Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-280
Ä nemzetgyűlés 280. ülése 1924. határozati javaslatot nyújtóit be a Károlyi-kormány vád alá helyezéséről, az indexrendszer behozásáról, az emigrációról, a kormányzói jogkör törvényhozási utón való megállapításáról, az 1913 évi XXX. te. eltörléséről és a választójogról. Ezek azok a témák, ametyekhez a képviselő urnák joga van szólni zárszó címén. Nagy Vince: T. Nemzetgyűlés! Szigorúan tartani akarom magam nemcsak a házszabályokhoz, hanem a vitához is, annál is inkább, mert mint bevezető szavaimban emiitettem, egyáltalában nem akartam zárszó jogával élni. Azonban az eddig általam tárgyalt kérdés összefügg 1. számú határozati Javaslatommal, a Károlyi-kormány vád alá helyezésével, amiről pedig most akarok beszélni — a román szerződés és az én idézésem a Lupta egyik cikkének felolvasásával — összefügg az emigráció kérdésével, mert az igen t. ministerelnök ur arra alludált, hogy én itt hangot adtam az emigráció által terjesztett alaptalan híreknek. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy meg tudjam állapítani, ki találta ki és ki terjesztette ezeket a hireket, az emigráció-e vagy más? Itt konkrétumot hoztam fel, a Lupta című félhivatalos román lap közleményét. Már az igen t. külügyminister ur felszólalása is arra irányult, hogy nem volt helyes ezeket az ezelőtt már egy hónappal a romániai és külföldi sajtóban szóvátett vádakat felolyasni, mert a román lapokban cáfolatot nyertek. Én nem méltányolom azt az álláspontot, hogy egy magyar kormányzatnak és egy magyar ministerelnöknek, aki szerinte is súlyos vádakkal van illetve a külföldi sajtóban, ezeket akár itthon, akár külföldön hallgatással kell vagy szabad mellőznie. Szerintem, ha tudomására jut ilyen vád, a saját maga és az ország reputációja érdekében erről nyilatkoznia kell ugy a külföldi sajtóban, mint a belföldiben. Annál inkább kell ezt megtennie, mert a javaslatok között fekszik a román szerződés, még pedig sajnos, csak egy néhány szavas távirat formájában, amely távirat magyarázatokra adhat alkalmat, mert hiszen csak hivatkozás van benne, hogy »előző megbeszéléseinket kiegészitem a következő módosításokkal«. Nem csak ezért kell ezt határozottan megcáfolni és nem csak ezért volt szükséges nekem, aki nem tudtam a román cáfolatról, szóvátennem ezt a dolgot és felolvasnom azt a cikket, hanem azért is, mert az igen t. ministerelnök ur és a külügyminister ur értesülésével ellentétben nem csak az elkapcsolt, az idegen államokhoz elszakított területeken jelentek meg ezek a hirek román, magyar, német, tót, szerb és cseh lapokban, hanem itt Magyarország területén is megjelentek és azt már igazán furcsának tartanám, ha március 15-ike óta megjelent és vidéki lapokban felbukkanó és ismétlődő hireket sem a ministerelnök ur, sem a sajtóiroda nem tartaná érdemeseknek arra, hogy ilyen fontos kérdésben cáfolatra méltassák. Kezemben van egy miskolczi lap közleménye, amely beszédem előtt néhány nappal jelent meg és amelyben a Luptának ez a közleménye van rövid kivonatban s mint Kéthly Anna t. képviselőtársamtól értesültem, ő azelőtt hetekkel, szombathelyi es más dunántúli lapokban is olvasta ezeket a közleményeket. Lehetetlen tehát azzal a fölényes viselkedéssel, amelyet az igen t. külügyminister ur és a ministerelnök ur jónak láttak tanúsítani, úgy intézni el a dolgot, hogy méltóságukon alulinak tartották ezzel 5 a kérdéssel foglalkozni és én ne adjak alkalmat »aljas rágalmaknak« a nemzetgyűlés elé hozására. Nem ! Itt egy hiányos szerződés fekszik előttünk, amely hivatalosan is kommentárokra kell hogy alkalmat adjon. Hivatalosan is a nemzetgyűlés kritikai oldala részéről kérdéseket kellett hogy feltegyünk, — én is és a fajvédő képviselő urak is megtettük — mi van évi április hó 17-én, csütörtökön. 