Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-279
A nemzetgyűlés 279. illése 1924, évi április hó 16-án, szerdán. 389 bazirozódík magának az államháztartás egyensúlyának helyreállítása. Egészen antiszociális, sőt mint többször mondtam, bolsevista a házhaszonrészesedés adója, amelyet 1*3 millió aranykoronáról a szanálási idő végére 35 millió aranykoronára kivan felemelni. Teljesen antiszoeiális és csak a fogyasztó rétegeket sújtja a forgalmi adó, amelyet fentart a javaslat, amelyet átmenetileg 80 millió koronára emel fel, a szanálási idő végén pedig 65 koronában hagy meg ; a fogyasztási adó bevételt 23 millióról 47 millióra emeli, ugy, hogy ez a három adónem az egész bevételnek egyharmadrészénél többet fog kitenni. Ezek az adók antiszociálisak és egy oly szanálásnak, amely nemcsak egyszerűen az államháztartásra terjed ki, hanem a közgazdaság szanálását is célozza, ezeket le kellett volna épitenie és oly adókkal kellett volna pótolnia, amelyek nem épen a leggyengébb néprétegeket sújtják. A megtakarítások, amelyek mégis mutatkoznak, szintén teljesen antiszociálisak. A tervezet egyik tétele, hogy a köztisztviselők fizetését állítólag mindössze 80% _ r a kivánja emelni a szanálási idő végén. Nincs a javaslatban magában megállapítva, hogy mily fokozatokban, hogyan, mily percentben kezdi a tisztviselők fizetésének rendezését, de ujságközleményekből arra lehet következtetni, hogy 40%-nál kezdődik a folyó évi júniusban és ez felfokoztatnék a szanálási idő végéig 80%-ig. T. Nemzetgyűlés, akkor, amikor a tisztviselők munkaidejét felemeljük, akkor, amikor a tisztviselőktől a békében élvezett kedvezményeket vonjuk el, akkor igazán egészen antiszociális, hogy viszont a békebeli fizetés 100%-áig nem akarunk elmenni. Szerintem nem lehet egyszerre több munkát követelni valakitől, de a kedvezményeket elvonni tőle és még a fizetésből is lecsípni 20%-ot. Az a nyugtalanság, amely a köztisztviselők között országszerte tapasztalható, teljesen indokolt és én nagyon kérem az igen t. Nemzetgyűlést, hogy ebben a tekintetben adjon olyan utasítást a kormánynak, hogy 100%-ra egészítse ki, még pedig a lehető legrövidebb idő alatt, a köztisztviselők fizetését és hagyja meg azokat a kedvezményeket, amelyeket a békében is élveztek. T. Nemzetgyűlés ! Még sokkal antiszociálisabb az a gondolat, hogy azoktól a nyugdíjasoktól, akik rendes szolgálati utón kerültek nyugdíjba, nyugdíjuk 20%-a elvonassék. Semmivel sem tudom megmagyarázni magamnak —- sem jogi, sem szociális szempontból — hogy mi lehet ennek komoly indoka. Mert itt nemcsak a nyugdíjas személyéről, illetőleg nem elsősorban ő róla van szó, hanem szó van tulaj donképen az ő családjáról és gyermekeiről is. Az a nyugdíjas legtöbb esetben gyermekeket nevelt az államnak s ezzel a tervezett elvonással ezeknek a gyermekeknek megrövidítéséről is van szó. Ez újból az intelligencia tőkéjének fogyasztása, pedig az intelligenciára ennek az országnak a legnagyobb szüksége van. Nagyon kérem ezért, méltóztassanak mindezekre való tekintettel kihagyni ezt a szakaszt a szanálási törvényjavaslatból, hogy így a nyugdíjasok változatlanul kapják meg — és itt semmiféle csökkenés ne lehessen —• továbbra is azt az illetményt, amelyet nekik a törvény