Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-288

138 A nemzetgyűlés 288. ülése 1924. évi május hó 22-én, csütörtökön. fordítsam a kérdést és magának az ellátásnak méreteit világítsam meg. Méltóztatik tudni, hogy az ellátandók száma évekkel ezelőtt még több, mint 4 millió volt. Az évek folyamán ezt a létszámot mindig szükitettük s ebben az évben már csak a köztisztviselők, hadiözvegyek, hadiárvák és hadirokkantak maradtak meg, de ez a szám még mindig 900.000 lélek. Ennek a 900.000 léleknek ellátására — egy egész gazdasági évet számitva — mintegy 23.000 waggon gabonára volt szükség. Azért mondom az egész gazdasági évet, mert méltóztatnak tudni, hogy közben a hatósági ellátást a tisztviselőkre nézve megszüntettük, és természetesen ezzel a mennyiséggel csökkent azután a szükségelt mennyiség is. Feltűnő lehet mindenesetre, hogy mikor nem ér el egy milliót az ellátatlanok száma, mégis szükség volt ilyen nagyobb menynyiség gabonára. Ennek magyarázata egyszerűen abból folyik, hogy a háború alatt az őrlési arányokat teljesen megváltoztattuk. A háború alatt az őrlésnél mindig a kenyérliszt-szükségletből indultunk ki. Amint normálisabb állapotokra és viszonyokra tértünk át, mindinkább próbáltuk megközelíteni a gabonánál a szabad őrlést, a magam részéről pedig egyrészt államfinanciális szempontból, de másrészt azért is, hogy a gabona, illetőleg a búza teljesen értékesíthető legyen, tulaj donképen azt lehet mondani, teljesen olyan őrlési aránj^ra tértem ét, amilyen a szabad forgalomban eszközöltetik. Ennek következménye volt az, hogy a kenyérliszt céljaira mintegy 25%-ot nyertünk csak a búzából, viszont ezzel szemben a tisztviselők ellátására szolgáló fejenkinti 10 kg. lisztmennyiség az egyes lisztek aránya szerint ugy volt megállapitva, hogy kenyérlisztben 60%-ot kellett szolgáltatnunk, tehát természetszerűleg körülbelül 2—2 %-szer annyi gabonát kellett felőröltetnünk, hogy ezt a kenyérlisztmennyiséget elérhessük, mintha egyszerűen gabonában számitottuk volna ki a szükségletet. Ami a szükségelt mennyiségek beszerzését, illeti, az több formában történt. Méltóztatnak tudni, hogy még mindig érvényben van az u. n. őrlési adó. Az őrlési adóból ebben a gazdasági évben körülbelül 10.000 waggon gabonát kaptunk. Itt is két malomcsoport szerepelt: az egyik a kereskedelmi malmok espportja, a másik a kisebb vámmalmok csoportja. A kisebb malmokkal szemben — látva nehéz helyzetüket és különösen azt, hogy üzemköltségeik rendkivül megnövekedtek a szén, olaj, szíj, stb. drágulása következtében, másrészt pedig miyel mind inkább erősebb versenynek voltak kitéve a nagyobb malmok részéről, — méltányosnak találta a kormány, hogy velük ebben az évben is a sokkal jobb termés ellenére egy kontingentálásban állapodjék meg. Ez a kontingentált mennyiség körülbelül a fele volt annak, amit különben a vámőrlésből beszereztünk, és 4000 waggont tett ki. Ami a téritési árat illeti, a múlt évvel szemben, amikor 40%-át kapták a megállapított árnak, ebben az évben —- méltányolva nehéz helyzetüket — egyrészt felemeltük a téritési árat 75%-ra, másrészt pedig arra való tekintettel, hogy tulajdonképen mindig a piaci árból indulunk ki, ennek alapulvétele mellett kapják meg a malmok a téritési árakat. A többi, mintegy 6000 waggon a kereskedelmi őrlésből származik. Egy másik forrás volt a kiviteli illeték. Amikor átvettem a ministeriumot, a liszt kiviteli illetéke 65 kilogramm volt. Az első alkalmat felhasználtam, hogy rámutassak arra, hogy a kiviteli illeték egyrészt nem teljesiti már azt a hivatást, amelyet annakidején vártunk tőle, hogy t. i. árbefolyásoló legyen, másrészt tulajdonképen veszteséget okoz