Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-261

2 A nemzetgyűlés 261. illése 1924 gondolni, ki lehet dolgozni, a való életbe átvinni igen nehéz. Araint nem tagadhatjuk, hogy ugy a politikai, mint a gazdasági élet történelmi fejlődés eredménye, ugyanezt kell az iskoláknál is elfogadnunk; ha azonban elfogadjuk, hogy az iskola századok munkájának eredménye, hogy századok csiszoltak, javitottak, helyesbítettek ezen az iskolai rendszeren, amely fennáll, akkor természetesnek keli találnunk azt is, hogy az iskolát ezekből a keretekből kiragadni nem lehet. Ha jogos is a panasz az iskolák ellen, hogy nem tudnak olyan ütemben lépést tartani a gyorsan robogó gazdasági és szociális élet követelményeivel, mint az más téren van, ez mindenesetre csak azt igazolja, hogy az iskola nem lehet kísérletek színhelye, mert az iskolának egy határozott célkitűzés irányában és értelmében keli dolgoznia és ennek a célnak elérésére csak kipróbált eszközöket, kipróbált pedagógiai elveket használhat fel és ezeken változtatni nem szabad pillanatnyi hangulatok hatása alatt. Uton-utfélen, laikusok és hozzáértők egyaránt támadják a középiskolát és felállítják azt a tételt, hogy ez a mostani középiskola teljesen elavult valami és mint valami nagy bölcsességet mondogatják: minek tanul az a tanuló latint, görögöt, minek tanul differenciál-egyenleteket, minek tanulja az algebra egyéb tételeit, amikor a való életben annak semmi hasznát nem veszi. Amikor azonban azt várják a középiskolától, hogy voltaképen kenyérkereső pályára adjon lehetőséget, természetes, hogy ellentétbe jönnek magának a középiskolának feladataival, céljaival, mert a középiskola igazában sohasem volt a gyakorlati pályára képesítő iskola. (Ugy vanf jobbfelől.) A középiskolának, amely voltaképen támaszát és talaját adja e támadásoknak, ott történt kisiklása az egyenes vonalból, amikor azon bizonyos minősitő törvény alapján azt mondották, hogy bizonyos osztályok elvégzése bizonyos pályák, állások elfoglalására képesít. Akkor azok az emberek, akik a középiskolából kijöttek bizonyitvánnyal a kezükben, bizonyítvánnyal, amely tényleg nem adott nekik egyebet, csak azt a jogot, hogy állást kérhetnek, de az álláshoz szükséges tudás uélkül, azt mondották, hogy ez a középiskola nem felel meg az életben. Pedig eredetileg a középiskola sehol sem volt más, mint tudományos előkészitő-iskola, amely ad általános műveltséget, jellemet, akaraterőt, minden szépért, nemesért való lelkesedést, de ez csak alap, amire épiteni kell, ha értéket akar jelenteni a társadalomra, nemzetre, az emberiségre. Ha azt nézzük, hogy a középiskola hogyan fejlődött, azt látjuk, hogy a tulajdonképeni humanisztikus gimnázium megalakulása a XVI. században kezdődött, amikor a humanisták megalakították a középiskolát azzal a kimondott célzattal, hogy a latin tudományosság és műveltség ápolója legyen. Természetes, hogy ebben az elzárkózott merevségében ez az iskola nem maradhatott meg és már a XVI. században meg is kezdődik bizonyos törekvés a reáliák bevonására, aminek eredményeként már 1706-ban Seniler Kristóf Halléban felállította az első reáliskolát. Poroszországban körülbelül kétszáz esztendő kellett ahhoz, hogy a gimnázium, reálgimnázium és a reáliskola az egyenlő jogositást megkapják, ami 1900-ban történt meg. Nálunk Magyarországon az iskoláztatás tekintetében éles elhatárolás volt az 1777-iki Katio Educationis, amennyiben azelőtt tisztán egyházi ügynek tekintették az iskolát, a Ratio Educationis azonban állami üggyé teszi a közoktatást. Azelőtt nálunk egészséges verseny fejlődött ki a felekezetek között: a protestantizmus a maga létfeltételének ért március hó 26-áyi, szerdát). alapjait az iskolákban találván meg, mindenütt iskolákat alapított, fejlesztett, úgyhogy a mai kollégiumok gyökereit itt találjuk meg; viszont ezzel szemben a katholicizmus a szerzetes iskolák utján veszi fel a harcot, igy tebát egészséges verseny folytán Magyarország közoktatásügye nagy haladásnak indul. Sajnos, hogy a bekövetkezett változások megakadályozták, hogy ebből a versenyből egy magyar tipusu középiskola fejlődhessék ki véglegesen, mert épen az 1777-ben kiadott Ratio Educationis és az 1848. évi szabadságharc utáni Thunféle Organisationsentwurf okozta, hogy középiskoláinkat mi is ráhúztuk a német és osztrák középiskolák mintájára és nálunk is ezt fogadták el mint továbbfejlesztési alapot. Az első reáliskola nálunk az ötvenes években keletkezett. Állandóan állt azonban a harc a humanisztikus irányú iskola és a reáliskola hívei között és ha már régebben levonták volna a konzekvenciákat ebből, ha ezt a két iskolát egyenlő jogositással ruházták volna fel, akkor valószínű, hogy a fejlődés nálunk is más irányú lett volna és a humanisztikus középiskola mint gimnázium megmaradhatott volna a maga tiszta valóságában, így azonban Eötvös Trefort, Csáky Albin, Wlassics, Lukács mindig kénytelenek voltak engedményeket tenni, a gimnáziumból a görögöt mint kötelező tantárgyat kivették, viszont rendkívüli tantárgyként bevitték a reáliskolába a latin nyelv tanítását, aminek eredményeként van két iskolatípusunk, aineb

7 sem igazi gimnázium, sem igazi reáliskola nem lehetett, és van két iskolatípusunk, mindkettő nyolc évfolyamra terjed ki, de anélkül, hogy a jogosításban méaris egyenlő lenne. Ennek a helyzetnek mintegy konzekvenciáit vonja le ez a javaslat, amely előttünk fekszik, {Zsirkay János: Sajnos, nem vonja le!) és amelv vissza akar térni a tiszta humanisztikus, klasszikus irányú gimnáziumhoz, meg akarja hagyni a maga tiszta valóságában a reáliskolát és a kettő közé harmadiknak beilleszti a reálgimnáziumot. A nagy ellentétet pedig, amely eddig a nem egyenlő jogositásu iskolák között megvolt, azzal hidalja át, hogy az egyenlő jogositást megadja. Ez megoldásnak nem ideális, de mindenesetre helyesebb, mint annak a fantomnak a kergetése, amit utonutfélen az egységes középiskoláról hallunk. Nemcsak nálunk, de a nyugati nemzeteknél is bebizonyosodott, hogy az egységes középiskola megvalósíthatatlan. Még inkább bebizonyosodott az, hogy igenis ezek a nagy nemzetek is, bár időnként megpróbáltak eltérni a klasszikus oktatási alaptól bizonyos fokig, mégis mindig visszatérnek oda, mert az örök szépnek, a műveltség igazi alapjainak a klasszikus műveltséget kell elfogadni. Sokszor hivatkoznak az Egyesült-Államok gyakorlati nevelésére. Erre vonatkozólag csak annyit említek meg, hogy az Egyesült-Államokban 1912-ben — amely időből vannak utolsó pontos adataink - van 12.213 High-School és 240 College, amelyekben a görög és latin nyelv tanitása igenis nagyon előkelő helyet foglal el. Angliában, amelyet szintén mintaképül szoktak elénk állítani, az a nagy különbség a magyar viszonyokkal szemben, hogy ott mindenféle szakiskola van, ahol tényleg a gyakorlati életnek megfelelő szakiskolába mehetnek a tanulók. A középiskola a klasszikus műveltség szolgálatában áll. A Grammar-School és a Pubíic-School-ok igenis klasszikus műveltségi alapon állanak és klasszikus nyelveket tanítanak. Azt hiszem, hogy mind az a vád, amely a középiskola ellen emeltetik, ott találja gyökerét, — mint már az előbb is mondottam — hogy olyan feladatok elé állítják a középiskolát, amely