Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

380 A nemzetgyűlés 279. ülése 192 -, évi április hó 16-án, szerdán. emelkedése. Ez abszolúte nincs összefüggésben a szanálási programmal, erről azelőtt soha nem volt szó, ezt incidentálisan kapcsolták be, talán a népjóléti minister urnák abból a kényelmi felfogásából kiindulva, hogy egyszersmindenkorra megszabaduljon ettől a súlyos problémától. Minket, akiket a javaslat elé állitottak, mint olyan kényszerűség elé, amelyet le kell nyelnünk, ennél a kérdésnél a legsúlyosabb aggályok fognak el, mert hiszen azt látjuk, hogy főként a lakásfelszabaditás, de épugy a lakbérfelemelés kérdése is épen annak a gazdasági tünetnek és bajnak fokozását fogja előidézni, amely ellen állandóan küzdöttünk és amellyel szemben eddig a kormány is tehetetlennek bizonyult. A drágaság fokozódását fogja előidézni ez a törvény, ha életbe lép, mint ahogy annak idején, amikor a lakáskérdés a drágasági bizottságban tárgyaltatott, ezt minden szónok pártkülönbség nélkül igy is fogta fel. Ez be is bizonyosodott, mert bár bizonyos kényszerűség forgott fenn arra nézve, hogy a múlttal ellentétben a lakbérek emeltessenek és ez az emelés elég mérsékelt irányzatú volt, mégis ez a mérsékelt irányzatú emelkedés is rögtön jelentkezett a maga hatásaiban a drágaság formájában. Ez természetes is, mert mindenki igyekszik áthárítani az ujabb terheket és mindenki mint lakófogyasztó lévén, ha van rá módja, igyekszik áthárítani ezt az uj terhet azokra, akik az ő fogyasztói. (Fábián Béla : Csak itt Budapesten nem lesz már kire áthárítani !) Figyelmeztettek arra, hogy az üzlethelyiségek felszabadítása milyen végzetesen fogja befolyásolni Budapesten a megélhetési lehetőséget. Budapesten 75.000 ember fizet kereskedelmi és iparkamarai adót ; egy emberre három családtagot számitva összesen 225.000 ember. Hozzávéve . a részvénytársaságok, szövetkezetek és egyéb kereskedelmi és ipari vállalatok alkalmazottait, a lakosságnak körülbelül 3

