Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-279

A nemzetgyűlés 279. ülése 1924. évi április %ó 16-án, szerdán. 355 fejezzem ki magamat — gyorssegély természetével bírnak. Mintha a kormány előtt nem állana momentán egyéb cél, mint gyorsan rendbehozni a valutáris és a financiális viszonyokat, nehogy összeomlás következzék be ! Ez azonban a mi felfogásunk szerint kevés ahhoz, hogy a dolgokat rendbehozhassuk, mert a mi gondolkozásunk szerint hiába csinálja meg ma a kormány azt a gazdasági életet, amelyet meg akar csinálni, ha nem tekint a jövőre, ha nem gondoskodik már most arról, hogy a termelés tekintetében olyan alátámasztást kapjon ez a nemzet, amely alátámasztás kiont majd magából nyereségeket, hasznokat és ezeken a hasznokon keresztül vagyonosodást idéz elő, amely vagyonosodással lehet majd a differenciákat kiegyenliteni, lehet majd a célt elérni. A kormány momentán szanálni fogja a gazdasági életet, koncedálom, hogy egy-két esztendeig lesz stabilizáció is, a korona stabilizációja, financiális stabilizáció. Mi lesz azonban azután ? Ez itt a kérdés. Ha a kormány egész szerves gazdasági programmot terjesztett volna elénk, amelyen keresztül láthattuk volna azokat az utakat, melyeken ő menni fog és amelyeken a nemzetet vinni fogja, hogy az többet termelve, gazdaságosabban intézze a nemzet életét, akkor mi is tisztában lettünk volna azzal, hogy mi áll e javaslatok mögött ; de ma e javaslatok mögött semmit sem látunk, sőt, ha a múltra tekintünk vissza, nagyon sivár, elijesztően sivár kép az, amely elénk tárul. Nevezetesen mik azok az ellenértékek, amelyeket szolgáltatnunk kell? Méltóztatnak tudni, hogy ezért a 250 milliós aranykorona kölcsönért vállalunk 200 millió korona jóvátételt, ez tehát ára a 250 milliónak, nem szólva arról, hogy a 250 milliót nem kapjuk 350 millió névértékben alul. Bátran lehet tehát megállapítanom, hogy ez a 250 millió — a névértékdifferenciánál 100 milliót, vagy mondjuk, csak 50 milliót véve s tekintetbe véve a 200 millió jóvátételt — 250—300 millió aranykoronába fog kerülni. (Bessenyey Zénó : A jóvátétel akkor is aktuális lett volna ! — Zsirkay János : Szó sincs róla !) Most momentán szénszállításban Jugoszlávia számára circa 10 milliót fizetünk, azonkívül fizetnünk kell a gépeket, amelyek szintén havi 2—3 millióba kerülnek, adtunk a cseheknek a biztosító intézeteken keresztül 50 millió cseh szokol nemzeti ajándékot, illetőleg ennyit érő koncessziókat zsaroltak ki tőlünk és mindezektől eltekintve, fizetünk még egy egészen megdöbbentő összeget. Tudom, önök már túltették magukat ezen a tényen, de mégis csak meg kell említenem, hogy Romániának fizetünk 2 milliárd 800 millió aranykorona értékű elrabolt jószágot, ami ott van náluk és amelynek érvényesitésével szemben mi eddig soha lemondó nyilatkozatot nem tettünk. Most azonban megtettük. És ezen a 2800 mnlió koronán kivül fizetünk még Romániának egy további tételt, fizetjük azt az értéket, amely abban a lemondásban rejlik, hogy lemondtunk az erdélyi kincstári értékekről. A kincstár tulajdona volt a nagyági aranybánya, a nagybányai aranybánya, a Zsil medencéjében levő hatalmas széntömb, a vajdahunyadi vasgyár, a gyalári vasbányák, a marosujvári sóbányák, a dési sóbányák, töméntelen erdővagyon, a vasutak, rengeteg épület : közei 3 milliárd aranykoronát reprezentál az az érték, amely ott maradt azoknak a kezében, akik még ebből az országból is az entente tiltakozása ellenére közel 3 milliárd értéket vittek el. Közel 6 milliárd értékű vagyonnal gyarapodik tehát Románia, az a Románia, amelynek régi gazdasági viszonyait tekintve, 11 milliárd volt egész nemzeti vagyona. Egész nemzeti vagyonának 50%-át teszi ki az az érték, amellyel Románia a mi rovásunkra gyarapodott. (Erdélyi Aladár : Tévedés !) Majd cáfoljon meg a képviselő ur, én bizonyítani tudok. Méltóztatnak látni tehát, itt vannak a mi* nagy aggodalmaink. Kellett-e ezt megcsinálni? Tudom, hogy az ország nehéz helyzetben van, tudom, hogy a kormánynak kötelessége volt gondoskodni arról, hogy e nehéz pénzügyi viszonyok között rendet teremtsen. De hát csőd előtt állunk? Hát valóban nincsenek már értékek ebben az országban? Nincs itt már vagyon, amelyet meg lehetett volná fogni, azért, hogy ezeket a borzalmas feltételeket ne vállaljuk? (Szabó István (öttevényi) : Ez kényes kérdés ! Nem szeretik !) Ha igaz az, hogy ezzel a 250 millió aranykoronával nem lehet konszolidálni pénzügyeinket, — hiszen a ministerelnök maga mondta ezt, hiszen önök egy kényszerkölcsönt szavaznak meg, — ha igaz, hogy a kényszerkölcsönnel ki lehet préselni a nemzetből, nem tudom, milyen összeget, talán ujabb 250—300 millió aranykorona értéket, mondják meg mélyen t. többség, nem lehetett volna akkor még ezt a 250 millió aranykorona értéket is valahogy előteremtem azért, hogy ne vegyük vállainkra ezeket a borzalmas feltételeket. Annál kevésbé kellett volna ezt megcsinálni, mert hiszen nincs kormányférfiu és nincs az a közgazda Magyarországon, aki meri ebben a teremben felelőssége tudatában azt a kijelentést tenni, hogy ezekkel a javaslatokkal véglegesen rendezni tudja a magyar pénzügyi helyzetet. Mert ha mi tudnók azt, vagy ha csak a magyar kormány tudna minket biztosítani arról, hogy ezekkel a javaslatokkal rendet, konszolidációt teremt gazdaságilag, a legnagyobbfoku lelkiismeretlenség és könnyelműség volna az, amit mi most ezzel a vitával elkövetünk, mert akkor a nemzet ellenségei volnánk. De senki sem meri ezt állítani. Hiszen a tegnapi lapok hozzák, hogy a ministerelnök ur ezekben a napokban fog egy ujabb kényszerkölcsön iránti javaslattal előállani. Hány fog még jönni és íme mi mégis 250 millió aranykoronáért kiszolgáltatjuk magunkat kényre-kedvre, hatalmas anyagi értékeket reprezentáló gazdasági alapelveket, princípiumokat adunk fel. Ez az, ami minket aggodalommal tölt el, nem személyeskedés, nem politikai gyűlölség, mert mi, ha talán gyülölnők is politikai ellenfeleinket, nemzetünket jobban szeretjük, mint gyűlöljük ellenfeleinket. A mi javaslataink tehát, amelyeket itt most előterjesztendő vagyok, ebből a távolabbi perspektívából tekintendők és hogy félreértés ne legyen, egyszerűen, világosan megmondom : tisztán agrárpolitikai szempontok vezetnek minket akkor, amikor mindezeket a javaslatokat előterjesztjük, mert nekünk megingathatatlan meggyőződésünk az, hogy ezt a nemzetet gazdaságilag rendbehozni, felemelni csak az agrárélet intenzív alátámasztásával lehet. Aki erről nem gondoskodik, az teljesen elvesztette a gazdasági tájékozottságot, az — bocsássanak meg, ha ezt mondom — méltatlan