biztosit. T. Nemzetgyűlés ! Ismétlem, hogy a szanálást én nem a költségjavaslatban látom, hanem a pénzügyi politikában, amelynek a kölcsön után következnie kell. Ez a politika nem lehet azonos az eddigivel. Gerince és vezető motívuma a termelőknek hitellel való ellátása kell hogy legyen s épen ezért szerintem a bankóprést sem lehet megállítani. Nem történhetik ez meg a jövőben, a kölcsönjavaslat effektuálása után sem. Az uj jegyintézet kénytelen lesz több pénzt forgalomba bocsátani a mainál, csakhogy nem az állami deficit fedezésére, hanem jól fedezett, teljesen indokolt, bankszerüleg helytálló termelési, mezőgazdasági és ipari hitelekre. (Helyeslés jobbfelől.) Hiszen Ausztriában is, mikor a kölcsön kontraháltatott, 3.5 billió osztrák korona volt forgalomban s már a szanálás alatt 7 billióra emelkedett a bankjegyforgalom. Nálunk sem lesz lehetséges ettől eltérni, mert ha ugyanazt a politikát fogjuk követni, amelyet eddig követtünk, azzal a jelszóval, hogy nem szabad a bankjegyforgalmat szaporítani, akkor épen azoktól vonjuk el a hitelt, akik produktív munkával tudnának annak a bankjegynek aranyalapot teremteni. Ha ezt nem teszszük lehetővé, akkor a szanálás folyamata megakad. Rámutattam, hogy főképen a kapu megnyitása az, ami a szanálási javaslatban bizonyos reménységgel tölt el engemet, mert azt hiszem, hogy a külföldi tőke most már mégis be fog jönni az országba és vállalkozni fog. Hogy ez haszonnal történhessék, múlhatatlanul kötelessége a kormánynak belenyúlni a tőzsde dzsungelébe. Mert rendkívül nagy különbség van abban, hogy valamely értékpapírunkat a külföldi tőke néhány fillérért kapja-e meg, vagy pedig sokkal magasabb áron. Eltekintve attól, hogy sokkal több pénz folyik igy be az országba, kevésbé leszünk kitéve annak a veszedelemnek is, hogy egészen jelentéktelen tőkecsoportok legértékesebb ipar. vállalatainkat könnyűszerrel összevásárolhassák Miután pedig a tőzsde nemzeti vagyonúnknak tagadhatatlanul jelentékeny része fölött diszponál s annak folyó értékét és árfolyam értékét megállapítja, szerintem egyáltalában nem lehet közönyös a magyar nemzet és főként a kormány előtt, hogy mi történik a tőzsdén. (Ugy van ! jobbfelől.) Nekem nem fáj a fejem a bankárokért. Soha sem védtem őket, ezután sem fogom védeni. Meg vagyok róla győződve, hogy a bankárok bármilyen legyen is a tőzsdei konjunktúra, keresni fognak és mindig megtalálják a maguk számítását. A nagy pénzintézetek, amelyek a valorizálatlan j egy intézeti hitel és egyéb üzletek révén súlyos milliárdokat tudtak maguknak szerezni, ezután sem fognak komoly bajba kerülni. Ellenben igenis a légsúlyoabb bajok érik azokat a százezreket, akik a maguk megtakarított pénzével és tőkéjével a tőzsdére mentek, még pedig azért, mert a magyar kormányzat felelős tényezőinek is az volt az, itt a Házban is kifejtett nézetük, hogy a mai időben el lehet és el is fog kelleni menni a tőzsdére sok embernek, mint olyan helyre, ahol a maga vagyonát a romló koronával szemben konzerválhatja. Igy történt, hogy a magyar középosztálynak, sőt még az alsóbb osztályoknak is százezrei elvitték megtakarított pénzüket a tőzsdére s ezzel egyrészt hiteleket nyújtottak az iparnak, melyeket az talán súlyosabb feltételek mellett tudott volna a bankok
