Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

Ä nemzetgyűlés 278. ülése 1924. évi április hó lo-én, kedden. 3l9 fél esztendős vagy egész esztendős felhatalmazás helyett! Sokkal többről van szó, amennyiben az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló törvényjavaslat 5. ~§-a 2. bekezdésében ezt mondja (olvassa) : »Sem a pénzügyi bizottsághoz tett ez a bejelentés, sem a pénzügyi bizottság tárgyalása, vagy a pénzügyi bizottság határozata nem akadályozhatja meg azt, hogy a kormány, illetve az illető minister a kilátásba vett rendelkezéseket életbe léptesse, avagy a szükségesnek itélt intézkedéseket megtegye.« A parlamentarizmus látszatát, a parlament szuverenitását itt azzal akarják megmenteni, hogy a pénzügyi bizottságot kreálják, mint rendkívüli szerepre hivatott testületet, amely a költségvetéseket és a kormány intézkedéseit elbirálja. De amint látjuk, ez csak tanácskozó, vagy imádkozó testület lesz, mert ennek az 5. §-nak 2. bekezdése ezt a bizottságot is megfosztja minden hatáskörétől. Ez a bizottság mondhat véleményt, de ez a vélemény a kormányt nem befolyásolja abban, hogy pénzügyi téren megtegye azt, amit jónak vagy szükségesnek tart. Itt tehát egyenesen arról van szó, hogy ez a kormány, illetve az ezt követő kormányok teljes pénzügyi és gazdasági felhatalmazást kapnak s ennek a felhatalmazásnak birtokában azután olyan pénzügyi diktatúrát fejthetnek ki, amilyent jónak látnak s amelyre a nemzetgyűlésnek akár együtt ül, akár nem ül együtt, semmiféle ingerenciája nincs. Ilyen körülmények között lehet-e, szabad-e az ellenzéket lelkiismeretes kötelességtelj esitő munkájában molesztálni. Mert én ebben molesztációt látok. Molesztálása az ellenzéknek a 16 órás ülés, molesztálása az ellenzéknek az, hogy az utolsó pillanatokban terjesztenek ide kilószámra olyan javaslatokat, amelyek az indokolás bevallása szerint az ország létét vagy nemlétét jelentik s ezzel olyan helyzet elé állítják az ellenzéket, hogy vagy kénytelen magára vállalni egy őt nem érintgető felelősséget, vagy pedig kénytelen feladni azt a kötelességtudást, amelyet az ország érdekében nem volna szabad feladnia. Szeretnék itt ezenkívül még egy kérdést felvetni, azt, hogy van-e mód arra, hogy itt a nemzetgyűlési tárgyalások folyamán ezeken a törvényjavaslatokon módosítani lehet. A felelet erre eddig nem volt preciz. Mi többször felvetettük ezt a kérdést. A pénzügyi bizottságban bizonyos apró, jelentéktelen módosításokat, ide-oda tologatásokat végrehajtottak, de általában az volt a hivatalos álláspont, hogy ezeken a törvényjavaslatokon alapvető módosítások lehetetlenek, mert ezzel az egész szanálási programm összeroppana. Ha a nemzetgyűlésnek már most sincs meg az a szuverén joga, hogy ezeken a törvényjavaslatokon módosíthasson, legyen szabad feltennem azt a kérdést : érdemes-e a túlsó oldalról ezeknek a törvényjavaslatoknak tárgyalása ? Erről a részről a felelősség szempontjából érdemes, mert mi, ha tudtuk volna a legelején is, — mint ahogy nagyrészt tudtuk, — hogy itt módosítások nem lehetségesek, akkor is részt vettünk volna ezeknek a törvényjavaslatoknak vitájában, minthogy mi a íelelősség kérdését ebben az ügyben igen fontosnak tartjuk. Nem a pillanat szempontjából, nem a ma szempontjából, hanem