Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIII. kötet • 1924. április 11. - 1924. május 02.

Ülésnapok - 1922-275

20 A nemzetgyűlés 275. ülése Í924. fogja gyógyítani. Én attól félek, hogy nagyon, de nagyon megjárjuk és szerintem nagyon jó volt a tegnap elhangzott hasonlat, hogy t. i. egy tál leneséért eladjuk elsőszülöttségi jógánkat, gazdasági önállóságunkat. Attól félek, hogy ebbő] csak az eladottság marad meg, ellenben a lenese nem marad meg. Attól félek, hogy fokozottabb mértékben fog bekövetkezni az, amit Csontos t. képviselőtársam egy nagyon talpraesett hasonlatában mondott, hogy a kormány pénzügyi politikája eddig olyan volt, mint ha a kisgazda a ládafiának kulcsát a sarki zsidóra bizta volna. Nagyon jól emlékszem erre a megállapításra, amely akkor is nagyon igaz volt. Ugy nézem a dolgot, hogy a külföldi dolgokkal kapcsolatban (Csontos Imre közbeszól.) már nem is a sarki zsidóra, hanem a kisentente-hatalmakra bízzuk a ládafiának kulcsát. Amennyire szomorú és sajnálatos volt ez a megállapítás előbb, még fokozottabb mértékben szomorú és sajnálatos most. (Csontos Imre: Ezt nem tudjuk tisztán!) Én félek attól, hogy igy lesz. Boldog lennék, ha ez nem következnék be; adja Isten, hogy ne is következzék be, ezt tiszta szívvel és lélekkel kivánom. Attól félek azonban, hogy ez a lekötöttség, amely bennünket a külföldi kölcsönnel kapcsolatban terhelni fog, politikai és nemzeti hatásaiban is olyan szomorú következményekkel fog járni, hogy valósággal el lesz temetve a magyar jövendő. Én tiszta, hazafias aggodalomból ugy látom, hogy ezek a javaslatok alkalmasak arra, hogy minden nemzeti érzést, minden egészséges irredentizmust sirba fektessenek, annyira le leszünk kötve az ellenséges külföldi hatalmaknak. A becsatolt jegyzőkönyvek is azt bizonyitják, hogy a jelenlegi kormányzat mélyen megalázkodott régi és mai ellenségeink előtt, akik, ne feledjük el, ezután is ellenségeink maradnak, mert csak teljes lekötöttségünk és teljes megsemmisülésünk árán merik remélni, hogy mai nagyságukban fenmaradnak. Ismétlem, attól félek, hogy ez a velük szemben való lekötöttség oda fog vezetni, hogy a lelkekből is lassariIsssan kihal a magyar jövő reménysége; attól félek hogy a kormány Benes, Nincsies és Tituleseu urak kedvéért, tulajdonképen azonban a maga hatalmi pozíciójának megőrzése kedvéért olyan eladottságot teíüemtett, mely egyértelmű nemcsak gazdasági önállóságunk, de magyar jövendőnk feladásával is. Bár ne lenne igaz, amit mondok és amitől félek, de én ugy látom a helyzetet, hogy a kormány megalázkodása olyan mérveket öltött, hogy attól sem ; gazdaságilag, sem politikailag, de különösen nemzeti szempontból semmi jót nem várhatunk, jj Hiába lesz stabilizálva az önök uralma, ha sta- [ bilfcálva lesz Magyarország mai nyomorúságos helyzete is. Csonka Magyarországon urnák lenni és kormányozni elvégre nem olyan nagy dicsőség és ha önök a külföldi kölcsönre bazirozzák további uralmuk fentartását, akkor nagyon csalódnak. Pedig azt látom, hogy csonka Magyarországnak örökké ilyen állapotban való megmaradására, vagy talán még annak is elpusztulására bazirozzák uralmukat. (Nagy zaj a jobboldalon. — Felkiáltások: Mégis csak hallatlan ilyet mondani!) Én nem vonom kétségbe jj az önök jóhiszeműségét és aki téves célzattal magyarázta ezt a kijelentésemet, az nyilván ! félremagyarázta. (Zaj a jobboldalon.) Boesána- ;; tot kérek, én azt mondtam, hogy ha a többség ; azt hiszi, hogy ezekkel a javaslatokkal stabiévi április hó 11-én, pénteken. lizálja az uralmát, talán nem gondolja, hogy stabilizálja vele Magyarország mai nyomorúságát és csonkaságát is. Én tehát ezekből a szempontokból kifolyólag egyesegyedül hazafias aggodalmaimat tárva fel, kijelentem, hogy ezekhez a javaslatokhoz, amelyek ilyen megkötöttséget jelentenek, amelyek ilyen szolgaságba aláznak bennünket és a magyar jövőt, annyira kétségessé — legalább is kétségessé — teszik, a magam szavazatával semmiképen hozzá nem járulhatok. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Hebelt Ede jegyző: Bell Miklós! Bell Miklós: T. Nemzetgyűlés! Pozitív szempontból kivánom komoly helyzetünket és a jelen törvényjavaslatot megvilágítani s egyúttal egy alternativ tervet is ajánlani a t. Nemzetgyűlésnek. (Halljuk! Halljuk

