Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-273

348 A nemzetgyűlés 273. ülése 1924. évi április hó 9-én, szerdán. meg hirtelen, hogy ezt az országot megmentsék. Az ő princípiumok az, hogy nekik muszáj az országot megmenteni, és ha ők nem tehetik ezt meg, pusztuljon el az ország. Tudjuk, hogy a szuronyok hatalma a kormány mögött áll, hogy nincs hatalom, nincs kényszerűség, mely az útból eltávolithatná, ugy hogy az előtt a kényszerhelyzet előtt állunk, hogy megfontoljuk, vájjon mit tegyünk ezekkel a javaslatokkal szemben. Nekünk, ellenzéknek nincs válogatni valónk a tekintetben, hogy miféle más megoldási módok is volnának lehetségesek, mert a kormány parancsolólag azt mondja, hogy csak ez a megoldási mód lehetséges. Ilyen körülmények között alkalmazkodnunk kell ehhez a kényszerhelyzethez, ebben a kényszerhelyzetben kell hazafias, lelkiismeretben kötelességünket teljesítenünk, és ebben a kényszerhelyzetben kell a felelősséggel is számolnunk. Minthogy pedig ez a kényszerhelyzet fennáll, amellyel szemben az ész, a sziv és az igazság semmiféle szempontja segíteni nem tud, nekünk csak egy kötelességünk van, az, hogy önökre hárítsunk minden felelősséget a történelem és a nemzet előtt a jelenben és a jövendőben is, akik kacagva és mosolyogva szavazzák meg ezeket a javaslatokat. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mi csak egyetlen egy felelősséget vállalunk, és ezt a felelősséget vállalnunk kell, — hogy a nemzethez fordulunk felvilágosító szavainkkal. (Szilágyi Lajos : Ezt meg a lapkiadók akadályozzák! — Farkas István: Miklós Andor a kormány politikáját szolgálja!) Nekünk csak egy kötelességünk van, az, hogy az itt folyó vitával, ha még lehet, javítsunk ezeken a javaslatokon, akadályozzuk, illetőleg simábbá tegyük a végzet utján, felemeljük mementónkat, figyelmeztető szavunkat, hogy rossz utón járnak, nehogy később azt mondhassa a kormány, vagy a többség, hogy miért nem figyelmeztettük őket előre, miért nem voltunk itt, amikor ezekről a kérdésekről szó volt. Ez a kényszerűség, az az eljárás tart bennünket itt, amelyet a kormány és többsége velünk szemben elkövet, amikor egyszerűen numerikus hatalmának álláspontjára helyezkedik és nem hajlandó velünk alkuba sem bocsátkozni. Pedig az alku nagyon könnyű volna. A kormánynak semmi mást nem kellene tennie, mint ki kellene jelentenie : visszaadom a nemzet alkotmányát, visszaadom polgáraink szabadságát. (Ugy van! Ugy van ! a bal- és szélsőbaloldalon.) Ebben a helyzetben nekünk azt a kötelességünket kell teljesítenünk, hogy felemeljük figyelmeztető szavunkat, nehogy önök később a felelősséget magukról elháríthassák. Mi csak a lelkiismeret ébreszgetésre vállalkozhatunk, mi csak arra a kötelességre figyelmeztethetünk, hogy, amikor legalább is egy időre a nemzet alkotmányának áldozatul dobását és megbirhatatlan terheket követelnek, állítsák vissza a nemzet régi alkotmányát. Hiszen, eltekintve attól, hogy szent kötelessége a kormánynak is, de szent kötelességük önöknek is, hogy az alkotmányos életet visszaállítsák és a mai abszolutizmust megszüntessék, ez az önök ügyének is jót tesz, erre az önök ügyének is szüksége van. Nagyon sok függ ugyanis attól, hogy a külföld mit lát nálunk. A Népszövetség hozzánk küldött és a mi ügyünkkel foglalkozó pénzügyi bizottságának jelentésében benne van, hogy Magyarországon mindenekelőtt meg kell szüntetni minden politikai nyugtalanságot ; hozzáteszi ugyan, hogy különösen a szomszédokkal való jóviszonyt kell fenntartani, érti azonban ez alatt a belső politikai nyugtalanság