Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-288

128 A nemzetgyűlés 28S. ülése 1924. hogy kötelesek vagyunk méltányos kereskedelmi szerződéseket és egyezményeket kötni szomszédainkkal. Kénytelenek és kötelesek leszünk tehát Romániával, Jugoszláviával, azután Csehszlovákiával és Ausztriával is szerződéseket kötni, és pedig méltányos, kedvezményes alapon körülbelül ugy, olyan vámtételek mellett, amilyeneket ezek az államok ránk diktálnak azzal a szívességgel szemben, hogy ők hajlandók voltak a kormányt a külföldi kölcsönnél folytatott akciójában támogatni. De mi lesz a következménye annak, ha egy ilyen szomszédos állammal szerződést kötünk? Nem beszélek Csehországról és Ausztriáról, mert hiszen ezek az államok a békeszerződés szerint kivételt képeznek, s ezekkel az államokkal a békeszerződés életbeléptetésétől számított öt éven belül köthetünk különleges kereskedelmi szerződéseket anélkül, hogy ezeknek a szerződéseknek a megkötése egyéb irányban lekötöttséget, visszahatást jelentene. Tehát két évig még körülbelül szabadon egyezkedhetünk Csehszlovákiával s Ausztriával és köthetünk árubehozatali és kiviteli egyezményeket velük bizonyos vámtételek mellett, de ez még nem jelenti azt, hogy kötelesek vagyunk a többi államokkal is ugyanezen vámtételek mellett szerződni. Itt tehát valami szerep jutna az autonóm vámtarifának, annak tételei bizonyos mértékig érvényben maradhatnának a külállamokkal szemben, de csak két esztendeig, mert Ausztriának és Csehszlovákiának ez a kedvezményes helyzete, hogy az ő országukból származó árukra nézve kötött kereskedelmi egyezményeink nem válnak érvényessé egyúttal a többi szövetséges és társult hatalmakra nézve is, csak két esztendeig tart. Ha eszünkbe jut, — amint hogy kell, hogy eszünkbe jusson — hogy nekünk Jugoszláviával és Romániával vagy talán Franciaországgal is kell ilyen kereskedelmi egyezményeket kötni, mi lesz a helyzet ? Az lesz a helyzet, hogy azok a vámtételek, amelyek mellett a szerződést megkötjük, szinte az egész világ javára kötelezővé válnak ellenünk. Hiszen a trianoni szerződés 200. cikke egyenesen kimondja, hogy ha Magyarország valamely külállammal kereskedelmi szerződést köt, az ebben a kereskedelmi szerződésben adott vámkedvezmények, adókedvezmények, a további cikkek szerint pedig minden kedvezmény, ipso jure, ipso facto érvényessé válik a többi szövetséges és társult hatalmakra nézve is. Amely pillanatban tehát mi egy ilyen állammal szerződünk, tulaj donképen el van törölve egész vámtarifarendszerünk, mert egy szerződés megkötése olcsóbb vámtételek mellett maga után vonja, hogy valamennyi állammal szemben — kivéve a legyőzött államokat — eme olcsóbb tételű vámtarifa mellett vagyunk viszonylatban. Ha ezt látjuk magunk előtt, akkor látnunk kell azt is, hogy még ha akarnók is, tulaj dónk épen semmiképen sem vagyunk abban a helyzetben, hogy^ iparunkat megvédhessük, mert represszáliáktól félve, rászorulva az idegen segítségre, kénytelenek vagyunk már a szanálási törvényekben dekretált parancsnál fogva is kedvezményes szerződést kötni. Mi az értelme tehát ennek az egész vámtarifa-rendszernek? Logikusan nem igen lehet mást találni, mint azt, hogy ezzel egy-két protekciós vállalatnak akarnak segítségére sietni. Ez látszik az egészből. Ezek diktálták a kormányra azt, hogy törvényhozási intézkedést tegyen. Ügy látszik, hogy a nagyipar egy része már előre diktált a kormánynak, diktálta ezt a vámtarifát, ezeket a téleleket. Igaz ugyan, hogy mi majd külállamokkal szerződéseket fogunk kötni és ezek a szerződések automatice le fogják morzsolni a ím vámtarifánk legtöbb tételét, de annyi