Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-261

'À nemzeigyülés 261. ülése 1924. feladatokat a természeténél fogva nem is tud betölteni. Ha tehát mi igazán azt akarjuk, hogy középiskolai oktatásunk, középiskolánk ne legyen kitéve az állandó gáncsnak, támadásnak, ezt csak ugy érhetjük el, ha mellette a^ szakiskolákat is kifejlesztjük teljes mértékben és a szakiskoláknak alapépítményül a ma meglehetősen levegőben lógó polgári iskolákat állitjuk oda, amelyek igazán nélkülözhetik a latin és görög tudományokat, a magasabb algebrai tudományt, a fizikát, ott igazán nem kell ezekkel a tantárgyakkal és k ezekkel a tudományokkal vesződnie annak, aki ennek soha hasznát nem veszi, hanem a polgári iskolára felépitett középfokú ipari, kereskedelmi és gazdasági szakoktatás fogja kielégíteni a nagy tömegek szükségleteit. Magában a törvényjavaslatban a már emiitett ujitáson kivül, hogy t. i. az eddigi két iskola közé harmadikul a reálgimnáziumot iktatja be, még van egypár ujitás, amelyeket meg kell emlitenem. Az egyik az iskolavizsgáknak, az évvégi vizsgáknak eltörlése. Ez meglehetősen ellentétes véleményeket vált ki a szakemberekből, mert vannak, akik a vizsgák fentartását szükségesnek tartják már_ csak önfegyelmezés tekintetében is, hogy az ifjakat hozzászoktassák ahhoz, hogy bizonyos szellemi munkával ők maguk igyekezzenek a már tanultakat csoportositani és felhasználni; vannak viszont olyanok, akik ideg- és egyéb szempontok miatt nem tartják ezt helyesnek. Az én véleményem szerint a vizsgák eltörlése gyakorlatilag ma már ugy sem sokat jelent, mert a mai középiskolákban a vizsgáknak nagy jelentősége már nincs. A vizsgák ma már csak parádék és ezután még inkább parádék lesznek. Amit meg kell emlitenem a törvényjavaslattal kapcsolatban, az az, amire a törvényjavaslat csak céloz: a tanárképzés kérdése. (Hegymegi-KissPál: , Együtt kellett volna!) A tanárképzés, voltakép a tanárkérdés, az az ugródeszka, a hie Rhodus, hic salta, ahol eldől, hogy a törvényjavaslat alapján tényleg életképes és a közszükségletnek megfelelő középiskolák keletkeznek-e vagy sem. Ha rossz a tanári kar, akkor bizonyos, hogy a legjobban megkonstruált iskola sem fogja teljesíteni hivatását, viszont egy jó tanári kar, jó képzettséggel, még a rossz iskolát is jóvá tudja tenni, mert hiszen az életet a tanár adja az iskolának. (Rothen

stein Mór: Az a baj, ha mind a kettő rossz!) Épen ezért felhivom a t. Nemzetgyűlés figyelmét arra, hogy amikor a tanárképzés problémája is felmerül, méltóztassanak megfontolás tárgyává tenni azt is, hogy nemcsak a tanárképzésen fordul meg ez, hanem olyan tanárgeneráción, amely a mindennapi anyagi gondoktól mentesen végezheti a maga iskolai munkáját; mert hiszen micsoda munkát várhatunk olyan embertől, aki elfáradva, elkedvetlenedve, elcsigázva, rossz kedvvel megy be abba az osztályba s ott azt kívánják tőle, hogy lelkes munkát végezzen. Ha tehát mi a tanárnak meg tudjuk adni azt a teljes anyagi nyugodtságot és függetlenséget, amely nemcsak azt biztosítja, hogy a mindennapi gondoktól szabaduljon, hanem megadja a lehetőséget arra is, hogy a saját maga továbbt képzésére is áldozatokat hozhasson, csak akkor tudjuk a tanári kart olyanná tenni, amely tényleg képes az iskolát jóváformálni. (HegymegiKiss Pál: Benne van ez a javaslatban? Sajnos, nincs benne!) Nem közömbös az Magyarországon senkire nézve, az egyes szülőre sem, hogy ki tanítja és ki neveli a gyermekeket. Hiszen a nemzet jövője, de az egyén jövője is ebben fekszik. Ha tehát itt áldozatokat is kell hoznia a nemzetnek, ha a tanári kar anyagi helyzetének rendezése ujabb terheket is jelentene, ez igazán olyan teher, amely produktiv befektetést jelent évi március hó 26-án, szerdán. S a nemzet szempontjából, mert hiszen százszorosan és ezerszeresen térül vissza a nemzet jövőjének nevelésénél, munkára képessé tételénél és erős, gerinces, jellemes nemzedék nevelésénél (Szakács Andor: Határozati javaslatot kérünk!) Amikor mindezeket előterjesztem, kérem a t. Nemzetgyűlést, hogy a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadni szivesked. jók. