Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-288

A nemzetgyűlés 288. ülése 1924. az előadó urnák és a minister urnák a beszéde, utánuk azonban tisztán csak az ellenzék kénytelen felállitani a maga szónokait, elmondani észrevételeit és nem indul meg kontradiktorius tárgyalás ebben a kérdésben, (Sándor Pál: Elég szégyen!) hogy mindenki lássa ebben az országban az érvek harcát, összeütközését és leszűrje magának a tájékozatlan közvélemény mindazt a jót, ami ebben megvan és mindazt a rosszat, ami benne foglaltatik. (Rothenstein Mór : Majd a szavazásnál!) Én nem vindikálom magamnak és az ellenzék sem vindikálja magának azt, hogy az ő álláspontja teljesen megtámadhatatlan, mert hiszen vannak olyan részletei ennek a vámtarifajavaslatnak, ^ amelyek talán szükségszerűek, de ne elégedjék meg a t. kormány a maga igazának teljes dokumentálására tisztán kormányférfiui és előadói nyilatkozattal, hanem sorakoztassa fel a pártjában ülő szakértőket, akik a maguk szaktudásával és a mögöttük álló választótömegek bizalmából nyert erkölcsi tekintéllyel is felelősséget vállalnak azért a javaslatért, amelyet a kormány elénk terjesztett. Ez valósággal csúffá tétele a nemzetgyűlési tárgyalások komolyságának és óva intem ettől a tárgyalási módtól a kormányt épen a mai válságos időkben, amikor nyugtalan társadalom áll a hátunk mögött, amely véresen komoly időknek minden gyötrelmét érzi és azt várja, hogy itt a nemzet tanácskozótermében az ő sorsáról komolyan és méltóságosan a maga súlyához és jelentőségéhez mérten tanácskozzanak és döntsenek. T. Nemzetgyűlés! Ennek a javaslatnak vezérfonala kétségtelenül az, hogy a kormány a nagytőke és a nagy érdekeltségek védelmét fekteti le benne és épen azokkal nem törődik, akik a legjobban rászorulnak a védelemre. Iparvédelemről, iparfejlesztésről beszél, holott épen ennek az ellenkezője történik. Engedjék meg, hogy rámutassak egy még nagyobb perspektiváju veszedelemre, amely ennek a törvényjavaslatnak törvényerőre emelkedéséből származhatik. Ép ugy, amint a szanálási törvényjavaslatokban végzetesnek minősitettem azt, hogy beruházásokra az egyes tételeknél mindössze 12 millió aranykorona van előirányozva, és ezzel valósággal a magyar nemzeti gazdasági és szellemi erők elsorvasztása van kimondva, a magyar kulturális erők fejlesztésének lehetetlenné tétele van szankcionálva, itt is erősen félek a gyönyörű magyar nemzeti kultúra visszafejlődésétől, tehát a balkánizálástól féltem ezt az országot. Attól félek, hogy az a magyar tehetség, amely megnyilatkozik szellemi, gazdasági, pénzügyi téren, teljesen vissza fog fejlődni és le fog sülyedni arra a nivóra, amely ellen — a balkáni nivó ellen — küzd immár ezer esztendő óta ez az ország. Attól félek, hogy a magyar nemzeti lélek összeroppan attól a gondolkozáshiánytól, amely lépten-nyomon megnyilatkozik, mert nem tudja magába szedni az életnek 68 ci fejlődésnek azokat az elemeit, amelyek rendelkezésére állhatnának, ha azokról gondoskodás történnék. Attól tartok, hogy ez a vámtarifajavaslat azt a magyar ipart fogja tönkretenni, amely nagy fejlődésre hivatott, .s amelynek művelői a legkitűnőbbek, úgyhogy ha viszonylatba állítjuk a külföldi ipar képviselőivel és munkásaival a mieinket, akkor a mi magyar iparosaink javára meg kell állapitani azt, hogy mennyi őstehetség, őserő és ősszellem van a magyar ipar egész lényegében és karakterében. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ezt a magyar ipart, (Fábián Béla: A kis kézműipart!) ezt a zsenge kis kézműipart, feldolgozó ipart fogjuk tönkretenni (Bíró Pál: A kézműiparti Az országos képviseletük hozzájárult évi május hó 22-én, csütörtökön. 