Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-279
418 A nemzetgyűlés 279. ülésé 1924. évi április hó16-án, szerdán. természetes és elháríthatatlan következrrényei minden inflációs intézkedésnek. (Ugy van ! jobbfelől. Zaj a baloldalon.) Jelentkezett a hitelélet feldulása s jelentkezett különösen az, hogy az emberek saját standardjuknak, saját egyszer már elért és biztositott életmódjuknak megtartásáért voltak kénytelenek folyton küzdeni, mert a pénz leromlása veszélyeztette őket abban, hogy ezt az egyszer elért életstandardjukat megtarthassák. Ez kétségkívül súlyos, nehéz helyzet s ez az, amin változtatnunk kell, amin csak a korona stabilizációja változtathat, amely célnak elérésére irányulnak elsősorban és főként ezek a törvényjavaslatok. Meg kell azonban állapitanom azt is, hogy azon idő alatt, amely eltelt a korona stabilitásának, a korona lehető megóvásának érdekében, megtétettek mindazok az intézkedések, amelyek Rz adott körülményekhez, az adott viszonyokhoz képest szükségeseknek mutatkoztak arra, hogy ezen a labilis, ezen az igazán ingatag bázison minden megtörténjék, ami szükséges a küzdő társadalmi rétegeknek, különösen pedig a középosztálynak és a munkásságnak védelmére. Elvégre ne méltóztassék szem elől téveszteni, hogy ebben a helyzetben, ebben az inflációs időszakban nemcsak most, hanem úgyszólván a háború kezdete óta benne élünk. Amint hogy ne méltóztassék elfelejteni azt sem, hogy a háború kezdete óta fokozatosan rontva ily módon valutánkat, a legutóbbi időpontban immár egy olyan helyzethez érkeztünk el, amely a lejtő legalsó fokának volna nevezhető, ahol tehát minden fokozottan, kétszeresen éreztetheti hatását. T. Nemzetgyűlés ! Ebben a szituációban a magam részéről igyekeztem időnként megtenni mindazt, ami az adott körülmények mérlegelése alapján a lehető kiegyenlítésnek és a szociális rend megóvásának biztosítása érdekében célszerűnek vagy alkalmasnak mutatkozott. Hogy helyesen és jól választottam-e meg az intézkedéseket, arról Ítélni nem én vagyok hivatott. Kétségkívül a helyzet olyan volt, amelyben helyes intézkedéseket tenni, azt hiszem, senkinek sem sikerült volna. (Igaz! Ugy van ! jobb felől.) De ha azokat a kritikákat nézzük, amelyek elhangzottak épen a felszólalások alkalmából is azzal az eljárással szemben, amely itt követtetett, meg kell állapitanom a magam részéről, hogy én tudatosan, most is és mindenkor ezeket nem tartanám intézkedéseimnél irányadóknak. Nagy Emil t. képviselőtársam kritikájával kell elsősorban is e kérdésnél foglalkoznom. Ő a maga részéről azon az állásponton van, hogy ha már inflációnak kellett lenni, akkor ennek az inflációnak nagyobb mérvűnek kellett volna lennie olyképen, hogy foganatosíttassanak mindazok a beruházások, hogy megtétessenek mindazok az intézkedések, amelyek szükségesek arra, n °gy e gy gazdasági fellendülés állhasson ezek következményeképen elő. Nekem sokszor volt alkalmam rámutatni arra, hogy az infláció mint ilyen magában véve elitélendő és ebben a megállapításomban, azt hiszem, találkoztam az én igen t. barátommal, így én csak azt a kérdést intézhetem hozzá, hogy vájjon ő mint jogászember, vájjon ő mint biróember nem ad-e nekem igazat abban, hogy az a helytelen eljárás, melyet követünk, hogy a bűn, amelyet csinálunk, — hogy így fejezzem ki magamat — nem válik megengedhetővé, nem válik felmentendővé azáltal, hogy azt nagyobb mérvben követjük el, mint amelyre elkerülhetetlenül és okvetlenül szükségünk van. Megjegyzem, hogy beruházásokat ez alatt az idő alatt is foganatosítottunk, foganatosítottuk azokat, amelyek elkerülhetetleneknek jelentkeztek az állami élet folytonosságának biztosítására. Az első időszakban, amikor átvettem a pénzügyi tárcát, 14 millió aranykoronát tett ki — aranyra átszámítva — ezeknek a beruházásoknak összege ; a második évben felemelkedett huszonnégy millió koronára, a legutolsó évben már 34*9 millió koronát tett ki. Látok ebben bizonyos fokozatosságot, látok ebben bizonyos megnyugvást abban a tekintetben, hogy igyekeztem kielégíteni az igényeket abból a szempontból, hogy ne maradjon hátra az élet kívánalmaival szemben az, amit a kormányzat a maga részéről tesz és tervez. De viszont nem mehettem túl ezen a mérven, nem vállalkozhattam arra, hogy ezt az igazságtalan és helytelen eszközt alakatmazzam oly szükségletek kielégítésére, amelyek végeredményben mégis csak olyanok, amelyek a kormány elhatározásától függve, akkor valósithatók meg, amikor arra olyan megfelelő eszközök kínálkoznak, melyek nem rontják a középosztálynak, a munkásságnak, nem rontják általában a védelemre szorulóknak érdekeit. A második kritika, amelyet hallottam és amely szintén ennek az inflációs politikának mikénti gyakorlására vonatkozik, Baross János képviselő uré volt, aki azt mondotta, hogy külföldi pénzeket, aranyat és ezüstöt kellett ve In a vásárolni, vagy legalább is nem megengedni azt, hogy ezek a meglévő készletek innen az országból kivándorolhassanak. Erre vonatkozólag megjegyzem, hogy én a magam részéről, engedelmet kérek, de a legszerencsétlenebb, a legbalkezübb politikának tartottam volna azt, ha fel nem használom azokat az itt meglevő arany és ezüst készleteket arra, hogy azokkal beszerezzem az ország szükségleteit. Nem tehettem ezt olyan mérvben, amilyen mérvben elméletileg helyesnek és megengedhetőnek tartottam. Nem tehettem bizonyos pszichológiai hatásokra és vonatkozásokra való tekintettel, amelyeket ezeknél az intézkedéseknél mindig szükségszerűen szem előtt kellett tartanom. De megjegyzem, ha egy ország aranyat és esüstöt gyűjt, ez elsősorban arra szolgál, hogy ezeket a jószágokat felhasználja nehéz és kritikus időpontban arra, hogy ezeknek a jószágoknak kivitelével szerezze be a maga szükségleteit és nagyon helytelen eljárás lenne az, ha akkor, amikor ilyen helyzetben vagyunk, mint amilyenbe tényleg jutott a magyar állam, ezeket nemhogy felhasználnék, hanem ellenkezőleg a legigazságtalanabb adóztatást alkalmaznék abból a célból, hogy ezzel gyarapitsuk az itten kamatozatlan és itten használhatatlan érckészleteket. A harmadik kritika, amelyről megemlékezni akarok, Rassay t. képviselőtársamé. Hiszen már nem szokatlan,'hogy annak idején magas állásokat betöltött igazságügyi funkcionáriusok foglalkozzanak az én pénzügyi politikám bírálatával. (Élénk derültség. — Rassay Károly : Abba a
