Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-263

A nemzetgyűlés 26 S. ül esc 1924. oldásra nézve később részletesen rátérek — most csak annyit jegyzek meg, hogy ez lehet egy stáció, egy állomás a különböző irányzatok között folyó küzdelemben, de egyáltalán nem a Kolumbusztojása, nem végleges megoldás. A másik cél, amelyet a minister ur meg akar valósítani a javaslatban —• és ebben a tekintetben eleget tesz a követelményeknek, a kívánalmaknak, — hogy a középiskolákat egyenjogúsítja. Ezzel, nézetem szerint, voltaképen mégis csak azt az ábrándot közeliti meg : az egységes középiskolát. (Lendvai István : Az egységespárt ábrándját !) Ezt a második megoldást a magam részéről feltétlenül helyesnek kell tartanom. A javaslat hiányának látom azt, hogy a leánygimnáziumokra, egyáltalában a nők középiskoláira vonatkozólag nem tartalmaz rendelkezéseket, holott nézetem szerint ez a kérdés is beletartozik a középiskolai oktatás reformjának az egységébe. Reánknézve a nőkérdés különösen is fontos, fontos egyfelől azért, mert a nőknek a kereseti pályákra való kénytelenittetése folytán azok megfelelő képzésének "biztosítása elsőrangú érdek, másfelől pedig azért is, mert a művelt magyar asszony a maga képesítését főképen a leányközépiskolákban nyeri. Itt engedje meg a minister ur, hogy figyelmét egynémely dologra felhívjam. A leánygimnáziumok helyzete rendeletekkel van toldozva és foldozva. Ma ugy állunk, hogy például a leánygimnáziumok által adott érettségi bizonyítványokat külföldön egyáltalában nem akceptálják. Ebben a tekintetben a minister urnák külképviseleteink utján meg kellene tennie a szükséges lépéseket. De én nem is tudom elképzelni, miért ne lehetett volna ezt a kérdést is a javaslattal kapcsolatba hozni és azzal együttesen megoldani ; hiszen a női középiskolai oktatás is törvényi szabályozást igényel. Most majd előáll az a helyzet, hogy mig eszerint a törvény szerint a fiuknál 26—28 lesz a maximális heti óraszám, addig a leányközépiskolákban 30—-32. Hiányosnak tartom a javaslatot abból a szempontból is, amelyet már több képviselőtársam felemlített, hogy a tanárság fizetésének méltányos rendezése nincs kapcsolatban ezzel a javaslattal. Arra vonatkozólag, amit a t. túloldalon mondottak és amit a t. előadó ur mondott, ezt felelem : necsak hangsúlyozni tessenek ezeket itt, hanem tessenek javalatot is hozni. Én az elemi oktatás kérdését a tanítói fizetések rendezése nélkül, a középiskolai oktatás kérdését a középiskolai tanerők fizetésének rendezése nélkülelképzelni egyáltalában nem tudom. Lehetetlen, hogy rongyos, éhező tanárokat használjanak fel, most már fokozottabb kulturális munkára ; az ilyen tanár nem tud hivatásának élni teljesen és lelkesen, csakis az anyagi gondoktói való mentesség tudja őt hivatásának arra a magaslatára emelni, amelyen a magyar tanár állott s amelyen a magyar tanárnak állnia kell. Hiányossága ennek a középiskolai javaslatnak, nézetem szerint, az is, hogy a tandíjmentesség kérdését nem rendezi. Méltóztassanak megengedni, etekintetben egyetértek az előttem szólott t. képviselőtársammal. Én a középiskolák alsó négy osztályát egy általános műveltséget nyújtó olyan tagozatnak tartom, amelyet nemcsak azok végezhetnek el, akik tudományos évi március hó 28-an, péntekeri. S3 pályára mennek, hanem mindazok is, akik nemtudományos pályára mennek. Meggyőződésem szerint, ha mi az oktatásunkat fejleszteni kivánjuk, módot kell nyújtanunk arra, hogy azok a szegény gyermekek is, akik az elemi iskoláikat sikerrel bevégezték, a középiskola alsóbb osztályait is sikeresen végezhessék, szüleik anyagi megterheltetése nélkül. Szerettem volna, na ebben a javaslatban benne lett volna, hogy a középiskola alsó négy osztályában mindazok, akik szegénységüket hatóságilag igazolják, tandíjmentességben részesittessenek. Sőt szerettem volna a tandíjmentesség kérdését olyan módon szabályozva látni, hogy a szegény, de tehetséges, jó előmenetelü felsőközépiskolai tanulók is hasonló kedvezményben részesittessenek. Amint figyelem, ma a tandíjakat buzaalapon szokták az egyes iskolákban kiróni. Be lehet itt hozni a progresszivitást és be lehet hozni a létminimumot ; a vagyonosabb gyermekek szüleit magasabb tandíj fizetésére lehet rászorítani, mig a szegényebb gyermekek szüleit részesíteni kell a tandíjmentesség kedvezményében. (Ugy van ! balfelől.) Ez nem olyan nagy dolog, nem is olyan nagy költségbe kerül, meleg sziv s egy kis jóakarat kell hozzá. Amint általánosságban említettem, a javaslat fő érdeme az, hogy az egységes középiskola megoldatlan kérdésén igyekszik segíteni azáltal, hogy a különböző tipusu középiskolákat egyenjogúsítja, illetőleg az azokban nyert érettségi bizonyítvány alapján biztosítja a tanulóknak a főiskolákba való lépést. Magam részéről ugy tartom, hogy ezzel a javaslat százados kiváltságot szüntet meg és évtizedes sérelmeket orvosol. Százados kiváltságot szüntet meg, amelyet eddig a gimnázium élvezett, amely gimnáziumban nyert érettségi bizonyítvány a papi, a tanári, az orvosi, a jogászi pályákon kívül a műegyetemen, a bányászati és gazdasági akadémiákon is elfogadott volt, mig a reáliskolások helyzete e tekintetben sokkal inferiorisabb volt. Sőt meg kell említeni azt az anomáliát, hogy például a reáliskolában német és francia nyelvet tanító tanárnak is voltaképen gimnáziális érettségi bizonyítványt kellett szereznie. Én tehát üdvözlöm a javaslatnak ezt a rendelkezését, mert egyfelől egészséges közoktatási célokat szolgál, másfelől pedig helyes társadalmi fejlődést akar és a művelt demokrácia utjának egyengetését jelenti. Megerősiti azt a demokratikus gondolatot, hogy nem kellenek kiváltságok sem egyéneknek, sem intézményeknek. A javaslat fő hibájának tartom, amint az imént általánosságban érintettem, a középiskolának hármas típusra való széttagolását. Nem vagyok én, előre is megjegyzem, a differenciálódás ellensége. De mit csinált most a minister ur? Eddig volt kétfajta középiskola, két sántító segítséggel, amint azt Lukács György képviselőtársam megjegyezte, a reáliskolánál a latin tanfolyammal, a gimnáziumnál a görögpótló tanfolyammal. Két típus négyre tagozódott. Most a minister ur egész iskolai differenciálódást csinál három típusban, megcsinálja a humanisztikus gimnáziumot, megcsinálja a reáliskolát, hogy a két egymással ellentétes iránynak a kedvét keresse ; megcsinálja amellett a reálgimnáziumot, amely tulaj donképen a középiskolai oktatás főtényezője lesz. Ezt a reálgimnáziumot a minister ur tovább trifurkálja, mert a minister ur háromféle reál-