Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-262
A nemzetgyűlés 262. ülése 1924. évi márcim hó 27-én, csütörtökön. 55 latban eléggé méltányolva nem találok, noha azok jelentékeny részét, ugy tudom, a minister ur is a megfelelő hegyen szabályozni kívánja majd a tantervben. Először is röviden szőlm akarok a művelődéstörténet kérdéséről. A minister ur — tudom —- azon a nagyon helyes állásponton van, hogy a történelemtanításnak nem csaták ismertetésében s nem évszámok bemaeroltatásában kell kimerülnie, hanem lényegében a művelődéstörténelemnek kell lennie. Ezt a szempontot kivánom fokozottan hangsúlyozni és fel kívánom hivni a minister ur figyelmét arra, hogy a művelődéstörténet keretében pedig különösen figyelemmel méltóztassék lenni a művészetek történetének tanítására. Én ezt a lélekképzés szempontjából tartom szükségesnek. Az egyéni kiképzésben mindenkoron arra igyekeztünk, hogy a testet, az értelmet és a lelket arányosan fejlesszük. A görököknek erre nagyon egyszerű eszközeik voltak az ő akkor magas, de mégis sokkal szükebbkörü művelődésükben. A testet képezték gimnasztikával, a lelket zenével az értelmet pedig szónoklattannal és filozófiával. Nagyon jól tudom, hogy a minister ur mai helyzetünkben igen nagy gondot fordit a test képzésére, hiszen a minap is tárgyaltunk eary javaslatát, amely e tekintetben igazán a lehetőség szélső határáig megy el. Az elme. az értelem kiképzésére szolgál ez az egész előttünk fekvő javaslat, a lélek kiképzése azonban bizonyos fokig hiányos. Énen azért nagyon szeretném, de nem merem javasolni, hogy a zenét vegve fel a minister ur a rendes tárgyak sorába. Annyira túlterhelt a középiskola, hogy nem merem ezt javasolni s igy azt hiszem, mégis csak a rendkívüli tantárgyak közé fog megint szorulni a zene. vagy nedig az otthon feladatává, lesz. A művészetek történetével, a művelődés történetével való megismerkedést én ilyen lélekkértző momentumnak tekintem, épen azért helyezek icren nagy súlvt arra, hne-y elsősorban n művelődéstörténelem tekintetében a művészetek története a maga méltó helyét elfoglalja. Röviden meg akarok emlékezni a közgazdasági és társadalomgazdasági ismeretekről is.. Ezek a tudományok nem régiek, hiszen két évszázadra sem terjed vissza ezek fejlődése, anynyira lényegesek, a modern élettel annvira összefüggőek, hogy talán átlalános műveltséget nem képzelhetünk el anélkül, hogy a közgazdasági és szociálpolitikai ismereteknek, legalább összefüggésük mimimumával a középiskola meg ne ismertesse az ifjúságot. Nem merem azt javasolni, hogy ez is külön rendes tárggyá tétessék, mert hiszen nincs hely erre a köréniskolában, de valamelv rendes tárgv keretéhe. nézetem szerint, ezek a tudománvok nagyon könnyen bevonhatók volnának. Talán épen, mint a minister ur mondotta leednkább bevonható e közgazdasági ismeretek tanítása a politikai földrajz keretébe. Ezek után végezetni még egv nagyon fontos kérdést kívánok szó tárgyává tenni, amelyhez én igazán lelkem egész melegével ragaszkodom: ez az egészségtannak az ügye. (Helyeslés jobbfelől.) Az egészség kérdése mindig naivon fontos, de egyszersmind a magyar közélethen mindig nagyon mellőzött is^ volt. Ha valaha rendkívül fontos volt ez a kérdés, ugy ma bír ez igen naffv jelentőséggel, ma. amidőn e?