Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-275
A nemzetgyűlés 275. ülése 1924. évi április hó 11-én, péntekéit, 33 tendo dolog még a kormány szempontjából sem, ha komoly munkát akarunk végezni. Csodálatos hogy az ellenzék szinte kínálgatta a kormánynak segítő támogatását és a kormány annyira elvakult reakcióiS sikereitől, melyeket eddig elért, hogy ellökte, eldobta magától a feléje nyújtott segítőkezet. Hát rendben vagyunk, azokért, amik ezután be fognak következni, ám viseljék a felelősséget önök, viselje a felelősséget a kormány. Az egész kérdésem mint egy vészes, vörös fonál húzódik végig a külföldi kölcsön összege. Mint méltóztatik tudni, amikor a kormány hozzáfogott ehhez a kérdéshez, nyilvánosságra hozta, hogy 650 millió aranykorona kölcsönt fog kérni. Ezzel szemben a valóságban a kölcsön nem több 250 millió aranykoronánál. Nem hallottam még autentikus nyilatkozatot arra vonatkozólag, hogy hogyan gondolkozott ebben a kérdésben a kormány. Vájjon számolt-e akkor, amikor ugy gondolta, hogy 650 millióra van szüksége? Nem tudom, számolt-e, vagy csak hasból vette ezt a számot. Mert most azt mondja a kormány, hogy ha nincs meg a 650 millió, elég lesz a 250 millió is. (Berki Gyula: Eredetileg öt évre volt kontemplálva!) Öt évre volt kontemplálva a 650 millió korona? (Sándor Pál: Annál súlyosabb a 250 millió!) Akkor annál súlyosabb az eset. Mégis csak joggal vetem fel a kérdést, hogy mi történt itt; akkor, számolt-e rosszul a kormány, vagy Smoist számol rosszul. Egyébként ezen különösebb módon nem is akadok fenn, mert láttam én már! a kormányt rosszul számitani máskor h. Miért ne számolhatna most is rosszul. Hiszen látok ezekben a javaslatokban olyan technikai hibát is, amely azt mutatja, hogy kormány és környezete nincs valami nagyon tisztában a számolási tudománnyal még az alapműveletekkel, az összeadással som. Igen nagy összeadási hibák vannak ugyanis a törvényjavaslatban. Mindabból, ami! éveken keresztül a közgazdaság terén történt, azokból az összeadási hibákból, amelyek a javaslatban vannak jogom van feltételezni, hogy a kormány nem valami Otthonos a számolás tudományában. Én, mint laikus ember a következőképen számolok a 250 millió dolgában. Megvallottam, már a nemzetgyűlésen máskor is, és most csak ismétlem, hogy nem vagyok közgazdász, de hát azért összeadni véletlenül tudok. Én tehát igy számolok. Kapunk állitólag 250 millió aranykoronát részletekben. Ezt a kölcsönt azonban nem ugy kapjuk, hogy egyszerűen ideadják a pénzt, hanem amint ezt Ausztriában is láttuk, az államnak kölcsönkötvényeket kell kibocsátania, ámde Ausztriában, mint tudjuk, a kölcsönt a nagyhatalmak is garantálták. Felfogásom szerint, tekintettel arra, hogy azt a kölcsönt a nagyhatalmak is garantálták, azt mindenesetre jobbnak itéltè a külföldi közgazdasági élet, mint fogja Ítélni a magyar kölcsönt. (Nánássy Andor: Miért?) Egyszerűen azért, mert azt a nagyhatalmak garantálták. Azt méltóztatnak talán ezzel szetoben mondani, hogy a magyar kölcsön háta mögött vifezont több reália van, mint az osztrák kölcsön háta mögött. Hát én ezt téves felfogásnak minősítem, képviselő úr, mert igaz, hogy a magyar kölcsön háta mögött több reália van, mint az osztrák kölcsön háta mögött, de viszont azok a reáliák, amelyek a magyar