1 a balközépen.) Általános a vélemény, hogy a mai pénzügyi politika, illetőleg áz infláció az oka mai komoly helyzetünknek. A látszat tényleg emellett szól, de ha az érem másik oldalát nézzük, azt látjuk, hogy ennek nemcsak a kormány pénzügyi politikája az oka, hanem inkább külkereskedelmi politikája. Annak következtében, hogy behozatalunk nagyobb volt, mint kivitelünk, a pénz állandóan külföldre vándorolt. Ezt a pénzmenynyiséget azonban pótolnunk kellett, mert különben megállott volna gazdasági életünk vérkeringése. Ha a legutóbbi két év behozatali mérlegét vizsgáljuk, azt látjuk, hogy 3—400 millió aranykoronát lehetett volna megtakarítanunk, miáltal aktív külkereskedelmi mérleget értünk volna el és seni az inflációra, sem a külföldi kölcsönre nem lett volna szükségünk. Ha belső gazdasági életünket vizsgáljuk, azt látjuk, hogy ott az uzsora és a csalás éli fénykorát. Ebben a nemzetromboló munkában a nagybankok és a kartellek — tisztelet a kivételeknek — játsszák a főszerepeket. Hogy csak egy példát hozzak fel, az állami jegyiiitézet és egyes bankok a búza megvásárlásához szükséges pénzt a malömkartell rendelkezésére bocsátották. Ezen a pénzen a malömkartell métemiázsánként 80.000 koronáért vásárolta össze a búzát a termelőktől és ugyanazt a búzát néhány hónappal később eladta 300.000 koronáért. Hasonló módon történik ez a cukorkartellnál és minden más kartellnál. Mint látjuk, a termelő nagy rizikó és egy évi munka után kap csak a búza inétermázsájáért 80.000 koronát, ellenben azok, akik még csak a szinét sem látták a búzának, 300.000 koronát kaptak érte. (Ugy van! Ugy vxm> a balközépen.) Ez az árdifferencia az az eszköz, amellyel kiszipolyozzák, tönkreteszik a nemzetet. Hozhat a kormány pénzt, akár belföldi, akár külföldi kölcsön utján az országba, ez az árdifferenciák folytán rövid idő alatt a kartellek és a bankok kezébe kerül. Ha a bankok és kartellek adóját nézzük, azt látjuk, hogy az óriási haszonhoz arányítva, amelyet húznak, alig fizetnek adót. Ezek a tények igazolják, hogy nemcsak pénzügyi politikánk a hibás a mai helyzetért, hanem annak, hogy ennyire sülyedtünk, helytelen kereskedelmi politikánk is az oka. A kormány súlyos gazdasági helyzetünk szanálását a következő tervvel kívánja elérni. Először a belföldi és küflöldi kölesönnel, másodszor részvénytársasági alapon 30 millió aranykorona alaptőkével privát jegy intézetet kivan felállítani és végül 15.000 állami tisztvi-