Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április hó 16-án, szerdán. 379 reménységgel nézhessek a szanálási programm várható jó eredményei felé, mint ahogyan előttem szóló tisztelt barátom beszéde befejező részében azt a maga részéről kifejezte. (Ulain Ferenc : Na hiszen, ő sem nagy reménységgel van iránta !) Nincs reménység bennem egyrészt magából a javaslatból kiindulva, másrészt a kormány hároméves kormányzásának tanulságai alapján. Ugy látom valahogyan, hogy a magyar gazdasági élet az a halott Szolimán, akit rákötöz a kormány a szanálási programm beteg lovára s két és fél évig fog még poroszkálni itt közöttünk, és nem hinném, hogy ez a halott Szolimán életre kelhetne. Mert hiszen nagyon jól mondták igen t. ellenzéki képviselőtársaim, hogy már régen — nem kettő, nem három, hanem öt esztendővel ezelőtt — meg kellett volna kezdeni azt a gazdasági politikát, amely ezt a rombadöntött, csonka Magyarországot felépíthette volna és akkor nem keílett volna idejutnia Magyarországnak, hogy ime, most ez az egyetlen kibontakozási programm, s mintegy fenyegető kényszer alatt állván, még az ellenzék is kénytelen a kormánnyal szemben arra az álláspontra helyezkedni, hogy más megoldás nem lévén, tűri, hogy törvényerőre emelkedjenek ezek a rekonstrukciós javaslatok. Meg kell állapitanom, hogy az a párt, amelyhez tartozom, az első pillanatban felismerte ezt a súlyos országválságot és az első pillanatban kimondotta, hogy bár a legnagyobb bizalmatlansággal viseltetik Bethlen István kormánya és kormányzati politikája iránt, minthogy azonban most az ország sorsáról van szó és minthogy a kormány kormányzati ideje alatt odáig juttatta az országot, hogy az örvény szélére került és minthogy semmi más kibontakozási lehetőség, kivezető ut nincs, mint ez a kormány által kb. másfél év óta előkészített és külföldön és idehaza tárgyalt rekonstrukciós javaslatsorozat : ennélfogva arra kényszerüli, hogy ezt a javaslatsorozatot bízza arra a sorsra, amelyet a kormány szánt neki, legyen ezekből a javaslatokból törvény és próbálja meg a kormány a saját felelőssége mellett — elhárítván magunkról minden felelősséget, ami ebből következik, — megmenteni az országot, mert azokat az intelmeket, azokat a kívánságokat, azokat a javaslatokat, amelyeket mi három esztendő óta előterjesztettünk, egyáltalában nem vette figyelembe. Sőt tovább megyek, t. Nemzetgyűlés ! Igen egyszerű és könnyű gesztussal alkalma lett volna a közmegnyugvás érdekében, a lelkek konszolidációja érdekében egy és más lépéssel előbbre menni a lelki konszolidáció biztositása terén. De nem tette. Nekünk voltak súlyos gravameneink, voltak súlyos sérelmeink, amelyek általános sérelmek voltak és nem pártpolitikai sérelmek, egyszerű emberi sérelmek. Ezeket sem méltatta külön figyelemre. Valami autokratikus fölénnyel nézte az ellenzék vergődését és mi az egész idő alatt éreztük, hogy Don Quijotte-harcot folytatunk, szélmalomharcot azzal a merevséggel szemben, amelyet a kormány velünk szemben tanúsított. Még ekkor is lojálisak voltunk és nem tekintettük ellenzéki pozíciónkat feltétlenül ellenzéki kényszerűségnek és engedtünk sokszor, amikor ugy láttuk, hogy engednünk kell épen a tömegek megnyugtatása érdekében. Elhallgattunk sok keserűséget és sok fájdalmat, magunk csillapítottuk az elkeseredett társadalmat, de mindezekkel szemben soha nem tapasztaltuk az elismerésnek azt a mértékét, hogy legalább mérlegelte volna a kormány azokat a komoly javaslatokat és kérelmeket, amelyeket eléje terjesztettünk. Ezek után pedig jön a kormány ezzel a javaslatsorozattal és egy olyan költségvetési tervezettel, amely voltaképen nem költségvetés. Hozzászoktunk ahhoz, hogy költségvetés és zárszámadások nélkül dolgozik az állami gépezet és a kormányzat, azt vártuk volna azonban, hogy amikor 2% esztendőre kiterjedő nagy gazdasági kibontakozási programmot terjeszt a közvélemény elé, akkor a költségvetés ne legyen csak olyan diszkrecionális jellegű, általános méretű, hogy egyáltalában semmit sem lehet látni abból, amit a kormány komolyan cselekedni akar. Azt vártuk, hogy komol\ gazdasági programmot épit fel, hogy tudjuk végre, megindul-e a termelő munka, hogy tudjuk, milyen iparágakat kíván fejleszteni, a mezőgazdasági ipar és a mezőgazdaság életének fellendítése terén mit óhajt cselekedni, hogy az ipar és a kereskedelem támogatására, az ipar és kereskedelem fokozására micsoda elhatározásokra jutott, hogy a polgári társadalomnak, főkép pedig a polgári társadalom intellektuális részének megerősítésére vájjon mi a programmja a kormánynak. Mindezekből nem látunk semmit. Azt látjuk, hogy bizonyos tételek vannak beállitva, ezek között azonban például a legfontosabb tételek, amelyek épen a termelő munka megindítását jelentenék, a beruházási tételek igen mostohán vannak kezelve, beruházások csak igen kis öszszegekben vannak előirányozva. Ezzel szemben a kiadásoknál és a bevételeknél azt látjuk, hogy a bevételek tisztán és kizárólag az adózó polgárok ujabb és ujabb megterheltetéséből fognak rekonstruálódni, a kiadások pedig főkép személyi természetűek. A személyi kiadások megvizsgálásánál rögtön rájutunk a törvényjavaslatnak arra a sarkalatos hibájára, hogy a takarékosság elvét teljesen figyelmen kívül hagyja. Amikor minden közgazdasági és nemzetgazdasági faktor azt hirdeti, hogy egy ilyen szegény országban a regenerálásnak, a rekonstrukciónak egyik alaptétele az kell hogy legyen, hogy takarékoskodjunk, — épen most hallottuk előttem szólott igen t. képviselőtársamtól, hogy aszkéta életet kell élnünk, hogy valósággal darócban kellene járnia mindenkinek, nagy önmegtartóztatással — akkor a kormány a személyi kiadásokban olyan horribilis nagy lehetőségeket enged meg magának, amely a költségvetésnek legnagyobb tételét jelenti. Az összes személyi kiadások ez év második felében 188 millió aranykoronát tesznek ki, az utolsó félesztendőre pedig 244 millió aranykoronát. A szanálás befejezésekor az összes állami bevétel 400 millió aranykorona lesz, amivel ellentétben a személyi kiadások 244 milliót tesznek ki. Az összes kiadások ez év második felében 372 millió aranykoronára kontempláltatnak ; ez még emelkedik a 2% év alatt s 2% év végén 387 millió aranykorona összes kiadás lesz, szemben a 400 millió aranykorona bevétellel. Összevissza tehát egy nagyon szerencsétlen szám marad meg plusznak : 13 millió. Másik hibája a javaslatnak az igazságtalan •