Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.
Ülésnapok - 1922-278
264 'Â nemzetgyűlés 278. ülése 1924. évi április hó 15-én } kedden. ország és a magyarság teljes legyengitésével volt fentartható. A békemünek ezt az alapvető hibáját 1920-ban a vezető hatalmak egyike fel is ismerte és hajlandó is lett volna a békemű észszerű megváltoztatásához segédkezet nyújtani.? (Nemes Bertalan : Ha Millerand meg nem bukik !) Ezt irja azokról a tárgyalásokról, amelyekben ő, mint közvetítő szerepel a francia kormány és a magyar delegáció között. Ez volt az a passzus — vissza fogok térni egy másikra is — mely pénzügyi vonatkozású — amely figyelmemet felkeltette. T. Nemzetgyűlés ! Először konstatálom, hogy ebből az egész ügyből az önök ministerelnöke nemcsak hogy teljesen tisztán került ki, — tehát láthatják, hogy politikai tőket nem kovácsolok belőle —- hanem ellenkezőleg ő akkor az én tudomásom és információim szerint minden lehetőt megtett, hogy ez az 1920. évi közbenjárás megvalósittassék. Az ország állapota azonban akkor még olyan volt, hogy képtelen volt ezt megvalósítani, mert olyan más erők voltak ebben az országban, amelyek az ő kezeit lefogták. Ez az egész dolog —• miként megtudtam — nem volt olyan egyszerű, amint az első pillanatban gondoltam. Létezik egy mappa Magyarországról, amelyen meg vannak jelölve azok a területek, amelyeknek visszacsatolására Franciaország hajlandó ^volt vállalkozni a kisentente képviselőivel. (Orffy Imre előadó : De nem Poincaré !) Létezett egy ilyen mappa, ezt a mappát egy hármas bizottság adta át a francia külügyministernek, mint közös megegyezést, még pedig Csáky, Bethlen és Halmos ; létezett egy szerződés, amelyben egészen tisztán meg voltak határozva azok a követelmények, amelyeket velünk szemben támasztottak. Ők követelték elsősorban a magyar államvasút kontrollját, vagy bérbeadását — ez akkor volt, amikor ezt én is támadtam és elleneztem, mert természetesen nem ismertem a hátterét — amit azért akartak, hogy ne tudjunk mozgósitani anélkül, hogy ők ezt a kontrollt gyakorolnák, követelték másodsorban a nehézipar megkötését, hogy az ő tudtuk nélkül ne gyárthassunk ágyukat. Ezt ugy akarták elérni, hogy a Hitelbankba bekapcsolják Weiss Manfréd gyárát és elősegitik a Hitelbank tőkeemelését, ami azután meg is történt, aminek az volt a célja, hogy ezzel a bekapcsolással, a nehézipar kontrollja mellett mi képtelenek legyünk valamit csinálni. A hajózást is akarták, de ez már akkor Anglia kezében volt és ők már nem tudtak semmit sem csinálni. A harmadik feltétel az volt, hogy a nemzetközi kikötőt ők építhessék, hogy vizén sem lehessen mozgósítást eszközölni. (Fábián Béla : Meg is csinálták !) Csakhogy sokkal rosszabbul történthez. í 'l Erre Franciaország felajánlott Magyarországnak 1 milliárd frankot —• akkor frankértékben, — továbbá felajánlott kikötő építésére 100 millió frankot és felajánlott a Hitelbank műveletére, hogy megcsinálhassák a nagyipar megkötését, 100 millió frankot. Magyarország kötelezte magát, hogy a trianoni szerződés kapcsán adott nyilatkozatok alapján belemegy abba, hogy a határkiigazitások tekintetében ez a bizottság fog dönteni. E bizottság révén akarta Franciaország nekünk visszaadni a Ferenccsatorna mentén stb. a magyarlakta területeket. (Dénes István: Hallatlan\ Ki vállalja «zért a felelősséget? — Erdélyi Aladár : Csak várja a végét !) Ez volt a históriája azoknak a dolgoknak, amelyeket hallottam és amelyeket itt előadtam. Ezt akkor egyetlen nagyhatalom ellenezte. Hohler követ itt ez ellen óvást is emelt, ellenben a francia követ információim szerint a kormányzó ur őfőméltóságának átadta ezt a jegyzéket azzal a kikötéssel, hogy ezt csak akkor fogadják el, ha ő ezt jóváhagyja és garantálja ennek keresztülvitelét. Ez volt az egésznek a struktúrája, amikor bekövetkezett az, hogy itt Magyarországon Bethlen gróf, aki ezt a dolgot mindenáron keresztül akarta vinni, egyszerre az egész ország hangulatával szemben találta magát és éppen arról az oldalról, ahol akkor Magyarország tényleges hatalma összpontosult, — nem óhajtok neveket említeni, de azokkal is szolgálhatnék, — azt mondták, hogy még akkor sem engedik át a magyar államvasutak kezelését idegen hatalomnak, ha Magyarország egész territóriumát visszaadják is. Ez volt az az információ, amelyet én kaptam. Ezeket a dolgokat . . . (Friedrieh István : Ezt itt tárgyaltuk a Házban ! A képviselő ur is ellene beszélt ! Legjobban a képviselő ur beszélt ellene Î) Ellene beszéltem, mert nem ismertem a hátterét. Bevallom, interpelláltam is ebben a tekintetben, mert nem akartam az államvasutakat bérbeadni, de nem ismertem ezeknek a dolgoknak a hátterét. Miért titkolták előttünk, hogy ennek ilyen háttere van? Ha akkor Bethlen grófnak bátorsága lett volna, hogy mindamellett, hogy megfogták a karját, itt a nemzetgyűlésen felálljon (Dénes István : Ugy van ! Ez lett volna a kötelessége !) és azt mondja, hogy ezt meg tudnám csinálni, méltóztassanak engem segiteni, hogy ezt megcsinálhassam, akkor egészen más helyzetben volnánk. (Friedrieh István : Bethlen akkor nem volt ministerelnök ! Más kormány volt !) Bocsánatot kérek, Teleki volt akkor ministerelnök. (Barabás Samu : De nem Bethlen, hát nem Bethlent kell vádolni 1) Bethlen tagja volt a Háznak. (Friedrieh István : Bethlen még tagja sem volt akkor a Háznak S — Dénes István : A ministerelnöki palotában a forradalom után Bethlen ült bent és ide juttatta politikánkat. —• Nagy zaj jobbfelől. —• Friedrieh István : Bethlen még képviselő sem volt akkor, mert megbukott Hajdúböszörményben I — Erdélyi Aladár : Millerand megbukott, nem tudták keresztülvinni !) Bethlen gróf akkor nem volt ministerelnök, (Vargha Gábor : Még tagja sem volt a Háznak !) de tagja volt a Háznak. (Ellenmondások jobbfelől. — Meskó Zoltán : Megbukott Hajdúböszörményben !) Kérdem én önöket, miután benne volt ezekben a tárgyalásokban Bethlen gróf, Csáky gróf akkori külügy minister és benne volt ez a Halmos doktor, ha akkor előttünk azt a fátyolt fellebbentik, ha akkor nem biznak magukban, hogy Magyarország saját erejéből is visszaszerzi integritását, ha nem bizakodnak el akkor, amint a német mondja, saját hangyabolyukon, hanem elfogadják ezt, akkor meggyőződésem, hogy más irányt vett volna a politika. Mert más tapasztalatot is leszűrtek odakint. Franciaországban az a mentalitás volt — és ezt fontos megtudnia a nemzetgyűlésnek —• hogy
