Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-262

56 A nemzetgyűlés 262. ülése 1924. kitéve a gyermek. Ez az ujitás tehát szerintem nagyon helyes. Nagyon sokáig vettem igénybe a t. Nemzetgyűlés szives figyelmét; nem folytatom tovább, bevégzem felszólalásomat azzal, hogy mivel a minister ur javaslata a történelmi előzmények logikai, szükségszerű folyománya; mivel a minister bölcsen megmaradt-a tudományok differenciálásának utján, — de itt nagyban szabatosit és tökéletesít, mert egy helytelen és tökéletlen kvadrifurkáció helyébe a tanulmányok terén egy szabatos ^trifurkációt hoz, — minthogy továbbá a minister ur a középiskolai oktatás legnagyobb baján az egységes jogosítás behozatalával segit; minthogy az ebben a javaslatban foglalt intézkedések arra vezetnek, hogy a középiskola egyéb bajai, mint például a benépesítésben való szeszéi yszerüség eliminálható; mivel továbbá a középiskola megszabadítható az oda nem való elemektől; minhogy e követelményeknek a minister ur javaslata megfelel, azt készséggel elfogadom és a minister urat meggyőződésem teljes erejével üdvözlöm a javaslat benyújtása alkalmából. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Bartos János jegyző: Eöri-Szabó Dezső. Eőri-Szabő Dezső: Tisztelt Nemzetgyűlés! Mikor az előttem elhangzott valóban nagyértékü fejtegetések után is kijelentem, hogy a napirenden levő javaslatot magamévá nem tehetem, nem a mindenáron való ellenzékieskedés vezet. Sőt, véleményem szerint, örülnünk kell azon, hogy olykor-olykor a nemzetgyűlés asztalára olyan törvényjavaslat kerül, amelyből a csúnya politika teljesen ki van zárva. A magyar nemzeti kultúrának ügye, amelyet ez a javaslat érint, mindenesetre van olyan egyetemes, olyan szent magyar érdek, hogy azt minden politikai felfogástól, pártérdektől függetlenül minden becsületes magyar embernek szivén kell viselnie és fel kell karolnia. Mint előttem szóló igen tisztelt képviselőtársam is mondotta, ha mindent elvettek is tőlünk, ha mindenünkből kifosztottak is bennünket, nem vehették el egy drága kincsünket, nem foszthattak ki egy olyan jövőre vonatkozó reménységünkből, amely mai szomorú helyzetünkben is vigasztalást és biztatást jelent. Ha mindenünket elvették is, nem vehették el drága hagyományoktól megszentelt, igazi büszkeségünket képező magyar nemzeti kultúránkat és nem vehették el azt a reménységünket, hogy kulturfölényünknél fogva egykor, reméljük nem is sok idő múlva, ismét fölé kerekedhetünk azoknak a népeknek, amelyek most a durva erő brutális hatalmával 'bennünkt lenyűgözve tartanak. De hogy nem vezet ezzel a javaslattal szemben üres ellenzékieskedés, azzal is bebizonyitom, hogy én az igen t. minister ur személye és intenciói iránt ezekből a padokból is tiszteletteljes bizalommal viseltetem. Tudom azt is, hogy ez a felfogásom talán meseze eltér azoknak a politikai 'barátaimnak felfogásától, akikhez legközelebb állok, de én ezzel nem törődöm. Meggyőződésemben megalkuvást nem ismerek. A mélyen t. kultuszminister ur iránti bizalmam küzdelmek és harcok tüzében fejlődött ki, még pedig az idegenben élő magyarságot összetartó magyar kultúráért folvtatott küzdelem tüzében. Amikor én is Horvát-Szlav on országban küzdöttem az ottani szépszámú magyarság megtartásáért, amikor a mi lehetetlen nemzetiségi poitíkánk következtében mi ott a Magyarévi március