Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-289
A nemzetgyűlés 289. ülése 1924. évi május hó 23-án, pénteken. 145 amikor már el kellett dobniok a létrát, amelyen maguk felmentek, hogy a konkurrensek utánuk ne mászhassanak. Angliának óriási ipari előnye, ipari termékeinek óriási fölénye folytán akkor természetesen az volt az érdeke, hogy kinyissa a kapuit és az ipari cikkek termeléséhez szükséges nyersanyag, a mindinkább növekvő számú munkások élelmezésére szükséges cikkek szabadon és vámmentesen jöjjenek be. Anglia konkurrenseivel szemben kiváltságos helyzetben volt. Mert ne feledjük el, Anglia nem szorosan körülhatárolt ország volt, hanem egy hatalmas világ, mely felé, ha kellett, a hajók százai ontották a nyersanyagokat és termékeket, hogy ellássák táplálékkal azt a főt, amelyből minden erő, minden hatalom, minden guvernementális képesség a birodalom legkülönbözőbb részeibe szétárad. így érthető a Chamberlainek álma a múlt század utolsó és e század első évtizedeiben, igy magyarázható meg az a nagyszerű koncepció, mellyel arra gondoltak, hogy szorosabban fűzik a kolóniákat az anyaországhoz azáltal, hogy egy nagy feldolgozó műhelyét csinálják meg a világnak, a workshop of the world-öt, hogy ott dolgozzák fel azokat a termékeket, amelyeket messze Indiákból, szinte ismeretlen világrészekből az anyaország gyárai számára behoznak. De mit látunk ujabban? Hogy egy nagy felszabadulási folyamat indult meg Angliával szemben. Senki előtt sem titok az a nagy indiai szabadságmozgalom, amely Gandhi vezetésével, több évvel ezelőtt megindult, amelynek egyik legkiemelkedőbb programmpontja az angol imperializmus és ezzel kapcsolatban az angol ipari cikkek importjának letörése. Az upanhisad vallásbölcseleti elve vezette őket türelmes, csendes, megadó ellentállásra, amely az idők folyamán látván, hogy sikerre nem vezet, a szervezett, erőteljes, aktiv ellenállásban tört ki. És ez a Gandhi vezette nacionalista mozgalom, — amelynek egyik jelszava volt: Ne vásároljatok angol posztót — mit eredményezett 1 ! Azt, hogy Anglia is épen a nemzeti iparok kifejlesztésére csak a legutóbbi időkben is a vastermelés terén kénytelen volt az indiai vasiparnak igen magas vámvédelmet engedélyezni a vas- és acéltermelés érdekében. T. Nemzetgyűlés! Ezekkel a hatalmas, napsugaras világokkal szemben, amelyek ilyen kereskedelmi politikát folytattak, hogyan állunk mi, és elképzelik-e azok az urak, akik a szabadkereskedelem tiszteletreméltó jelszavával álltak ki a porondra, hogy mi következnék be a mi helyzetünkben, a mi széttörőttségünkben, a mi szerencsétlen nyomorúságunkban, ha egyszerre feltárnók kapuinkat a világ hatalmas ipara és mezőgazdasága számára? A mi fejletlen mezőgazdaságunkkal — mert a többtermelés gondolata, sajnos, csak papiron maradt — fejletlen, de fejlődésképes iparunkkal, alacsony életstandardu munkásságunkkal, aminek legfőbb oka az a szerencsétlen szociálpolitika volt, amelyet ebben az országban évtizedeken keresztül folytattak, (Rothenstein Mór: Nemcsak volt, még ma is az!) az ipari versenynek lehetetlen kitenni magunkat, mert ne felejtsük el, nemcsak e körülmények folytán, hanem az uj államokban kialakult politikai és gazdasági irányzatoknál fogva is mi egy szegénv kis sziget vagyunk a gyűlölet, az acsarkodás, az ellenünk folyton élesebbé kiéleződő konkurrencia tengerében, amely kicsiny szigeten igy kiszolgáltatva magunkat és kitárva kapuinkat nem tudnánk megállni. Mert ne méltóztassék olyan egyszerűnek és simának gondolni azt, hogy a szabadkereskedelem előtt kitárjuk kapuinkat. Az a konkurrens áru valóban bejönne, bejönne először igen