a jövőre nézve igenis szükségesnek tartjuk azt, hogy az ellenzék leszögezze és megismertesse álláspontját, hogy a közvéleményt felvilágosítsa s azután ha ennek konzekvenciái — sajnálom, hogy ki keil jelentenem : az én felfogásom szerint szomorú konzekvenciái — jelentkezni fognak, a felelősség kérdése tisztáztassék. A ministerelnök ur tagadja, hogy itt pénzügyi diktatúra lesz. A javaslatot előkészítő beszédében ezt egyenesen mint nonsenst jelölte meg és azt mondotta, hogy erről szó sem lehet. Mégcsak az általános vitánál tartunk, az első, nagyjában folytatott tárgyalásnál, már is azt látjuk, hogy az alapvető módosítások lehetősége nincs meg. Eszembe jut egy történelmi példa. 1818-ban a lengyel diétát összehívták s a cár megnyitó iratában azt mondotta : »csak azért gyűltek össze az urak, hogy véleményüket kifejezésre juttassák, hogy megmondják nézetüket a javaslatokról. Javaslataikat a kormány, ha szükségesnek fogja tartani, vizsgálat alá fogja venni«. Nagyon hasonlít ez a légkör ahhoz, amely ebből a történelmi idézetből felénk árad. Ez a nemzetgyűlés is tárgyal és ez a nemzetgyűlés is megkapta azt a kormánynyilatkozatot, hogy : az uraknak csak a véleményére vagyunk kíváncsiak, az urak véleményt nyilváníthatnak, azután ha a kormány jónak látja, a véleményeket vizsgálat alá fogja venni. Ha nem is ezekkel a szavakkal, de ez lényegben egy és ugyanaz. Ami Lenygelországban ezután történt, az Magyarország számára egyáltalán nem kívánatos. Valószínűleg méltóztatik bölcsen ismerni a lengyel történelem későbbi folyamát. 1830-ban Lengyelországban forradalom tört ki, azután Lengyelországot háromszor egymás után felosztották, összeomlott az a cári birodalom is, amely a tartományait ily módon kormányozta, amely a parlamentarizmust eltaposta, amely azonban fentartotta e látszatparlamentarizmust, de csak látszatra, a maga alkotmányos színezetének fedezésére. Amikor az ember ilyen történelmi példákat talál, amikor ezek az analógiák ilyen fájdalmasan kvadrálnak a mi esetünkkel, akkor ne méltóztassék csodálkozni azon, hogy nem tudjuk egészen helyeselni a kormány törvényelőkészitési módszerét, a törvény parlamentáris felfogását és a kormány alkotmánytiszteletét, amely csak a látszat szerint van meg, de a valóságban nincs meg sehol. T. Nemzetgyűlés 1 Sem az ellenzéki pártok, sem a szociáldemokrata párt egyetlen egyszer sem jelentette ki, hogy az országot nem kell szanálni. Persze, hogy szanálni kell. Egy összeomlott, területileg megcsonkított, gazdaságilag összeroncsolt, társadalmilag felbolygatott országot hogyne kellene szanálni» Természetes, hogy szanálni kell, hiszen épen mi voltunk azok, akik a nemzetgyűlés összeülésétől kezdve állandóan és következetesen megállás nélkül követeltük ezt a szanálást, az ország rendbehozását ^gazdaságilag, politikailag, társadalmilag, kulLuraüag. Nem érhet bennünket az a vád, hogy mi elébe állunk a kormány szanáló terveinek, hogy mi az országot nem akarjuk szanálni. Abban a kérdésben, hogy hogyan kell az országot szanálni, közöttünk mélyreható differenciák vannak, olyan differenciák, amelyeket — én legalább ugy érzem — ezzel a kormánnyal, ezzel a kormányrendszerrel kiegyenlíteni nem lehet. Hogy hogyan kell szanálni, — talán rossz néven fogják venni azt a kijelen-