Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-262

54 A nemzetgyűlés 262. iilé^e 1924. beigazolt irányában halad, valamint azt a másik intézkedését is, amely a különböző középiskola kiképzésekhez egységes jogosítást fíiz, helyesnek tartom és épen azért az ő ez irányban való kezdeményezéséhez teljes meggyőződéssel járulok hozzá. (Helyeslés és taps jobb felől.) T. Nemzetgyűlés! Amidőn ezekben a törvényjavaslat alapirányaira vonatkozólag nézetemet szerencsém volt kifejteni, azt hiszem, talán azt is sikerült bebizonyítanom, hogy igenis, logikai kapcsolat van a mostani javaslat és a történelmi múlt között és eá, a javaslat szükségszerű folyománya az előzményeknek, nem marad hártra egyéb, minthogy egynémely észrevételeimet a javaslatra nézve még előadjam. (Halljuk! Halljuk!) Ez a javaslat külső organizatórius javaslat. Arra kérem a minister urat, hogy ezt a külső organizációt a belső organizacionális rendelkezésekkel is erősítse meg. A minister ur figyelmét ismételten felhivom arra a magyar-fajta középiskolákra, amely a mi táblabiráinkat nevelte. Vigye bele ennek szellemét a középiskolába, törekedjék arra, hogy a tanár és tanítvány megértsék egymást, a tanár és tanítvány együtt haladjanak és együtt tanuljanak, hogy a tekintély elve legyen az uralkodó, de mégis a szeretet és a rokonszenv kapcsa fűzze össze a tanitványt a tanárral. (Helyeslés.) Ezt a rendszert kell meghonosítani, akkor nem lesz túlterhelés, akkor a tanulók igazán elsajátítják a velük közlött anyagot ás testté-vérré válik bennük az a tanulmány, amelyet nekik prelegálnak. Ha ezt a rendszert vezeti be a minister ur, akkor természetesen foglalkoznia kell a tanárképzés kérdésével is, ami azt hiszem, szivén fekszik a minister urnák s bizonyára minden lehetőt meg fog tenni e tekintetben is. (Igaz! Ugy van ! johbfelől.) Én egyetemességben és általánosságban csak arra hívom fel a minister ur figyelmét, hogy a mi legdrágább kincsünk van a tanárokra bízva : az ifjúság, méer pedig az az ifjúság, amely a nemzetet vezetni foe-ja, amelyből a vezető-rétes-ek foe-nak kikerülni. (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelől.) Azokkal szemben tehát, akikre legdrágább kincsünket bízzuk, kötél es séíreink vannak, kötelességünk őket minden erkölcsi és minden lehető an vagi támogatásban ÍM részesíteni. (Ugy van! Uav van! Taps a jobboldalon.) "De nemcsak azért kell ezt megtennünk, mert kötelességünk, hanem azért is. mert csak ilyen módszerrel érhetjük el azt. hogy az a tanár íffazán törekedjék i« megfelelni a maca feladatainak, hogv stimulusza leeren avégből, ho.cre hivatását ugy teljesítse, hogy az igazán eredmén ves legyen. Amidőn tehát a tanárképzést lelkére kötöm a minister urnák, — azt hiszem nyílt ajtókat török be (Ugy van ! Ugy van ! jobbfelöl) — egy utal legyen szabad becses figyelmét arra is felhívnom, hogy nemcsak a tanárképzés a fontos, hanem jelentős a tanárok továbbképzése is. mert hiszen a tudomány halad, az idő halad, a tapasztalatok folyton nagyobbak lesznek, módot s alkalmat, kell tehát nvujtanunk a tanároknak arra, hogy időről-időre tudomást szerezzenek mindazokról a haladásokról, amelyek szakmáik körében történtek, hogy azután ezeket is tovább érvényesíthessék pályájuk során. "Röviden akarok még foglalkozni azzal a kérdéssel, hogyan lehet középiskoláinkat megívi március hó 