szerényen kopogtatva és jóval a magyar termelési és előállitási költség alatt árulva a maga áruját, de — sajnálom, hogy Sándor Pál t. képviselőtársam nincs jelen, akinek ez egyik súlyos argumentuma — ne méltóztassék azt hinni, hogy azért, mert konkurráló államok vannak, azok az ő konkurrenciájuk folytán lehetetlenné tennék azt, hogy itt magas árak alakuljanak ki. A valóság az volna, hogy az első zűrzavarban talán volna konkurrencia a különböző államok között, mert hiszen mindegyiknek érdeke volna lekonkurrálni a magyar ipart, de abban a pillanatban, amikor a magyar ipar le volna törve, annak romjain a versengők kezet nyújtanának egymásnak, megosztoznának és megalkudnának ezen a gyarmaton, hogy hóditó útjukon továbbvonuljanak Kelet felé. És ami a legszomorúbb, nemcsak ők mennének tovább, nemcsak az emberek ezreit és százezreit vinnék ki, hanem megindulna az emberek után a gép is, amely idejött az utóbbi három-négy esztendő alatt, mert kedvezőbb munkafeltételeket, kedvezőbb munkásviszonyokat és kedvezőbb élelmezési viszonyokat talált és menne egy végtelen, beláthatatlan áradat, vivén magával reményeinket, jövőnket, fejlődési lehetőségeinket. De vájjon az ipari fejlődés letörésének csak gazdasági hatásai vannäk-e t. Nemzetgyűlés i Sajnos a magyar gazdaságtörténelem és kulturhistória számos lapja maradt üresen, mert nem irták bele a legérdekesebb és legfontosabb megfigyeléseket. Érdekes volna megállapítani, hogy azért, mert iparosodásunk és kereskedelmünk ilyen fejletlen maradt, mennyire maradtunk el az európai művelődés terén ? Érdekes volna nyomon kisérni az oknyomozó történelem eszközeivel, hogy közművelődésünk fejlődését, iskoláztatásunkat, az életviszonyok alakulását, a kenyér és húsfogyasztás mérvét mindig az ipari fejlődés felfelé emelkedő, vagy pedig lehanyatló hullámain végigkísérve, mennyire jellemző az, hogy tudott-e iparunk fejlődni vagy nem, és érdekes volna a szabadságjogok és a munkásvédelmi intézmények fejlődését is nyomon kisérni és megnézni, hova fejlődtek azok a nagy államok a népjóléti és munkásvédelmi intézmények terén, amelyek iparunkat, ha kellett, védővámokkal is, de kifejlesztették. Liebknecht 1875-ben a gothai szocialista kongresszuson indítványt nyújtott be, amelynek értelmében védővámmal kell védekezni minden olyan ország ellen, amely azért árasztja el olcsó áruval a világot, mert munkásvédelmi és jóléti intézményekről nem gondoskodott. Mi kimaradtunk a XIX. század első felében Európa közművelődési és szociális fejlődéséből. Most nem azt vitatom, hogy mely politikai okok hatottak erre közre, de tény, hogy az emberi jogokat kiterjesztő, az emberi munkát megbecsülő és méltányló, az emberi haladást respektáló és érvényesítő fejlődés terén hátramaradásunk egyik legfőbb oka iparuuk és kereskekedelmünk hátramaradása. (Ugy van ! Ugy van ! a jobboldalon !) Kossuth, aki ezt nagyon jól átértette, ismerte ennek a helyzetnek gazdaságpolitikai visszásságát és épen mert megértette, Széchenyi politikájával szemben nyíltan és határozottan ennek a gondolatnak kivánt visszhangot adni azokban a társadalmi és gazdasági alakulatokban, amelyeket ő hivott életre. Épen ezért elhibázottnak tartom azt a felfogást, amelyet a kereskedelmi képviselet egyik kitűnő exponense, Balkányi barátom fejtett ki a napokban, amikor azt mondta : Kossuth nem is képviselhette ezt a gondolatot, hiszen Kossuth a dunai konföderáció eszméjét védelmezte. Ne méltóztassék elfelejteni, hogy kétféle Kossuthról lehet beszélni: a dunai konföderáció eszméjének képviselőjéről, akiről 1849 után beszélhetünk és a 40-es évek Kossuthjáról, aki a 40-es évek folya24*