459 annak a román szerződésnek otyan részleteivel, amelyek nem kerültek ide, mi van a kisebbségi jogokkal, mi a kompenzációja azon követeléseinkről való lemondásunknak, amelyek nemcsak állami követelések voltak, hanem magánfeleknek a román kormányzattal szemben fennálló követelései is, amelyekről egyszerűen nem mondhat le a kormány, mert még ha kompenzáció ellenében le is mond, visszakövetelési joga a magyar kormánnyal szemben fennáll az egyeseknek, akiknek állatállományát, bútorait és gyári berendezéseit elvitték a románok. Ezekről most a magyar kormány egy summában lemond. Olya.ii kérdések voltak ezek, amelyeket fel kellett vetni e néhány szavas távirat hiányosságának alapján. Amikor tehát itt vannak a magyar közlemények is, mert magyar lapokban, az igen t. sajtófőnök ur felügyelete alatt megjelenő lapokban jelentek meg mint konkrétumok — nem feltevések ! — azok a tények, hogy (olvassa) : »a román kormány bizonyos engedményeket tett a magyar kormánynak és — mint hirt is adtak róla — a román kormány kijelentette hajlandóságát, hogy visszaadja a Bánffy, Bethlen, Teleki grófok és egyéb magvar mágnások elkobzott birtokait«, ezt meg kell cáfolni, uraim ! (Berki Gyula : Meg is lett cáfolva !) Csak épen a magyar kormány nem cáfolta addig, amíg alkalmat nem adtam rá. Végeztem ezzel a kérdéssel is, mert csak rá akartam mutatni arra, hogy a cáfolatnak helye és szüksége volt, mert a közlemények megjelentek Magyarországon hónapok óta állandóan és semmiféle cáfolatban nem részesültek. Az igen t. ministerelnök ur beszédemmel foglalkozva rámutatott a magyar kormányzatnak arra a törekvésére, hogy a Jugoszláviával való tárgyalások során a Muraköz egy részét valóban meg akarta menteni Magyarországnak, és amikor erről szólt, azzal fejezte be fejtegetéseit, hogy »az az állítás, hogy itt bizonyos területi nyereségek lehetőségeit feladtuk volna, egyszerűen a tények nem ismerésén alapszik.« Én épen Nincsics szerb külügyminister ur beszédéből megállapítottam azt a jóindulatú törekvését a magyar kormánj r zatnak, amely a Muraköz visszaszerzését megkísérelte. De e kísérlet sikertelenségéből egészen más következtetést vontam le. A bizalom kérdését vetettem fel, azt t. i., hogy az a tény, hogy a magyar kormány mindent elkövetett e terület visszaszerzésére, és az a másik két tény, hogy egyrészt jogalapunk volt a Millerand-féle kísérőlevélben határozottan ígért határkiigazitásokra nézve, másrészt pedig, hogy a nemzetközi határmegállapitó-bizottság is a magyar álláspontra helyezkedett és szintén javasolta a Muraköznek Magyarországhoz való csatolását, ez a tény és ezzel szemben a magyar kormány törekvésének hiábavalósága szerintem bizonyítéka annak, hogy a magyar kormány nem élvezte azt a bizalmat a külföldön, amelyet hirdetett, amellyel egy demokratikus kormány rendelkezett volna, amilyen bizalmat és jóindulatot pl. ehhez hasonló fontosságú kérdésben, mint a jóvátétel felfüggesztésének kérdése, Ausztria élvezett. Ezzel a kérdéssel, amely összefügg első számú határozati javaslatommal, végeztem volna* Most már csak Berki ige„n t. képviselő ur beszédére akarok válaszolni. O t. i. azt mondotta, hogy az én egész felszólalásomnak nem volt más célja, mint hogy igazoljam októberi szereplésemet. Hosszú felszólalásom során, főleg kezdetben, igyekeztem határozottan a javaslatok pénzügyi részével foglalkozni és objektiv pénzügyi kritikát gyakorolni felettük és mindaddig, amíg a túlsó oldalról engem közbeszólásokkal nem provokáltak, és nem kellett magamat és múltbeli működésemet megvédeni, nem tértem ki ilyesmire. Hogy tehát nem ezeknek a javaslatoknak érdemét akartam volna tárgyalni, nem helytálló megállapítás.