27-én, csütörtökön. tisztítani az oda nem való elemektől. Ez nem antidemokratikus gondolat, nehogy félre értsen valaki, Mert mit jelent a középiskola! A középiskola nem jelent semmi egyebet, minthogy ott azokat kell nevelni, akik tudományos pályára, felsőbb tanulmányokra mennek. Minden olyan szempontot tehát, amely a középiskolába más elemeket is vonz, olyan elemeket, amelyek nem tudományos pályákra készülnek, elimínálni kell. Ilyen szempont volt az egységes jogositás hiánya, ami nem annyira abból a szempontból volt hátrányos, hogy oda nem való elemeket vonzott a középiskolába, mint inkább abból a szempontból, hogy szabályszerűen alakitotta meg a különböző fajú iskolák benépesedését. Ezen a bajon az egységes jogosítás már segíteni fog. Vannak azonban más szempontok is, amelyek a középiskolába vonzanak oda nem való elemeket. Itt van a mi egészen rossz, eltévesztett minősitési törvényünk. Az 1883. évi I. törvénycikk megállapítja, hogy különböző közpályákra, közhivatalokra milyen minősítés szükséges, és egészen helytelenül a középiskola elvégzéséhez köt egy egész tömeg jelentéktelen hivatalt — posta, távírda, vasút, kezelési szakok stb. — egy légióját a hivataloknak, amelyekre való kvalifikáció gyanánt tökéletesen megfelelnének a gyakorlati életpályákra minősítő tanfolyamok, elsősorban a polgári iskola vagy pedig a középfokú szakiskolák. Semmi szükség sem volt középiskolai végzettséghez, tehát olyan tanfolyamhoz, olyan előkészítő iskolákhoz, amelyeknek egyedüli és kizárólagos célja a tudományos pályára képzés fűzni a mindenféle apró-cseprő hivatalra való képesítést. Ennek a sajnálatos következménye az, hogy a középiskolába összegyűltek a középiskolába nem valók, a nem tudományos pályára készülő ifjúság. Hadd szóljak még az egyévi önkéntességre jogosításról is. Ebben a másodpercben nem aktuális ez a kérdés, (Szomjas Gusztáv: De még lehet ! Reméljük !) mert hiszen Trianon megfosztott bennünket az általános hadkötelezettségtől és most zsoldos hadseregünk van, nem tudjuk azonban, hogyan fordulnak az idők. Mindenesetre felhivom a tanulmányi ügyeket vezető kultuszmiiiister ur figyelmét arra, hogy alkalom adtán arra is méltóztassék közrehatni, hogy az egyévi önkéntesi jogosultság ne csupán a középiskola elvégzéséhez kapcsolódjék, (Helyeslés jobbfelől.) hanem a polgári iskola elvégzése is képesítsen, minősítsen az egyévi önkéntesi jogosultságra. Ha ezeket az intézkedéseket megtesszük, akkor meg fog szűnni az, hogy a középiskolába tódulnak az oda nem való elemek, akkor minden erőszakos intézkedés nélkül el fogjuk érni, hogy nem 70 és 80 növendéket, hanem talán 40-et vagy 50-et kell majd tanítania egy tanárnak és akkor majd meg lehet valósítani a tanítás ideálját, az egyéni tanítást és azt, hogy a tanulók tényleg el is sajátítsák a velük közölt ismereteket. Ezek után — rövidesen be fogom fejezni — legyen szabad még csak egy tekintetet vetnem arra a tanulmányi körre, amelyet ezek a különböző iskolafajták fel fognak ölelni. (Halljuk! Halljuk t) A magam részéről elvi ellensége vagyok a túlterhelésnek. A túlterhelt agy semmit sem tud megemészteni és a túlterheléssel ép az ellenkezőjét érjük el ítnnak, mint amit a tanítással elérni kivánunk. (Igás! Ugy van!) Mindazonáltal nyomatékosan fel kell hivnom a mélyen t. minister ur figyelmét egypár tanulmányi körre, amelyeket magában a javas-