pouvoir-ja mégis marad a kormánynak, hogy egyes iparévi május hó 22-én, csütörtökön. ágakra nézve valahogy pardont kérjen a velünk szerződő államoktól és ezt ki tudja eszközölni azzal, hogy iparterületünk nagy részét viszont odadobja nekik áldozatul. Mit törődik vele, csak az a 2—3, vagy 5—6 nagy vállalkozás maradjon megvédelmezve, azok a vállalkozások, amelyek a hatalommal valamiképen a rokonszenv, vagy — nem tudom — kedvezményes részvények viszonyában lesznek. Ez az értelme ennek a vámtarifának és ezért ne méltóztassék komolyan vermi a t. bizottságnak azt a jelentését, amelyben elfogadásra ajánlja Farkas Tibor képviselőtársam határozati javaslatát, hogy a kormány mindent tegyen meg a kartellek ellen. Itt a kartelleknek akar és fog segítségére sietni a kormány, azoknak a kartelleknek- amelyek akkor, amikor az iparvédelmet követelik, tulaj donképen a hazaárulás védelmét követelik. Mi azonban ilyen védelemre, a hazaárulás védelmére nem_ siethetünk még akkor sem, ha iparnak mondják. Tessék szétnézni az országban, hogy milyen nagy rombolást, pusztítást vittek véghez ezek a kartellek Magyarország fogyasztó közönségében. Méltóztassék egy pillanatra csak arra gondolni, hogy a magyar cukor idehaza sokkal drágább, mint Ausztriában, de sokkal drágább, mint Indiában is. Magában véve az, hogy az állam haszonrészesedést szed, ezt a. differenciát nem indokolja, mert avval szemben, hogy itt haszonrészesedést kell fizetniök a cukorgyáraknak, rendelkezésükre áll a közvetlen termelő terület,, az agrárbázis, az olcsó munkaerő és sok minden kedvezmény, amelynek ellenében, még ha haszonrészesedést fizetnek is, sokkal olcsóbban adhatnák az árut, és kellene adniok, ha kartell nem volna. Itt van a bőrkartell és a többi kartell is. Nem kell állitásom igazságának bizonyitása céljából másra hivatkoznom, mint arra, hogy méltóztassék megnézni ezeknek a vállalatoknak a mérlegét, nyereség-veszteségszámláját, s méltóztassék még mélyebben belenézni a mérlegükbe, s figyelembevenni azt a rengeteg befektetést, amelyet alaptőkéjük felemelése nélkül vittek véghez, s akkor látni méltóztatik, hogy milliárdokat és milliárdokat halmoztak egymásra a magyar fogyasztóközönség kárára. T. Nemzetgyűlés! Ha már a kormány idehozta ezt a vámtarifát és ezzel jó céljai volnának, s nemcsak arra gondolt, hogy a maga hatalmát kiszélesítse és a maga számára diktatúrát követeljen ezen a téren is, akkor legalább a fogyasztóközönség megvédése érdekében, de igen fontos, komoly, tragikus országos érdekből is intézkednie kellett volna a kartellek ellen is. Lehetetlenség tőlünk, a nemzet képviseletétől azt követelni, hogy mi ezeket a kartelleket, amelyeknek nem volt magyar szivük, mert nem volt bennük áldozatkészség, hogy a magyar fogyasztóközönségnek súlyos helyzetében segítségére siessenek, s amelyek ugy is milliárdos nyereségeket halmoztak össze, tovább is pártoljuk. Hiszen ezeknek a nagy vállalkozásoknak igen sok másféle védelem is javára szolgálhat, mert ha igaz az, hogy a régi vámterületen a mi gépiparunk és más hasonló iparunk csak azért tudott konkurrální, íuert állami szállításokat kapott, ez a lehetőség ezentúl is rendelkezésére áll, és ismerve azt a viszonyt, amelyben a. nagyipar és a Bethlenkormányzat egymással vannak, egészen biztos, hogy ezeket a szállításokat ezek a vállalkozások a jövőben is meg fogják kapni. Ennélfogva bármilyen helyesnek is ismerjem el azt, hogy az iparvédelemre szükség van s bármennyire megértsem is az ipar egy jórészének követelését és elismerem ezen követelés jogosságát, mégis, ha nehéz helyzetben volna is a nagyipar, s ha azok a milliárdos nyereségek,