Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

À nemzeîgyi'dés 278. ülése 1924. évi április hó 15-én, Uedden, $89 mondja, amelyeket a magyar kormány, ha akar, követ, ha nem akar, nem követ. (Szabó István (nagyatádi) földmiveíésügyi minister : Ha lehet, követ, ha nem lehet, nem követ ) Lehet, ha akarom. (Szabó István (nagyatádi) földmiveíésügyi minister : Nem ugy van !) Ha lehetséges volt ezekkel a javaslatokkal idejönni és ha lehetséges volt nagy fáradságot és szorgalmat, kitartó munkát forditani arra, hogy ilyen semmitmondó dolgokkal idejöjjenek, ugyanazzal a szorgalommal és fáradsággal lehetett volna más eredményeket produkálni. Ez határozott és szent meggyőződésem (Szabó István (nagyatádi) földmiveíésügyi minister : Mondani mindent lehet, abban igaza van ; megcsinálni más dolog !) Az elvesztett háború után a magyar kormánynak felfogásom szerint első kötelessége az kellett volna, hogy legyen, hogy felállitsa a mérleget és megnézze, vájjon a megmaradt Magyarországon mi termelhető, mi produkálható és mi nem tartható fenn. Itt kellett volna, hogy kezsődjék a magyar rekonstrukciós kormány gazdapági politikája. (Muszti István : Milyen kár, hogy nem volt itt a képviselő ur 1920-ban ! Milyen könnyű most már kritizálni !) Itt kellett volna kezdeni és ehelyett mit tapasztaltunk ? Ehelyett élveznünk kellett éveken keresztül olyan gazdasági és pénzügyi politikát, amely mintha tendenciózusan, szántszándékkal kiválasztotta volna azokat az iparágakat, amelyeknek, nincs meg a természeti erőfeltétele Magyarországon. (Erdélyi Aladár : Például ?) Majd rátérek, t. képviselőtársam. Ezeket részben igen súlyos vámtételekkel, főleg behozatali tilalmakkal szutenirozta és óriási nemzeti ajándékokban részesítette. A magyar kormány bevezette a behozatali tilalmi politikát azzal a kimondott és határozott célzattal, hogy a hazai ipart megvédje. Ahelyett, hogy a magyar kormány megvizsgálta volna, vájjon ez a gépgyár, vájjon ez az ilyen gyár vagy amolyan gyár (Erdélyi Aladár : Milyen például ?) — rögtön rátérek, — életképes-e, vájjon ezeknek a gyáraknak megvannak-e a természeti segélyforrásai, óriási behozatali tilalmakkal megvédte ezeket az olcsó külföldi versenytől és ezzel lehetetlenné tette azt, hogy azok a tőkék, amelyek a régi Nagy-Magyarországon a közös vámterület mellett talán helyesen helyezkedtek el az ilyen iparágakban, olyan iparok felé forduljanak, amelyeknek megvan Magyarországon a természeti adottságuk, a természeti segélyforrásuk. Erre azt mondják a kormány oldalán : Igaz, hogy mi behozatali politikánkkal és vámtételeinkkel fokoztuk a drágaságot, de sikerült elérnünk azt, hogy 2—3 esztendő alatt több ipartelep és több gyár keletkezett itt. Tökéletesen igazat adok Matlekovits Sándornak, aki egyik legkiválóbb vámpolitikusunk és gazdasági szakértőnk, aki azt mondja az autonóm vámtarifára vonatkozó fejtegetéseiben, hogy Magyarországnak legközelebbi gyors iparosodását, ipari országgá vallását hiu ábrándnak kell tekinteni. Én is ezt vallom, mégis azt látjuk, hogy a magyar kormánynak minden gazdasági és pénzügyi intézkedése itt évek óta annak jegyében folyt le, hogy ezeket az életképtelen, természeti adottságokkal nem rendelkező iparágakat fentartsa és gyarapitsa. (Erdélyi Aladár : Kár volt Biró Pál beszédét meg nem hallgatni !) Majd rá fogok térni az ő szakmájára is. Hiu ábránd — amit hallok — azt hinni, hogy ez az ország képes összes ipari szükségleteit előteremtem. Méltóztassék körülnézni a világban. Anglia, amely a világpiacon pamutiparával vezet, durva pamutfonalat igen nagy mennyiségben visz be Németországból és Franciaországból. Franciaország selyemiparával vezet az egész világon, de mégis nagy mennyiséget visz be ilyen áruból ugyancsak Németországból, Amerikából és más vidékekről. Németország amely vegyészeti iparával szintén vezet, igen nagymennyiségű vegyészeti cikket visz be Angliából, Amerikából és más országokból. Kérdem tehát, hogy ha ezt meg tudja tenni Anglia, Németország, Franciaország és minden más állam, miért kell akkor Magyarországon meggátolni a pamutfonal behozatalát, mikor nálunk nem a pamutfonál a fontos, hanem a szövetek gyártása. Mégis súlyos vámokkal gátolják a pamutfonál behozatalát. Tovább megyek. Magyarországon felállítanak egy cérnagyárat és ennek a kedvéért súlyos vám alá vetik a cérnát. Megkárosítják tehát a szabóipart és egymillió fogyasztó háztartását csak azért, hogy egy cérnagyár fennállhasson. A kaszát, kapát, súlyos vám alá vetik, megkárosítva a mezőgazdaságot, csak azért, hogy a külföldi áruk ne csináljon konkurrenciát a szentgotthárdi gyárnak, hogy ez a gyár a konjunkturális hasznot zsebre tudja tenni. Felállítanak egy kézelő- és gallérgyárat és bár Csehország a világ legolcsóbban termelő állama e tekintetben, amely elárasztja ilyennemű áruival az egész világot, meggátolják az olcsó cseh áru bejövetelét. Ezt a gazdasági politikát nem tudtam és nem tudom megérteni. Most pedig a pénzügyi bizottság azt az észrevételt teszi, hogy ezt a gazdasági politikát meg kell változtatni. Azt kérdezik tőlem, hogy tönkre akarjuk-e tenni az ipart? Felesleges beszéd ez, mert amint hangsúlyoztam, Magyarországon olyan iparokat kell és kellett volna már a múltban is kifejleszteni, amelyeknek meg vannak az országban a természetes segélyforrásai. Méltóztassék megnézni kiviteli statisztikánkat. Megdöbbentő adatokat fognak látni arra nézve, hogy milyen anyagokat visznek ki az országból. Azt látjuk, hogy 1923-ban a mezőgazdaság és állattenyésztés körébe tartozó áruk nyersanyagából egész exportunk értékösszegének 60%-át vittük ki. Az élelmezési és élvezeti cikkek körébe tartozó nyersanyagokból 1922-ben 39 millió, 1923-ban 101 millió aranykorona exportunk volt. A feldolgozatlan baromfiállományból 1922-ben 180.000, 1923-ban 50.000 quintált vittünk ki. (Erdélyi Aladár : De mennyi maradt itt? !) Nem arról van szó, hogy mennyi maradt itt, arról van szó, hogy milyen ipart kellene Magyarországon kifejleszteni. Méltóztassék megnézni Hollandiát, vagy Dániát, onnan nem megy ki nyers, feldolgozatlan állapotban semmi sem, mindent bent az országban dolgoznak fel és ezért ezekben az államokban a tőke ezek felé az iparágak felé fordul. Feldolgozatlan tejexportunk 1922-ben 18.000, 1923-ban 67.000 quintal volt. Még a tejünket sem dolgozzuk fel. Élőállat kivitelünk 1922ben 110.000, 1923-ban több mint 45.000 darab voit. Sertéskivitelünk 1922-ben 71.000, 1923-ban 55.000 darab volt. Ha ezzel szemben megnézik, hogy ipari állapotban, feldolgozva mennyi ment