135 és helyesli !) azokkal a vámtótelekkel, amelyek a kész- és félgyártmányok, és a nyersanyagok behozatalát lehetetlenné teszik. Egy szabad versenynek, versenyrekelésnek lehetőségét tesszük tönkre azért, hogy kedvezményben részesitsük a nagy moloch-szerü erővel itt terpeszkedő nagyipart, a nehéz ipart. (Bíró Pál: Nem méltóztatik ismerni a tarifajavaslat konstrukcióját, ha ezt méltóztatik mondani! A kézműipar fokozottan van védve!) (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Én nagyon jól ismerem az egyes intézkedéseket és kitűnő szakemberekre vagyok bátor hivatkozni, mikor ezt a megállapítást teszem. Nem kisebb szakemberre hivatkozom, mint Matlekovits Sándorra, aki maga megállapította egy ankéten, hogy penészvirág sorsra van kárhoztatva a magyar kisipar, a magyar feldolgozó ipar e törvényjavaslat jóvoltából. Ne méltóztassék tehát nekem a nagytőke érzékeny képviselője szememre hányni, (Biró Pál: Nem vagyok érzékeny!) hogy egyoldalúan látom ezt a kérdést. Én általánosabb szempontból nézem, mert az a terület, amelyre visszanézek nagyobb, és azon nagyobb tömeg mozog, él és dolgozik, mint azon a hierarchikus kis területen, amelynek egyik jelentékeny és kitűnő exponense az igen t. képviselő ur. A minister ur maga azt mondja ezzel a javaslattal kapcsolatosan, hogy ő pl. egyáltalán nem félti a kereskedelmet. Ez különös és érthetetlen megnyilatkozás. Mert mit jelent ez? Eddig a kereskedelemügyi ministeri székben ez alatt az öt esztendős korszak alatt többé-kevésbé olyan ministerek ültek, akik hasonló általános megnyilatkozásokban fejezték ki érzelmüket a kereskedelempolitika iránt. (Peidl Gyula : Például nem vagyok ellensége a kereskedelemnek!) Volt olyan kereskedelemügyi ministerünk, aki azt mondotta: én nem vagyok ellensége a kereskedelemnek. Tíisum teneatis! Nem messze áll ettől a megnyilatkozástól Walko igen t. kereskedelemügyi minister urnák az a megállapítása: én nem féltem a kereskedelmet. T. minister ur, nem tudom, méltóztatik-e tudni azt, — nem akarok ugyan kellemetlenségeket mondani — hogy a minister ur egy előkelő idegen a kereskedelmi életben. Akivel csak beszéltem, még a saját ministeriumában is, de mindenütt szakkörökben is, azt mondották: van egy kereskedelemügyi ministerünk, aki inkább a pénzügyministeri dolgokkal foglalkozik és egyéb kérdésekkel, de legkevésbé a kereskedelem kérdésével. (Sándor Pál: Ez igaz!) Engedelmet kérek, minden időben nehéz és felelősségteljes állás a kereskedelemügyi ministeri állás, de a mostani időkben különösen felelősségteljes. S amikor előttem szóló t. barátom leszögezte azt az elvi álláspontját, hogy ő a szabadkereskedelem hive, akkor — azt hiszem — leszögezte az egész ellenzék álláspontját is. Magamnak is az a felfogásom, hogy szabadság nélkül nincs fejlődés, s egy ország kereskedelmi és üzleti élete is csak akkor fejlődhet, ha minden megkötöttségtől mentes. Engedje meg nekem a t. Ház, hogy nem kisebb kutforrásra és tekintélyre hivatkozzam, mint Kossuth Lajosra, aki a Stádiumban azt mondotta, hogy : »kevés szabadember összeköti a Mississipit a Columbiával és kiveti a Niagarát ágyából«. Ez a tacitusi tömörségű példázat igazolja tételként a szabadkereskedelem jogosultságát és a mi életünket, a mi guzsbakötött szomorú rab életünket csakugyan meg kell már váltani mindattól a béklyótól, amelyet minden téren, igy gazdasági téren is ráraktak. Az az öt esztendő, amely mögöttünk van, a behozatali tilalmak nehéz drótsövényét fonta az ország köré. E behozatali tilalmak mögött azon-