^ T hosszú, véres világháború. naev összeomlások után állunk amidőn elvesztettük ifjúságunk virágát, javát, a legerősebbeket, a legXapló XXII. ellenállóbbakat, amidőn a nyomorúságos gazdasági viszonj-ok, azután a lakásviszonyok és a táplálkozási viszonyok rendkívüli megrongáltsága meghatványozták az egészségi ártalmakat. Nekünk elő kell készülnünk a magyar reneszánszra^ a nagy jövőre, elsősorban tehát erős, erőteljes, ép nemzedékre van szükségünk. Épen ezért én az egészségtan tanítását feltétlenül kivánom, kérem és követelem a minister úrtól, mert hiszen nem is tudok elképzelni művelt embert, aki saját testét és azt, ami azzal összefügg, kellően ne ismerje. Lehetetlenség, hogy ki ne képezzük ifjúságunkat ama védekezés megtanítására, amelyekkel őket az egyetemes vagy népártalmakkal szemben, amelynk folytonosan rombolják nemzetünk életefáját, ellenállókká tehetjük. Én tehát nagyon kérem a minister urat, méltóztassék gondot forditani az egészségtan tanitására; és pedig azt hiszem, nem elég annak tanítását s az egyik részt az alsóosztályok egyikében, talán a IV-ik osztályban és a második részt a VII-ik vagy a VIII-ik osztályban taníttatnám, aszerint, amint a gyermeki lélek az egészségtani ismeretek befogadására képes. Mert más a képzete egy negyedosztályos gyermek és más a nyolcadosztályos ifjúnak s igy más-más szempontokat kell velük megismertetni az egészségtan köréből. Igen nagy súlyt helyezek arra, hogy az egészségtan ne legyen rendkívüli tárgy, amelyet mellékesen tanítanak, délután, vagy amint a fői r árosban történik, a hatodik órában, délután egytől kettőig, — amidőn már a figyelem teljesen kifáradt, —Vétessék, illesztessék ez be a rendes tárgyak közé, ha lehet külön, mint egészségtan, ha nem lehet, — amit nagyon sajnálnék, — akkor vonassék be egy rendes tárgy keretébe, azt hiszem a természetrajz keretébe; mert amint van állattan, növénytan és ásványtan, ugy Jegyen embertan, egészségtan is, amelyre szükség van ugy, mint egy falat kenyérre. Itt az egészségtan kérdésénél — bár nem szorosan függ ősze a tárggyal — az egész tisztelt kormány figyelmét felhívom arra, hogy nézetein szerint a t. kormánynak nem > szabad késlekednie azzal, hogy a legközelebbi jövőben szerves törvényjavaslattal jöjjön, amely magáiba foglalia mindazokat a tennivalókat, amelyek szükségesek az egyes nagy népártalmakkal, a tuberkulózissal, veneriával és az alkohollal szemben való hatásos küzdelemre. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Beszédem végéhez értem s most csak röptében emlitem meg azt, hogy a t. minister urnák azt az újítását, mely szerint a középiskolákban a vizsgákat kiküszöböli s azok helyébe egységes évvégi összefoglalásokat tesz: nagyon helyeslem, tökéletesen aláírom. A mi tanrendszerünkben — fájdalom — a vizsga nagyrészt idegesítő eszköz volt, hiszen téves képzetek folytán abban a gyermekben a vizsga mindig, mint egy fájdalmas végállomás szerepel, a vizsga idején tehát tanárban és tanítványban egyaránt hiányzik az az elfogulatlanság, amely szükséges ahhoz, hogy megismerjük, hogy tényleg milyen ismeretanyag lakozik aWhan a gyermekben. Sokkal helyesebb az a lendszer, amelyet a minister ur életbeléntetni kivan, az évvégi összefoglalások rendszere, amidőn az egész anyagon ismétlések formájában átmennek s kollokviumszerüleg több módja és alkalma van a tanárnak arra, hogy megtudja, mit ér annak a gyermeknek a tudáskincse, mint az egyszeri vizsgáknál, amelyeknél a véletlenek esélyei egész tömegének van 9
