Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-273

352 A nemzetgyűlés 273. ülése 1924. évi április hó 9-én, szerdán. félévenkint. Ez két és fél évre van előirányozva és ha kell elő lehetne teremteni és kellene is, mert olyan feltételek mellett kapjuk meg ezt a kölcsönt, amely feltételek egy második Trianont, a nemzet teljes erkölcsi és anyagi leigázását jelentik. De ne is beszéljünk itt nagy áldozatokról. Nagy áldozatokra nem is volt szükség, hanem arra volt szükség évekkel ezelőtt, hogy szűnjék meg a pazarlás, a felesleges kiadásokra való pénzpocsékolás. Ha kiszámítjuk, a Bethlen-kormány három éves régiméje ideje alatt hiábavaló dolgokra elment körülbelül 500 millió aranykorona. (Szomjas Gusztáv : Ezt bizonyítani is kell, nemcsak állitani! — Mozgás half elől.) Nem vétetett igénybe ezenkívül a nemzet egyes rétegeinek adóereje, adózóképessége sem olyan mértékben, mint ahogy kellett volna igénybe venni már csak azért is, hogy az igazság egyensúlya helyreállittassék, hogy amilyen súlyos terhekkel van megróva az ipar, kereskedelem és a szabad értelmiségi osztály, ugyanolyannal rovassék meg az a másik osztály is, amely nálánál kedvezőbb körülmények között él, értem itt a földbirtokos-osztályt. Tessék csak nézni, most egyszerre, hogy Strakosch ur itt megjelent, 33 millió aranykoronára lehetett felemelni a földadót. Ha most fel lehetett emelni, akkor fel lehetett volna emelni ezelőtt is és lehetett volna 33 millió aranykoronát beszedni 6'1 millió helyett. Ez magábanvéve négy éven át 110 millió aranykoronát jelent. De nem ez az egy eset — ezt csak példának hoztam fel — hogy igazságos adóztatással, kímélésével a kisbirtokos-osztálynak — mert hiszen az rászorul a kímélésre — már ebből; ha nincs itt egyoldalú politika, ha nincs az, amit Bethlen István csinál, és amit elnevezett agrár demokráciának, ami azonban agrár arisztokrácia volt — mert hiszen a szegény földmivelő néppel nem igen törődött — mondom akkor magából ebből a 110 millió aranykoronából lett volna, ha a kamatos kamatait számítom 150 millió, sőt a mostani pénzhasznositási módok mellett, amidőn az könnyen megduplázható, sőt háromszorozható, ha okosan gazdálkodnak vele, jelentett volna 250 milliót is. A helyes, igazságos, progresszív adóztatással, ha megint nem azok a nagyhatalmi érdekek, plutokratikus érdekek lettek volna döntők a kormány eljárásában, nem azok a tényezők lettek volna döntők a magyar nemzet sorsában, amelyek ma is döntő tényezők, amelyek Bethlenen keresztül magukat akarják megmenteni a külföldi kölcsönnel : igazságos progresszív adóztatással nemcsak ezt a 250 milliónyi kis differenciát lehetett volna előteremteni, hanem ennél sokkal többet, anélkül, hogy ezt a nemzet megérezte volna és olyképen, hogy egyúttal a nemzet milliói nem rongyolódtak volna le annyira, mint amennyire lerongyolódtak. De itt van a takarékosság kérdése is. Elhiszem, hogy önök t. nagykapitalisták nevetnek, de méltóztassanak megengedni, hogy mi a magunk fejével gondolkozzunk, a magunk hozzáértésével nézzük ezeket a dolgokat, mert ugy látjuk, hogy az önök hozzáértése, amely hozzáértés négy esztendőn keresztül vezette ezt az országot, amely itt valorizálatlan hitelekkel fosztotta ki ezt az országot és tette tönkre annak népét, mondom, ugy látjuk, hogy ez a szakértelem nem volt jó, nem volt a nemzet érdekében való és hogy ennél a szakértelemnél az egyszerű paraszt ész szakértelme is többet ér. Itt van