/

4 része van érdekelve az üzlethelyiségek felszabadításában. Nagyon kockázatos tehát ilyen drákói rendszabályokat egyszerűen törvénnyé avatni, hogy már 1925 május l-jén felszabadítják a bolthelyiségeket, amikor azt látjuk, hogy a társadalom dolgozó része még egyáltalán nem olyan erős, hogy ezeket a terheket elviselhesse, másrészt azok az ipari és kereskedelmi rétegek, amelyek érdekelve vannak, az idők folyamán, a kereskedelmi és ipari válság nyomása alatt teljesen leromlottak és ma még azzal küzdenek, hogy áruraktáraikat valahogy fel tudják frissiteni, ami megint óriási probléma, mert a fogyó készletek árából mindig kevesebb és kevesebb uj árut tudnak beszerezni a folytonos drágaság következtében. De legyen szabad ezt a kérdést a lakások szempontjából kissé megvilágítanom. Az 1920. évi népszámlálás szerint Budapesten If 208.189 lakás volt. Ebből 110.000 lakás — 53% — volt egyszobás, 55.000 lakás — 2-45% — volt kétszobás vagyis ma körülbelül 80%-kot tesz ki az egy és kétszobás lakások száma Budapesten. (Fábián Béla : Állandóan nagy lakásokról beszélnek !) Tessék elképzelni, hogy mit jelent az, hogy a lakások 80%-ka felszabadittatik, vagy lakbérük az arany paritás 50%-kára emeltetik, amikor az összes lakások 80%-kában épen a legszegényebb osztály él, az ipari, kereskedelmi és munkástársadalomnak és a lateinereknek legszegényebb ság. Semmi igazságosság nincs benne. A teher aránytalan eloszlása ütközik ki minden pontjából. Rá kell mutatnom arra, hogy a Háznak egyetlen oldalán sem minősítették igazságosnak ebből a szempontból ezt a javaslatot, de viszont emberi gyarlóságunkat jutattja kifejezésre, hogy bizony a pártpolitika nagyon közrejátszott ennek megítélésénél. Mert tisztelt agrárvilágnézetü vagy agrárérdekeltségü képviselőtársaim ugy találják, hogy a föld túlságosan van megadóztatva. Engedelmet kérek, 33 millió aranykorona az az összeg, amellyel a földet megadóztatták, ezzel szemben 20 millió a házbéradó és 35 millió a kincstári haszonrészesedés, vagyis 33 millióval szemben 55 millió aranykorona az, ami elsősorban a városi, a produktív ipari és kereskedelmi és polgári társadalmat sújtja. Hol van hát az a szörnyű megadóztatás ? (Janka Károly : Erre nézve Erdélyi Aladár megfelelt ! Tessék utána nézni ! — Fábián Béia : A számok jobban beszélnek mindennél !) Én elmondom a magam statisztikai megállapításait. (Janka Károly : Ő is számokat mondott ! — Bessenyey Zénó : Hacsak a számok beszélnének, akkor nekünk jó dolgunk volna ! — Derültség.) Magyarországon 15-2 millió katasztrális hold televény föld van. Egy katasztrális hold tiszta jövedelme átlagban több mint 100 kg búza. Ezt ugyan nem méltóztatik elfogadni, pedig igy van. Ezt átszámítva aranykoronára, ez jelent 304 millió koronát az egész termelésnél. Vagyis, ha a 25%-os kulcsot veszem alapul, akkor földadóban voltaképen 75 millió aranykoronát kellene fizetni és ezzel szemben 33 millió aranykorona van beállítva. Hol van tehát a jogossága annak a panasznak, amelyet a túlsóoldalon méltóztatnak felhozni az aránytalan teherviselés miatt ? Az igazság mégis ott van, — ami a legfőbb sérelme ennek a javaslatnak — hogy a városi polgárságot, az ipari és kereskedelmi társadalmat érinti minden rendelkezése az adózás terén, a terhek kirovása terén, ennek pedig igen veszedelmes konzekvenciája lesz az, hogy épen azt nem éri el a kormány, amit pedig elsősorban kivan, hogy az adóalanyok ujabb és ujabb áldozatkészségét megnyissa a maga számára, mert összeroppan ipar, kereskedelem, összeroppan maga az adóalany és akkor hiába van szanálási programm és hiába ad magának a kormány olyan lehetőségeket, hogy amennyiben a megállapított kereteken belül nem tudja a maga bevételi előirányzatát biztosítani és többre van szüksége, akkor rendeletekkel fog ujabb és ujabb megadóztatási formákhoz fordulni, ez nem fog sikerülni, mert nem lesz, aki fizetni tudna. Mi, akik a városi polgárság képviselői vagyunk, de akik — higyjék el nekünk — azért ép ugy vagyunk a falusi lakosság képviselői is, mert ép ugy átérezzük mind azt a nyomást és terhet, amely őket sújtja, mivel a dolgokat mérlegre vetve azt látjuk, hogy a kormány inkább a városi lakosságot sújtja, figyelmeztetjük a kormányt, gondolja meg, hogy f entarthat ja-e ezt a rendszert és változtasson rajta még idejekorán, mert ép azt a legerősebb, legönfeláldozóbb adózó réteget teszi tönkre, amely nehéz időkben mindig készségesen rendelkezésére állt. Nagyon súlyos és legvégzetesebb a szanálási javaslatokban az a rész, amelv voltaképen nem is való oda, t. i. a lakásfelszabaditás és a lakbérek