Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-288

132 A nemzetgyűlés 288. ülése 1924. T. Nemzetgyülélés! Maga a kérdés, amely ezzel a 2. §-sal összefügg, hogy t. i. a vámtételeket a kormány bármikor tetszése szerint felemelhesse, nem is olyan kis jelentőségű, mint ahogyan azt könnyelműen és a frivol politikai erkölcs szemüvegén keresztül nézni lehetne, hogy t. i. adva van egy többség, amely megbizik a maga kormányzatában és ezt a teljes pouvoirt adja a bizalmával rendelkező kormány részére. Nem, t. Nemzetgyűlés ! Olyan súlyos és a jövőre kiható felhatalmazásról van itt szó, amelyet még egy, ebben a pillanatban a kormány teljes bizalmát élvező többség sem nyújthat át ezüst tálcán a maga kormányzatának. Mert arról van szó, hogy a kormánynak e vámtarifák alapján kereskedelmi szerződéseket kell majd kötnie szomszédos és más országokkal; arról van tehát szó, hogy ezeknek a megkötendő kereskedelmi szerződéseknek alapján tulajdonképen gazdasági kapcsolatba fogunk jutni más országokkal, azt pedig nagyon jól tudjuk, hogy a kereskedelmi és a gazdasági kapcsolatok csak alapjai, csak az első szálai az államok közötti sokkal szorosabb nexusoknak, nevezetesen a politikai szerződéseknek is. Márpedig amikor a nemzetgyűlés és a kormány ezekben a vámtételekben és ebben a vámtörvényben egy hosszú jövendőre fekteti le alapjait annak, hogy ezek alapján fog kereskedelmi és gazdasági szerződéseket kötni és a vele szoros kereskedelmi és gazdasági szövetségre lépő államokkal a dolgoknak és az államok közti közös vérkeringésnek törvényénél fogva esetleg politikai szerződéseket is lesz kénytelen kötni vagy lesz hajlandó kötni: akkor ugy látom, hogy itt eléggé nagy részvétlenség mellett egy nagyon súlyos, a jövőre kiható, kihatásaiban ina még át sem tekinthető javaslatnak megszavazásáról van szó. T. Nemzetgyűlés! Áttérve most már magára a vámvédelemnek, az ilyen erős ipar védelemnek birálatára, arra a főszempontra kell rámutatnom, vájjon igaz-e az a tétel, amely ezt a javaslatot védi, hogy t. i. csak ezek a vámok, csak ilyen magas vámok lehetnek, az egyedüli eszközök, amelyek a fellendülésnek indult és életképes magyar ipart meg tudják védeni. Az én meggyőződésem az, hogy a gazdasági életben az iparnak a vámokkal való megvédése a tudomány terén, kizárása a konkurrenciának, ami a numerus-clausussal megtörténik az egyetemeken, hogy ilyen módon az esetleg okosabb, szorgalmasabb, jobban tanuló és szellemileg többet produkáló konkurrensek kizárassanak a nemes versenyből és akkor aztán maradnak orvosok, ügyvédek, mérnökök, közgazdasági egyetemet végzett fiatalemberek, akik relative a helyi viszony^ latban lehetnek majd jó orvosok, jó ügyvédek, mérnökök és közgazdászok, de ha a tudomány világparitását fogjuk nézni, akkor látjuk, hogy ezek nem voltak kitéve a nemes versenynek, a nemes konkurrenciának és valószinü, hogy nem fogják tudni azt az átlagot adni, amely átlagot akármelyik nyugateurópai vagy más világrészbeli egyetemet végzett ifjúság adni fog, ahol semmiféle numerus clausus — sem felekezet, sem faji, sem nemzeti — nem fogja útját zárni annak, hogy ott bármelyik ország ifjúsága felvegye a A'ersenyt annak az Ausztriának, Csehországnak, Amerikának vagy bármely államnak ifjúságával. Ugyanez a numerus clausus az, amely itt a bilincseket rá akarja — szerintem igenis : a bilincseket — rakni a magyar iparra, mert mesterségesen védelmet ad ugyan az iparnak, az egyik kezével ölelő karként nyúl látszólag a magyar ipar felé, de szerintem olyan iparágak felé is, amelyek egyszerűen csak a tiszta protekcionizmust veszik igénybe ezzel a vámvédelemmel, amelyeknek