kölcsön háta mögött vannak, nem érnek fel azzal a garanciával, amelyet a nagyhatalmiak nyújtottak az osztrák kölcsönért. Én tehát végeredményben mégis kénytelen vagyok amellé az álláspont mellé leszegezni magamat, hogy az osztrák kölcsön reálisabb fedezetet nyújtott, mint aminőt mi tudunk nyújtani és ennek ellenére ugy tudom, az oszïrák kölcsönkötvényeket 85-tel jegyezték. Ha tehát én elfogadom azt az általam már jobbnak talált osztrák esetet, akkor nem megyek le egy gyengébb jegyzési eshetőségre a magyar kölcsönkötvények kibocsátása, illetőleg jegyzése szempontjából, és nem mehetek felül a 85%-os jegyzésnél. Itt már 15% elesik lényegében a 250 millió aranykoronából, a 250 millió aranykorona többé már nem 250 millió, hanem 15%-kai kevesebb. (Sándor Pál: Tévedés! Netto 250 millió! — Nánássy Andor: De nem is ez a lényeg! — Farkas István: Nem ez a lényeg!) Azt hiszem, nem vagyok tévedésben; kisül a vallatásnál. (Dobóczky Dezső: Óriási tévedés!) Azonkívül ennek a kölesönnek megvannak a maga költségei már idáig is. Amikor még egy hangot sem hallottunk arról, hogy egy ilyen kölcsönakció indul a kormány részéről, ez már akkor kétségtelenül pénzünkbe került nekünk. Azok a diplomáciai 1 lépések, az a propaganda, amelyet a kormány kifejtett ennél a kérdésnél nem történt szerelemből, egészen bizonyos. Aztán pedig, amikor a dolog már bizonyoiS haladottabb stádiumba jutott, a kormány megbízottai és a kormány egyes tagijai időközönkint ki is utaztak ebben a kérdésben tárgyalásokat folytatni. Nem kicsinyeskedem, nem beszélek, én a külön vonatkozásokról és a többiről, hanem beszélek arról, hogy a kormány nem egy-két emberrel járogatott odakünn, hanem egész miíiisteriumokat vitt magával, ahogyan én ezt láttam, mert hiszen annyi közgazdasági szakember és adminisztrátor, politikai kapocs és nem tudom mik szükségeltettek ehhez az egész kérdéshez; azután künn sajtópropagandát is kellett csinálni ugyanakkor. Ezek mind költséget, horribilis költséget jelentenek. Hogyan lehet tehát elhinnünk, hogy ez nem került semmibe? Továbbá a javaslatokból kitűnik, hogy amikor majd ez a kölcsön tényleg aktuálissá lesz, akkor majd agyba-főbe leszünk ellenőrizve. (Sándor Pál: Ez a fő dolog, hogy ellenőrizve legyünk!) Nem nekünk fő dolog semmiesetre. (Sándor Pál: Nekünk fő dolog!) Ellenben nekünk ez súlyos költséget jelent. (Farkas István: Agyba-főbe leszünk ellenőrizve csakugyan!) Majd beszélek én erről az ellenőrzésről, hogy mennyire fő dolog ez nekünk, mert erre nem lesz büszke a kormány. (Sándor Pál: Az bizonyos!) Benne van a javaslatokban, hogy amikor majd ez a kölcsön járni tanul, akkor megérkezik a főbiztos. (Farkas István; Már megérkezett!) Ez naiv lelkek előtt egyszerű, hogy megjön a főbiztos; be is van konferálva, hogy megérkezik. Pedig a főbiztos nem egyedül jön, hanem sleppet hoz magával, gazdasági szakértőket és adminisztrátorokat hoz magával, mert a főbiztos ur kétségtelenül nem fog megelégedni azzal a közgazdasági értelemmel és adminisztrációval, amit mi tudnánk neki nyújtani, hanem a főbrztos ur gondoskodik a maga számára olyan gazdasági szakértőkről, akikre azután ő komolyan építhet, akikben nem szokott lenni és nem lesz annyi ellentmondás, mint a mi tiszI telt közgazdasági szaktudományunkban szokott NAPLÓ XXIII. 5