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon.) Elnök: Akultuszminister ur kivan nyilatkozni. Gr. Klebelsberg Kuné vallás- és közoktatásügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Az előadó ur szép és tanulságos beszédében már rámutatott a tanárképzés nagy fontosságára. Teljesen tudatában vagyok ennek és azt hiszem, hogy még a nyári szünet előtt abban a helyzetben leszek, hogy az erre vonatkozó javaslatot a nemzetgyűlés elé terjeszthetem. (Helyeslés jobbfelöl.) Az a javaslat, amelyet mostan tárgyalunk, apolitikus javaslat a szó legszorosabb értelmében. (Helyeslés jobbfelöl.) Apolitikus javaslat olyan értelemben, hogy egy szemernyi sincs benne abból a mixtum compositumból, amiről mi magyarok valahogy azt képzeljük, hogy politika s amiből valamit mindig belekeverünk az anyagba, amelytől az elgennyesedik. Én remélem, hogy azonképen, amint a bizottság, mondhatom, példáját adta annak, hogyan kell egy nehéz kérdést tisztán szakszempontból kezelni, a plénum is ezt az apolitikus javaslatot tisztán pedagógiai szempontból nézi, a magyar ifjúság s a magyar nemzet nagy érdekei szempontjából mérlegeli. (Helyeslés jobbfelől.) Nem tagadom azt, hogy abban a nagy kérdéskomplexumban, amit a középiskola jelent, vannak politikai mozzanatok is. De mi szerencsére abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy a középiskola kérdésének politikumát elődeink már megoldották. Ürményi József, a Ratio Educationis szerzője, egységes tanrendszert akart alkotni az összes magyar iskolák számára. Ezt ő akkor keresztülvinni nem tudta, de a nagy Trefort korszakos alkotásának, az 1883 : XXX. tc.-nek épen az az érdeme, hogy egyfelől az iskolafen tartók autonómiája, másfelől az állam felügyeleti joga közötti viszonyt végleg szabályozta, és ennek következtében a kérdésnek ez a világszerte politikai vitákra alkalmat adó része nálunk meg van oldva és ma, mondom, mi már abban a kellemes helyzetben vagyunk, hogy a középiskola kérdést tisztára pedagógiai szempontból mérlegelhetjük. Magyarországon az utóbbi időben, ha a középiskola kérdésével foglalkoztak, rendszerint két kérdést vitattak meg. Az egyik iskolaszervezeti, a másik tantervi kérdés volt. Az iskolaszervezeti kérdés, amely nálunk is, de Európaszerte vita anyaga szokott lenni, az, hogy vájjon differenciáljuk a középiskolai típusokat, állítsunk fel egészen sajátságos jelleggel biró különféle iskolatípusokat vagy pedig teremtsünk egységes középiskolát. Minthogy azonban az egységes középiskola eszméje teljes kifejlődésében az egész világon már megbukott, ezt már sehol sem posztulálják, csak az lehet a vita tárgya, hogy egységes alsó tagozatot, u. n. egységes alépítményt létesítsünk és azután éljünk a furkációknak francia rendszerével a felső tagozatban vagy pedig kövessük a specializáló rendszert, amelyet legutóbb az 1900. évi porosz nagy közigazgatási reform követ. Ez az iskolaszervezeti kérdés. Azután van egy tantervi kérdés, ahol a humanisztikus és a realisztikus irány tusakodnak egymással, ahol arról van szó, hogy az iskolák tantervébe a humanisztikus tárgyaknak, tehát elsősorban a klasszikus nyelveknek vagy pedig a reális tárgyaknak, tehát elsősorban a természet-