hó 27-én, csütörtökön. országhoz kapcsolt részen is, a magyar hegemónia idejében is elnyomottak voltunk, akkor tanultam megismerni, becsülni és tisztelni Klebelsberg Kunó gróf jelenlegi kultuszminister urat, aki mint a Julián-egyesület vezetője, a legnagyobb önzetlenséggel, odaadással, buzgósággal, fáradságot nem kiméivé küzdött azért az idegenben élő, szegény, elhagyott, árva magyar népért, tudva azt, hogy csak a magyar kultúra ébrentartásával lehet ezt a magyar nemzet testének messze esett, de idetartozó részét megtartani magyarnak és megtartani a magyar jövendő számára. (Meskó Zoltán: Ez nagy érdeme! El kell ismerni!) Aki ilyen nemesen, önzetlenül és odaadóan buzgólkodott a magyar kultúráért akkor, amikor azért külső elismerés és disz nem járt, az ilyen ember véleményem szerint méltó arra, hogy a magyar kultúrának hivatott őre legyen. Ez az őszinte nagyrabecsülés viszont nem akadályoz meg abban, hogy ezzel a javaslattal szemben kifogásaimat meg ne tegyem. Első kifogásom az, bár tudom és átlátom, hogy a magyar kultúrának a középiskolai nevelés egyik legfontosabb tényezője, hogy e belátásom mellett mégis sokkal jobban szerettem volna, ha már ezúttal inkább a népnevelésre vonatkozó, azt fejlesztő és általánossá tevő javaslatot kaptunk volna az igen t. minister úrtól, (Meskó Zoltán: Legalább is egyidejűleg!) legalább is egyidejűleg ezzel a javaslattal, mert az általános művelődésnek mégis csak a népmüvelődés a pillére. Azt hiszem túl vagyunk már azon a felfogáson, amely, — nem vagyok elfogult, amikor ezt mondom, — sajnos, a múltban megvolt, nem is olyan kevésszámú közéleti tényező körében, — nem a közelmúltban, de a távolabbi múltban, — hogy jobb, ha a nép tömegei tudatlanságban, talán sötétségben vannak, mert akkor^ könnyebb rajtuk uralkodni. Igen-igen téves és végzetes felfogás volt ez. (Ugy van! a baloldalon.) Hogy az volt, sok történeti példa mutatja a múltban, a jelenben pedig Oroszország példája. Szent mggyőződésem, hogy ha az orosz nép tömegeit nem ennek az elvnek alapján kormányozták volna, hogy jobb, ha sötétségben és tudatlanságban marad, akkor ma az az egész világra még mindig veszedelmes, átkos kommunista rendszer olyan gyökeret nem verhetett volna, mint amilyen gyökeret, sajnos, ott vert. T. Nemzetgyűlés! Igenis, a magyar népművelés a legelső és legsürgősebb feladat, mert tudom és vallom, hogy a magyar népben igazán értékes erők szunnyadoznak, csak fel kell őket ébreszteni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Minden más meggyőződéssel szemben vallom és hirdetem, hogy a magyar nép szeret tanulni, csak szeretettel kell hozzá közeledni, a magyar nép örömmel tanul attól, akiben megérzi az iránta való szeretet melegének felésugárzását, Ezen a téren azonban, sajnos, igen sok hiba és mulasztás történt s még ma a csonka Magyarországnak megmaradt területen is igen nagy százalékra rug az irni-olvasni nem tudó magyarok száma. Sok-sok hiba és mulasztás történt a népművelés terén. Nem állítottunk fel községi, tanyai iskolákat ott. ahol kellett volna és én, aki az igen t. minister urnák intencióit, mint előbb is mondottam, nemeseknek tartom, mégis kénytelen vagyok itt azt a kifogásomat felhozni, hogy nem használtuk fel a kinálkozó alkalmakat az infláció idején, — és itt, bár nem szívesen te* szem ennél a javaslatnál, bizonyos tekintetben