nincsenek meg sem a gazdasági létfeltételeik, évi május hó 22-én, csütörtökön. sem a továbbfejlesztésre való eshetőségeik ebben az országban, amelyeknek nincsenek meg az üzleti szakértelemhez, a helyes továbbfejlesztéshez, szellemi vezetéshez szükséges feltételeik és ennek ellenére védelemben részesittetnek csak azért, hogy a maguk produktumait, a világversenyt nem birva meg, itt drágábban adhassák el, mint ahogyan a külföldi jobb portékát venné, fogyasztaná a magyar fogyasztók tömege ; ezeket a gyengébb minőségű iparcikkeket drágábban kelljen a magyar fogyasztók tömegével, ennek az országnak 100%-os lakosságával felvétetni és megvásároltatni. Nem lehet feladata a magyar törvényhozásnak és a vámpolitikának, hogy ilyen nem egészséges, nem életképes és tisztán bizonyos tőkeérdekeltségek jövőjét biztositó törvényhozási útra lépjünk. Szerintem, épen ugy amint a kulturális analógiára rámutattam, nincs tökéletesebb, nincs egészségesebb védelme az életképes iparnak, mint a szabadverseny. Magyarországnak igenis vannak iparágai, amelyek megbirták a versenyt a háború előtt is, a háború után pedig, minthogy zárt gazdasági területté lettünk és a szomszédos államok a kormány helytelen politikája folytán elzárkóztak velünk szemben, ennélfogva egyenesen magunkra voltunk utalva : ebben a helyzetben is és ennél a helyzetnél fogva kifejlődtek bizonyos iparágak és versenyképessé lettek, — ezt el kell ismernünk mindig — versenyképessé lettek a hasonló külföldi iparágakhoz viszonyítva. Akkor nincs itt más iparfejlesztésre, más ipartámogatásra szükség, mint megnyitni az ablakokat, hadd áradjon be a friss levegő, megnyitni a vámsorompókat, hadd jöjjön be a konkurrens iparcikk, hadd árassza csak el ezt az országot, és akkor kettős eredményt érünk el. Az első az lesz, — és ez mindiga főszempont én előttem, aki a dolgozó polgárság képviselője vagyok és aki annak a nehéz anyagi helyzetén szeretnék hacsak hajszálnyit is segiteni, — hogy versenyképes jó áru olcsón kerül a piacra, tehát egy általános olcsóbbodás fog bekövetkezni, ha pedig egy általános olcsóbbodás jön akár a közszükségleti, akár az ipari, vagy mezőgazdasági cikkekben, akkor mindegyik foglalkozási ág a maga foglalkozásához szükséges eszközök ilyen módon olcsóbban fogja tudni beszerezni, az életszükségleti cikkek szintén olcsóbbodván, maga a megélhetés is olcsóbbá lesz, és akkor igazán elősegi tettük a szanálás célját, mert azokat az óriási terheket, amelyeket itt negyedévenként és félevenként a szanálási törvény a dolgozók vállaira rak, a kereseti lehetőségek emelésével olyan számokká tettük, amelyek nem behajthatatlan tételekként, nem adóhátralékként fognak elkönyveltetni az államháztartásban és az adópénztárnál, hanem valódi bevételekké lesznek. Márpedig hogy igy legyen, ez a célja nemcsak a kormányzatnak, hanem az egész országnak is. S a másik eredményt is elfogjuk érni, nemcsak az általános olcsóbbodást. El fogjuk érni azt, hogy a magyar iparnak akarva nem akarva, fel kell vennie a versenyt a külfölddel. Ettől egy komoly, reális dolgozni akaró iparosnak— akár nagyiparos legyen, akár kisiparos — megijednie nem szabad. Nem szabad megijedniök főleg azoknak az iparágaknak és azoknak a nagy iparvállalatoknak, amelyek, mint mondják,^ kellő szakértelemmel rendelkeznek, amikor vámvédelmet akarnak kierőszakolni a maguk részére, amelyek kellő gazdasági előfeltételekkel rendelkeznek, tehát minden olyan előfeltételei, amelyek életképességüket már eddig is megalapozták, jövőjük iránt pedig bizalmat keltenek. Ha azonban mindez igy van, hogy t. i. ilyen előfeltételekkel rendelkeznek, ha azok az ipareik-