az egyes termelési ágaknak, rendkivül korlátozza a gazdasági szabadságot, óriási akadályokat gördit a kivitel elé, ugy hogy mintegy következetes politikai feladatának tekintette a kormány azt, hogy a kiviteli illeték leszállt 10 kilogrammra, s most már egészen megszűnt a búzánál is, ugy, hogy ebből a forrásból ebben az évben csak 5—600 waggont tudtunk kapni. A többi szükségletet vásárlások utján kellett fedeznünk. .Ebben a gazdasági évben egy speciális formát illesztettünk be a vásárlások tekintetében. Hogy a gazda ne legyen kénytelen mindjárt az aratás után odadobni terményeit, különösen amikor nem lehetett stabil koronával számitani, ami reá nézve feltétlenül veszteséget jelentett, a gazdasági érdekeltségekkel a gazdasági év elején érintkezésbe léptem, és olyan megállapodást létesítettem velük, hogy négy részletben vásároltam meg tőlük a gabonát, ők pedig négy részletben kapták meg annak árát. így alkalmuk volt az áralakulás tekintetében előállott helyzetet is kihasználni, és emellett, azt lehet mondani, a kormány is teljesen előnyösen tudta lebonyolítani a vásárlást. Ezen az alapon 12.000 waggon gabonát vásároltam össze. Vásároltam ezenkivül közvetlenül kereskedőktől is és pedig a tőzsdei ár figyelembevételével, mintegy 8000 waggont. Ez volt tehát az a gabonamennyiség, amely rendelkezésemre állott, és amely nagyjában valamivel több, mint 30.000 waggon. A nyár folyamán, amikor a devizahelyzet igen súlyos volt, határozta el a kormány, — épen azért, mert a vásárlások minden oldalon elég sikerrel jártak — hogy a hitel ellenében nagyobb gabonakészletet elad. Ezen az alapon adtam el elsőizben 7000 waggont, másodízben 2000 waggont a svájci kormánynak, azonkívül 1000 waggont a bajor kormánynak, tehát ez az eladás búzában épen 10.000 waggont tett ki. Továbbá az őrlési adóból nagyobb mennyiségű rozskészletek is folytak be. Bármennyire megkíséreltük is, hogy a rozsfogyasztás nagyobb méreteket öltsön — és sikerült is ebben a tekintetben bizonyos eredményeket elérnünk, hiszen a rozskenyérfogyasztás, amikor a ministerium vezetését átvettem, alig tett ki naponta pár ezer kilogrammot, ma pedig körülbelül 10.000 kilogramm, — mégis, a jó termés következtében olyan készletek jelentkeztek, melyeknek exportjáról kellett gondoskodnunk. Az állam mintegy 4000 waggon rozshoz jutott. Itt azt a rendszert léptettem életbe, hogy a kereskedőkkel megvétettem az állami rozsot és ennek ellenében ők megkapták a jogosítványt kétszer annyi szabadforgalmi rozs kivitelére. Ezen az alapon eladtam 4000 waggont kitevő állami rozskészletet s körülbelül 8000 waggon szabadforgalmi rozst. Meg kell jegyeznem, hogy mivei a végleges elszámolások most vannak folyamatban, ezek a számok nem tekintendők egészen véglegeseknek, azok jobbra, vagy balra változni fognak valamit, de nagyjában megközelítőleg tiszta képet adnak a dologról. Rá akarok még mutatni arra, hogy épen ezekkel az eladásokkal kapcsolatban a közvéleményben az a feltevés uralkodott — még a legutóbbi napokban is hallottam róla, s ezért, mint érdekes kuriózumot emlitem meg — hogy a svájci kormány a mi gabonánkat visszautasította. Erre nekem csak egy válaszom van: amikor már csak 200, vagy 300 waggon van hátra a 9000 waggon szállitásból, s amikortalán nem egészen 20 waggont tesz ki a meghiányolt mennyiség, akkor azt hiszem, ez elég bizonyíték arra nézve, hogy nekünk a svájci szállitásból kifolyólag a svájci kormánnyal a legkisebb ellentétünk és differenciánk sem volt. Mindössze az történt, hogy ők tényleg kérték, engedjük meg, hogy bizonyos készleteket, mivel nem tudják saját piacukon elhelyezni, a mi közbejöttünkkel másutt értékesíthessenek. Ők