Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-278

A nemzetgyűlés 278. ülése 1924. évi április hó 15-én

} kedden. 26S az Ítélkezésébe ; osztálykülönbség nélkül, mindenkinek egyenlően és igazságosan kell Ítélni. Akkor lesz majd odakint becsületünk. Hogy ez igy van, az is a nemzet tragédiája. Ha az ember kikerül Magyarországból — aminthogy én tiz év után először kerültem ki üzleti ügyekben — nagyon sok mindenfélét tapasztal. Mielőtt elutaztam, azt hittem, hogy odakint ellenséges indulattal fogok találkozni. Féltem ettől azért is, mert bizonyos tekintetben hivatalos minőségben is mentem külföldre. Ennek azonban ép az ellenkezője következett be. Lyonban az ellenséges államok közül egyedül Magyarország volt képviselve. Mondhatom, a nyugalmazott ministerektő'l kezdve a képviselőkig s az egész városi hatóság szinte egymásra licitáltak, hogy ennek az ellenséges országnak képviselője jól érezze ott magát s a legnagyobb tiszteletet adták meg. Még politizáltunk is, tehát mondhatom, nem áll az, hogy odakint ellenünk ellenséges hangulat van. Szó sincs róla ; ezek a legendák körébe tartoznak. Ők csak azt mondják, hogy a magyar nemzet nem az, ami volt. (Erdélyi Aladár : Sok igazuk van benne !) Nem óhajtom itt kifejteni, hogy mit mondtam erre. Elnök : Kérnem kell a képviselő urat, — bár érdekesek a fejtegetései, de már több, mint egy félórája méltóztatik beszélni, — méltóztassék a tárgyra rátérni. Sándor Pál : Tisztelettel meghajolok az elnök ur felszólítása előtt és kénytelen vagyok a tárgyra áttérni. Azt állítom tehát, hogy nekünk már 1920-ban sikerülhetett volna a szanálás, ha informálva lettünk volna arról, ami akkor történt. 1920 volt az a végzetes esztendő, amikor a csatát elvesztettük. 1920-ban a külföld még ugy gondolkozott, hogy a Magyarországról lekapcsolt területek magyarajku lakossága minden körülmények között meg fogja tartani magyarságát. Ez a gondolat vezette az akkori francia kormányt arra, hogy az ott lévő bizottsággal tárgyalásokat folytasson abban a tekintetben, hogyan és miképen lehetne a trianoni szerződést átutalni a nemzethez, —• nem játszom ki az elnök ur figyelmeztetését, de ez hozzátartozik ahhoz, amit mondani akarok. Mondom, a francia körök akkor ugy találták, hogy ha Magyarország az az ország, amelynek tényleg békés hajlamai vannak, amely nem gondol a revánsra és ha Magyarország tényleg biztosítékokat tud adni arra nézve, hogy körülbelül 10—15 évre megmaradhat az ő —• hogy ugy mondjam — fegyvertársuknak, barátjuknak, akkor Franciaország hajlandó Magyarország érdekében oiy lépéseket tenni és oly irányban angazsálni magát, amely lehetővé teszi, hogy Magyarországnak segítségére legyen etnográfiai és más tekintetben, különösen abban, hogy a határkiigazitási bizottság kedvezően határozzon olyan magyar területek dolgában, melyeket a trianoni szerződés a szomszéd államoknak engedett át. Az úgynevezett kisérő levél, amely a trianoni szerződéshez volt csatolva, ezt a célt szolgálta. A kisérő iratot, melynek értelmét akkor nem tudtuk, azok a tárgyalások előzték meg, melyekről most referálni fogok és amelyekről megmondom, hogy azokat hogyan és miképen tudtam meg. Nekünk ugy adták be, hogy ez bizonyos értéket képvisel s hogy a határkiigazitás révén Magyarország igen nagy előnyökhöz jut. Szükséges volt, hogy ezzel az egy nagyhatalommal, Franciaországgal olyan kapcsolatot létesítsünk és oly biztosításokat adjunk, melyek szomszéd államainkat is meg fogják nyugtatni abban az irányban, hogy mi ellenséges fellépésre nem gondolunk. Hogy itt van valami, arra egy cikk hívta fel figyelmemet, melyet — meg vagyok győződve róla —• nagyon kevesen olvastak t. képviselőtársaim közül. Ez a cikk január 8-án jelent meg a Magyarságban. Minthogy én a cikk íróját ismertem, és ismertem a működési körét is, nagyon feltűnt, hogy kilépett a rezerváltságából és vártam a további cikkeit, amelyek azonban elmaradtak. Ezt a cikket dr. Halmos Károly irta, (Felkiáltások a jobboldalon: Olvastuk!) akit aníica; idején, mikor a trianoni szerződésről tárgyaltunk Parisban, az egyedüli magyar ember volt, aki Parisban a francia hivatalos körökkel a lehető legjobb, — majdnem azt lehet mondani •—• intim viszonyban állott. (Friedrieh István : Ez tény !) A mi delegációnknak a lehető legnagyobb szolgálatokat tette, sőt — amennyire informálva vagyok —- a mi delegációnk akkor internálva volt és csak az ő közbenjárására engedte meg az elnök, hogy kimehetnek abból a kastélyból, amelyben laktak. Én már akkor is tudtam, hogy ez a dr. Halmos, aki más udvaroknál is igen nagy szerepet játszott, meglehetős nagy befolyással bir, ezért ez évi január hó 8-án, amikor a cikket olvastam, majdnem konsternálva voltam. Amikor pedig láttam, hogy a további cikkek nem jelennek meg, elhatároztam magam, hogy okvetlenül kimegyek Franciaországba —• minthogy odakint konnexióim voltak — és megtudom, hogy mi történt. így is tettem és öt heti utazásom alatt — Londonban, Parisban, Nizzában is voltam —• találkoztam politikusokkal, különösen nagy pénzintézetek vezetőivel s tőlük igyekeztem megtudni azokat a dolgokat, amelyek Magyarországra vonatkoznak, így azután kitűnt, hogy a rébusz nem is volt rébusz, csak éppen nem jól olvastam el a cikket. Miután ez szoros kapcsolatban van ezzel a törvényjavaslattal, miután ez volt az első kísérlet, amikor meg tudtuk volna valósítani kívánságunkat, kötelességemnek tartom ezt elmondani. Amennyiben azonban az elnök ur nem engedné meg, hogy elmondjam, kérném a t. Nemzetgyűlés engedélyét, hogy ezt elmondhassam, (Halljuk ! Halljuk!) mert —• ismétlem — szoros konnexióban van a törvényjavaslattal. Elnök : A képviselő urat csak házszabályszerüen van módomban beszédében korlátozni. A képviselő ur tehet, amit jónak lát meggyőződése szerint, én magam a házszabályokhoz alkalmazkodva, szintén meggyőződésem szerint fogom a képviselő úrral szemben a házszabályokat alkalmazni. Sándor Pál : T. Nemzetgyűlés ! Nem olvasom fel az egész cikket, csak egy részét, de ajánlom minden képviselőtársamnak, hogy, ha teheti, olvassa ezt el, mert nézetem szerint Magyarország történetében ez még szerepet fog játszani. Azt mondja ez a cikk (olvassa) : »Miután azonban a békeszerződésben részben rosszakarat, részben a helyzet teljes félreismerése folytán a dunai államok helyzetét egészen elhibázottan állapították meg, az egész békemű csak Magyar-