Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

388 A nemzetgyűlés 279. ülése 1924, magunkat, ez az optimizmus reánk nézve is, mint élő szervezetre, életszükséglet, mint ahogyan életszükséglet magára a nemzetre is. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) E nélkül az optimizmus nélkül nem fogunk tudni élni és dolgozni a jobb jövő érdekében. Ha pedig az optimizmusban csalódni fogunk, ami nem lehetetlen, akkor még mindig elég korán van átadni magunkat annak a keserűségnek, amelynek átadhattuk magunkat az elmúlt öt esztendő alatt igen sokszor, amikor egészen jól megalapozott reménységünkben is csalódtunk. Lehetséges, hogy újra csalódni fogunk, azonban elegendő lesz ezt majd akkor bevallani, és még akkor is mindig nagyon veszedelmes energiafogyasztó tényező lesz az ujabb csalódás. Ha tehát nem szükséges még ma átadni magamat a csalódásnak, igyekszem magamat ez alól kivonni. (Helyeslés jobb felől.) Magával a kölcsönnel szemben — jeleztem már — legfőbb kifogásom az, amit különben igen t. képviselőtársaim igen részletesen és igen nagy alapossággal kifejtettek, hogy a kölcsön nagyon kevés és nagyon drága. Nem kivánom ezt újra ismételten bizonyitani, azt hiszem t. i., hogy ujat e téren tényleg mondani nem lehet, azt pedig, hogy hiábavaló ismétlésekbe bocsátkozzam, az idő nem engedi meg. De nagyon kifogásolható a szanálási javaslat a sokat emlegetett takarékosság szempontjából, mert tulajdonképen semmit sem rendel el e téren. Általában véve az volt mindig a felfogás, hogy bajaink egy része abból származik, hogy valami túlságosan nagy kiadásokat vállaltunk, óriási összegeket fizettünk tisztviselőknek, adminisztrációra, ministeriumokra, autókra és nem tudom, mi mindenre ; ezzel szemben mindenki követelte a legridegebb, legszigorúbb takarékosságot. A dolog tulaj donképen nem igy volt. Minket a nagy számok kápráztattak és a nagy számokkal játszottak most is akárhányszor, amikor egészen jogosult igények elől zárkózott el a kormányzat. Már bizonyitottam, hogy nem volt infláció, sohasem volt, hanem inkább a legridegebb defláció volt. (Ulain Ferenc : Jézus Mária ! — Zsilinszky Endre : Kivéve a bankokat ! —• Ulain Ferenc : Tiszta infláció volt !) Hogyha t. képviselőtársam nem ismeri el, amit mondok, hadd hivatkozzam arra, hogy békében Ausztria-Magyarország bankjegyforgalma körülbelül 3 milliárdnak felelt meg, és igy körülbelül fejenként 60 aranykorona volt az, ami a bankjegyforgalomra esett. Akkor beszámítva a mi 1 billió 600 milliárd bankjegyforgalmunkat, aranyértékben, ami volt békében, és aminek esnie kellene arra a területre, amely most megmaradt, kétségkívül meg kell állapítani, hogy a nagy számok dacára, amelyekkel dolgozunk, a valódi pénzértékben szólva, kevesebb van forgalomban. (Zsilinszky Endre : Ez az infláció !) Felfogásom szrint az infláció az lett volna, ha ezen az értéken túlmenve, szoporitotluk volna a bankjegyeket, mert akkor csakugyan el lehetett volna érni, szerintem erre szükség is lett volna, és ez az álláspontom volt kezdettől fogva, mindig azt mondottam., hogy arányba hozassék a szükséglet, tehát a drágasággal velejáró nagyobb fizetéseket arányba kell hozni a bankjegyforgalommal, mert ha nem hozzuk arányba. " akkor , évi április hó 16-án, szerdán. megrövidítünk valakit, ebben az esetben a munkásságot és megrövidítjük a köztisztviselőket. (Ugy van ! a baloldalon.) Tény, hogy e látszólagos infláció is igen lényegesen használt egyes intézeteknek és egyéneknek, ez minden kétségen felül áll és ez azért volt, mert nem volt az a pénz jegyforgalom, amelynek a gazdasági élet tekintetében meg kellett volna lennie, és azért a zugforgalomban, mondjuk, a kosztpénzkamat óriásit emelkedett és rávitte a bankokat, hogy a Jegyhitelbanktól olcsón kapott hiteleket igy értékesítsék, és megnyomorítsák a kisipart, a mezőgazdasági ipart, az egyéb tevékenységet és olvasatlan milliárdokat tegyenek zsebre egészen illegitim módon. Hogy visszatérjek tárgyamhoz, a takarékosság jelszava alatt indult meg az akció és itt, a szanálási javaslatokban, tulajdonképen semmit sem látok ebből, emelik a jövedelmeket és terheket nagymértékben, de a kiadásokat nem tudják csökkenteni. Hogy egyebet ne mondjak, a tisztviselői fizetést kénytelen mindjárt 145 millióról 245 millióra emelni és ezzel a külföldi szakértők bizonyítják be, hogy az a politika, mely itt folyt, tulaj donképen egy egészségtelen, nemzeti szempontból veszedelmes politika, de mi ugy akartunk újjáépíteni és nemzeti Magyarországot teremteni, hogy épen a nemzeti élet legerősebb tényezőjét, az intelligenciát, a legerősebb oszlopot döngetjük és gyengítettük állandóan. A tisztviselői státusból 6%-ot tud mindössze elbocsátani a szanálási tervezet, ami végeredményben semmit sem jelent a nemzet összessége szempontjából, de igen súlyosan érinti azokat, akik ebbe a 6%-ba beleesnek. De ha tényleg elismerik, hogy a tisztviselői fizetéseket lényegesen kell emelni, ez egyszersmind Ítélet a politika felett, amely a magyar középosztályban ezideig Magyarországon inauguráltatott. Csak nem tudom felfogni, hogy hogyan lehetséges a rendkívüli mértékben megnőtt adókat a magyar közgazdasági életből bekövetelni. (Ugy van ! a báloldalon.) Mert hiszen a kölcsön, amit kapunk, tulajdonképen nem lesz elegendő másra, ha egyáltalán elegendő lesz, csak az állami deficit fedezésére. Miből fog jutni invesztícióra, a magyar közgazdasági élet éltetésére valami? Már pedig ha nem jut semmi, ha ugy maradunk, mint idáig, akkor miből fogja megbírni a magyar közgazdasági élet ezt a nagymértékben fokozódott terhet, amelyet a szanálási javaslat kontemplál? Itt csakugyan a külföldi magántőkére kell komolyan számolni. A kölcsön munkáinak befejezése után azonnal el kell követni mindent, hogy a magántőke is vonuljon be és a magyar iparban a magyar mezőgazdaságban helyezkedjék el, mert az a szanálás, amit ez a javaslat kontemplál, lehet szanálása 2% évre az állami költségvetésnek, de semmiesetre sem szanálása a magyar közgazdasági életnek. Ezt a szanálást más forrásokból kell csinálni és amint hiszem, hogy az iparnak, a mezőgazdaságnak a maga erejéből mindent el kell követnie, hogy a külföld segítségét kontrahálja, ugy szerintem a kormánynak is el kell követnie mindent, hogy ezek segítségére legyen, hogy a szanálás komoly forrását, a külföldi magántőkét a magyar mezőgazdasági életbe beállítsa. A költségvetés ellen, amely itt vázlatokban megvan, vannak további aggodalmaim. Aggodalmam az, hogy épen a legantiszoeiálisabb adókat emeli legjobban, és ugylátszik, főként ezekre