadása várható. A nyersolaj is apadóban van, ugy hogy egy felvétel szerint az utolsó 63 év alatt 36%-kal csökkent az a nyersolajállománya az Egyesült-Államoknak, amelyet a tudósok különböző fúrások és próbák alapján az Amerikai Egyesült-Államok nyersolaj-tartalékaként megállapították. A gyapot-termelésről pedig a legutóbbi kimutatás azt mondja, hogy 1920-tól mostanig a gyapot-termelés 61%-kal esett. T. Nemzetgyűlés ! Amerika példája mindenesetre intő példa az európai államok számára. Intő példa arra, hogy a túlságos és egyoldalú eliparosodás a maga veszélyeit feltétlenül méhében rejti. Bár itt nem valószinü, s én egyáltalában nem vagyok ma annak a gondolatnak hive, hogy esetleg már a legközvetlenebb jövőben is bekövetkezhetik az, hogy a külső és tengerentúli államok nem látnának el bennünket a szükséges nyersterményekkel : a tengerentúli birodalmak tendenciája feltétlenül és élesen rajzolódik elénk, amely szerint ők nyersanyagok feldolgozására és saját terményeik elfogyasztására törekszenek. Mert a Délafrikának és a különböző exotikus világoknak — mint Boliviának — termékennyé tételére irányuló olyan próbálgatások, mint azé a német tudósé — dr. Nochtté, aki a trópusi higiéniáról irott munkájában azt fejtegeti, hogy a rettenetes forróságot ellensúlyozni lehet azzal, hogy három-három óránkint kell dolgoztatni a munkásokat, és azalatt a három óra alatt, amíg nem dolgoznak, jégbenhütött kamrákban kell felüdülniük; ezek inkább a tudósnak a szobában kifundált tervei és utópiái, amelyek azonban az emberi organizmussal va.imi nehezen egyeztethetők össze. Da az a gondolat, hogy Mezopotámia és az Angliától felszabaduló Egyiptom a nagy öntöző csatornák helyreállításával újra visszanyerhesse a gabonatermelés és export terén azokat a lehetőségeket, amelyek elmaradtak, ez nem tartozik a lehetetlenségek közé. Akárhogy alakuljon is azonban a dolog, t. Nemzetgyűlés, mindenesetre kétségtelen tény, hogy az iparosodás, az önellátás gondolata nemcsak Amerikában, hanem Japánban, Kínában, Indiában, mindenütt mindinkább tért hódit. Ennek a kétségtelen autarchikus fejlődési iránynak azután megvannak a maga következményei a szabad kereskedelem irányzatára nézve. Mert ez a világfejlődési irányzat semmikép sem kedvez és kedvezhet a szabad kereskedelemnek és pedig két oknál fogva: egy politikai és egy gazdasági oknál fogva. Hiszen mindjobban és élesebben észlelhető az, hogy a nagy világbirodalmakról lassan lefejlenek azok a függvények, amelyek nem tartoznak oda sem érzésbelileg, sem a nemzeti gondolat szempontjából. Itt van Egyiptom és India példája Angliánál. Itt vannak másfelől azoknak a nagy birodalmaknak, mint amilyen az osztrák-magyar monarchia és az orosz birodalom volt, amelyek szintén széjjelestek. De amilyen fontos volt ez a szempont, ugyanolyan fontos az a pénzügypolitikai átalakulás is, mely a világban ezen a téren végbemegy. Azok a nagy pénzügypolitikai eltolódások ugyanis, amelyek Amerika óriási pénzügyi elhatalmasodása és ezzel arányban Angliának háttérbeszorulása folytán bekövetkeztek, elsősorban odavezetnek, hogy Amerika még jobban ki tudja magát élni azon pénzügyi politikájának követésében, amelyet a múltban is folytatott, hogy lehetőleg saját hazájában, és ha más tér nem nyilik, szomszédainál helyezze el tőkéjét és ne kérésen fel más országokat. Ezért volt hiba az első időben, amikor a magyar kölcsön elhelyezéséről volt szó, olyan vérmes reményeket ébreszteni a newyorki piac befogadó és elhelyező képesége iránt. Newyork még ma sem tudta elhódítani azt a nemzetközi kölcsönelhelyezési piac-tulajdonságát Angliának, amellyel Anglia még ma is feltétlenül rendelkezik. S ez a pénzügypolitikai irány az, amely arra vezeti ezeket a birodalmakat, hogy lehetőleg a maguk szemhatárán belül, oda, ahova kezük és ellenőrzőerejük elhat, helyezzék el pénzügyi erejüket. Ez is közrehat annak az önellátási tendenciának és irányzatnak minél gyorsabb kivirágoztatására, amely — amint már többször kiemeltem — előbb-utóbb ezen országok mezőgazdasági és ipari teljes függetlenitéséhez fog vezetni. S ha majd telítve lesznek ezek a birodalmak pénzzel, akkor fog megindulni lassan és fokozatosan nem a nyerstermény-, nem a nyersáru- és iparcikk-export Európa felé, hanem clZ cl tőkeexport, amely itt Európában is gyarmatot gyarmatra akar létrehozni a maga pénzével s az amerikai és japán tőke hatalma alá kivánja hajtani az európai közgazdasági életet. Erre mutat Kautsky is, aki »Handelspolitik und Socialdemokratie« című munkájában azt mondja (olvassa): »Nem ködös álomról van szó. Amerika máris ipari exportállam túlnyomórészt. Oroszország, ha talpraáll, lesz. Japán, Keletindia, Ausztrália, Kanada a legjobb utón vannak erre. Már Mexikó, Argentina, Chile, Délbrazilia is ilyen irányban tesz lépést, és Kínának néhány évtized alatt nagyobb ipara lesz, mint volt Oroszországnak.« T. Nemzetgyűlés! Ennek a folyamatnak láttára Európának mindegyik országa, — nagy és kicsiny — le kell hogy vonja a konzekvenciákat. Le kell, hogy vonja azt a konzekvenciát, hogy neki a természetes lehetőségek keretein belül saját magának az ellátására kell törekednie s le kell zárnia korlátait, vámsorompóit addig a mértékig, ameddig a józanság, a természetes adottságok, a munkás jóléti gondolatok is ezt parancsolják. És itt ne méltóztassanak ellentmondást látni abban, hogy ez az irányzat mindig erősebb és erősebb lesz a világkereskedelemben, mintha ez ellent-