eliminálását is. És ezzel szemben az történik, hogy nem engednek még nyugodt, tárgyilagos vitát sem, hogy az emberi erőt meghaladó fizikai kötelességteljesítés re kényszerítenek bennünket, azzal, hogy a nap kétharmad részén át kell tárgyalnunk ezeket a javaslatokat. Még az a szerencse, hogy a nap huszonnégy órából áll, mert önök megtennék azt is, hogy napi negyvennyolc órai munkára kényszerítenének bennünket. (Szilágyi Lajos : Csak 18 képviselő van az ülésteremben az egész pártból! — Drozdy Győző: Még annyi fáradságot sem vesznek maguknak, hogy mérlegeljék az ellenvéleményt !) Azt mondják önök, hogy hazafias kötelesség megszavazni ezeket a javaslatokat és lehetővé tenni a pénzügyi és gazdasági rend helyreállítását. Ezzel szemben azonban nem gondolnak arra, hogy ez a hazafiság önöket épen ugy kötelezi, mint minket. (Barabás Samu: Dehogy nem!) Mindig csak egyoldalú hazafiasságot szokás kérni, mindig csak az ellenzéktől kérnek hazafiságot. Ez volt a szokás annak idején a Tiszarezsim idején is, amikor a z ellenzék a nemzeti hadseregért, és a magyar vezényleti és vezérleti nj^elvért küzdött. Végeredményben akkor nagyon szívesen megelégedett volna a magyar vezényleti nyelvvel, de akkor szembe szegezték vele azt az erkölcsi terrort, hogy hazafiatlan, vagy hazaáruló vagy, mert nem akarsz újoncot, ágyút és fegyvereket adni. Nem jutott akkor senkinek eszébe, — olyan közéleti morál volt Magyarországon és van ma is, — hogy azt mondja, hogy ha te tőlem ágyút, újoncot, fegyvereket és rengeteg pénzáldozatokat kérsz, én pedig tőled csak a magyar vezényleti nyelvet kérem, amelyhez a nemzetnek joga van, és amelynek megadása csak egy szavadba kerül s te ezt az egy szót sem mondod ki, akkor kicsoda közülünk a hazafiatlan? Ma is csak erről van szó, ma is csak magyar vezényletet követelünk, ma is csak azt akarjuk, hogy végre magyar legyen ez az ország, hogy megillesse a magyar népet önrendelkezési joga, a nemzeti attribútumok teljessége. Ennek megadása egyetlen szavába kerülne a kormánynak, melynek csak azt kellene mondani : visszaállítom a nemzet alkotmányát és visszaadom a nemzet polgárainak szabadságát erkölcsi és jogi téren is, nem pedig csak gazdasági téren, mint ahogy most tervezik. De Bethlen István gróf és kormánya nem akarja ezt az egyetlen szót kimondani, pedig hetek óta azt hangoztatjuk, hogy talán vitát sem provokáltunk volna, ha ezt az egyszerű kívánságunkat teljesiti. A kormány elzárkózik ettől, ha pedig elzárkózik, és nem mondja ki ezt az egyetlen egy szót, mely semmi egyéb, mint a legegyszerűbb igények teljesítése, mely semmi egyebet nem jelent, mint azoknak a régi jogoknak visszaállítását, amelyek nagyrészt még a Tisza-rendszerben is megillették az ország polgárságát, mondom,ha ezt az egyetlen egy szót sem mondja ki, akkor minden okunk megvan arra, hogy a legnagyobb gyanakvással kisérjük a kormány minden lépését és gyanakvással kisérjük ezeket a javaslatokat is, amelyeket elénk terjeszt és megtagadjuk az elismerését amiak, hogy ezekre a javaslatokra a hazának van szüksége. Emlékezzünk vissza 1922 február 16-ára. Akkor is a nemzet nagy kérdéséről volt szó, és talán ez a legfeketébb dátuma az ujabb alkotmányos érának. Akkor ott állt gr. Bethlen István. Vele szemben igen kevés követelést állítottunk fel a nemzet érdekében, de ő diadalmas és gúnyos mosollyal szétüzött innen bennünket, és azután a törvényt félretéve, a maga képére, a maga hatalmi szükségletének kielégítésére megalkotott egy választójogot, azt oktrojálta a nemzetre és ennek a választásnak alapján behozott ma-