a takarékosság kérdése. Tegnap Szakács Andor t. képviselőtársam mutatta ki, hogy 70,000 embert tart a magyar kormány fegyver alatt. Ez szerintem csak luxus kiadás, haszontalan kiadás nlert hiszen ennek fele 30,000 ember is untig elég nekünk arra a célra, amelyre kell. T. képviselőtársaim, önök egy illúzió rabjai, önök csakugyan beleesnek abba a hibába, amelyet Bethlen ráfog az ellenzékre, hogy nem olvassák el a dolgokat. Hát olvasta t. képviselőtársam a trianoni békeszerződést, olvasta a népek egyezségokmányát? Abban az egyezségokmányban benne van, hogy a népszövetségtagjai, ha nemzetközi bonyodalmaik, vitás kérdéseik támadnának valakivel, akkor kötelesek ezt döntőbíróság, vagy a tanács elé vinni. (Szomjas Gusztáv : Mondja meg a franciáknak!) Épen az a baj, hogy a franciák diktálnak ebben, hogy nem tőlünk függ és épen azért olyan erős az az egyezségokmány. (Szomjas Gusztáv: Mondja meg a cseheknek!) Ha ilyen vitás kérdés támad és támadna, akkor még a döntés, vagy a tanács jelentése után csak három hónap múlva lehetne nekünk háborút indítani. Addig összeszedhetjük azt az 500,000 embert, mert azokban van az erő ; bennünk, a háborút járt emberekben, a puskát kezelni tudó emberekben, bennünk és ebben a nagy számban van a mi erőnk. Egészen biztos, hogy mi elmennénk, ön is, én is, de Szomjas képviselő ur nem igen jönne el. (Szomjas Gusztáv : Miért gyanúsít?) Mert rendesen azok a legnagyobb háborús pártiak, akik nem jönnének el a háborúba. (Reisinger Ferenc : Tul vannak a lőtávoion!) Ezenkívül pedig aki a trianoni békeszerződésbe, a békemüvek bármelyikébe beleütköző bármily csekély dolgot tesz, az ellen, •— mint törvénycikkünkbe be van cikkelyezve •— nemzetközi büntető-expedició indul meg. Hogy mennyi csapatot adjanak az egyes nemzetek erre a célra, azt a népszövetség javaslata alapján döntik el. Nem hiába mondotta tegnap Andrássy Gyula gróf sem azt, hogy nem akarunk háborút. Nem hiába mondotta azt mérlegelve természetesen az erőviszonyokat, maga előtt látva természetesen sokkal nagyobb horizontot, mint mások, nem hiába mondotta azt ; nekem nem kell a reváns gondolata sem, nem kell Gambetta elve — nem beszélni róla, csak folyton rágondolni — mert rá gondolni sem akarunk a revánsra, mert ez az európai civilizáció teljes pusztulását jelentené, de jelentené a mi pusztulásunkat is. Megértem az illúziókat, megértem azt, hogy lelkünkben táplálnunk kell a reménységet, de tudom, hogy ezeknek a reménységeknek beváltásához nem kellenek militaristák, (Reisinger Ferenc: Olyan jól lehetett szállítani!) nem kell az, hogy ezen a réven, hogy mi a militarizmus luxusába esünk, az ország tönkremenjen, mert úgyis egészen más erők fogják helyrebillenteni a mi európai egyensúlyunkat és visszaadni régi nagyságunkat és boldogságunkat. Sokkal inkább fogja visszaadni az, ha mi nemes, büszke önérzetes kulturnemzet, a civilizáció nemzete maradunk, amely kimagaslik majd szomszédaink közül olyan magasra, hogy egy egész világnak észre kell vennie bennünket. (Erdélyi Aladár: És egymást nem bántjuk!) Ha egymást nem bántjuk, igenis, ha azokat, akik nehéz és keserves napokat küzdenek át, akik jót akarnak a nemzetnek, de máskép, mint önök, nem büntetik azzal, hogy 16 órás ülésekre kényszeritik, hogy kifullasszák őket. (Ugy van! ügy van! a bal- és szélsőbaloldahn. — Zaj. — Erdélyi Aladár: Bár ez volna mindig a legnagyobb büntetésünk! — Baross János : Négy szónok után tizenhatórás ülés !