Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-271
À nemzetgyűlés 271. ülése 1924. évi április hó 7-én, hétfőn. 309 volna szabad tisztára bürokratikus, pénzügyi sablonoknak hódolni. (Ugy van ! balfelöl.) E tekintetben nem akarok Németország példájára utalni. Kegyeskednek jól tudni, hogy Németországban a pénz túlságosan lement. Igen ám, de miért ment le 1 Lement a Ruhr-ellenállás finanszírozása miatt. (Ugy van ! balt elől.) Ha ez nincs, akkor a német pénz ma is egészen máskép állana, mint ahogyan áll. (Huszár Károly: Akkor már lent volt !) Tévedés. De bárhogyan is lement, mégis engedjék meg, hogy az inflációt a Nilus kiöntéséhez hasonlítsam, amely legalább visszahagy valamilyen termékeny iszapot. A rni inflációnk azonban nem hagyott vissza semmit, csak nyomorúságot. (Zsilinszky Endre : Csak erkölcsi iszapot hagyott vissza.) Ha átnézünk Németországba, látjuk, hogy azmig a pénzük lement, — még egyszer ismétlem: sokkal tovább ment le a Ruhr-ellenállás miatt — közben szubvencióval megcsinálták az egész kereskedelmi flottát, és mire a Rentenmárkával helyreállitották pénzügyi helyzetüket, már az egész kereskedelmi flotta készen állott az infláció alatt megadott szubvenciókból. (Zaj.) Ezenkivül helyreállították az egész lokomotiv-parkjukat, vasúti parkjukat. Kegyeskednek tudni, hogy mit jelent a Deutsche Werke, ahol a varrógéptől kezdve a turbináig mindent gyártanak? Ha kegyeskednek meggondolni, hogy ezen idő alatt a városokban egész kolóniákat létesítettek lakóházakból, akkor nem állithatjuk fel azt a tantételt, hogy infláció kapcsán semmit sem lehet beruházni, csakis folyó kiadásokat fedezni. De ha átnézünk Ausztriába, ott is azt látjuk, hogy közben igen sokat csináltak. Megcsinálták az egész vizierőik hálózatát. Látjuk, hogy hatszor annyi az osztrák bankó, mint a, mienk, s a mienk mégis ott áll vagy kicsivel még lejjebb is, tehát az az ötszörös különbözeti rész valahol bent van a nemzet testében. Ha nincs bent máshol, akkor bent van a hivatalnokok fizetésében, akik nem züllöttek ugy le, mint a mieink. Tudok nálunk egy esetet, hogy egy ministeri tanácsos családjában egyetlen ágyhuzat van, s ha azt mossák, akkor az illető családfő, egy méltóságos ur, lepedő nélküli ágyban alszik. (Kiss Menyhért: Nem egy ilyen van! Van számtalan !) Azt állítom tehát, hogy a kormány pénzügyi politikáját ebben a kérdésben közgazdasági érzék hiánya vezette. Ezt feotartom, különösen azért, mert azt állitom, hogy bármennyire próbálja a kormány a valutát stabilizálni, soha a pénzügyi politikát az alatta fekvő közgazdasági politikától elválasztani nem_ lehet. Mindaddig, mig nyersterményeinket saját magunk nem tudjuk feldolgozni, ameddig nyersterményeink kimennek külföldre s onnan megjönnek ipari cikkek alakjában, állitom, hogy semmiféle pénzügyi javaslattal, semmiféle pénzügyi politikával a valuta stabilitását maradandóan biztosítani nem lehet. Elismerem, hogy ezt később is meg lehet csinálni, de engedjék meg annak hangsúlyozását, hogy ez a mögöttünk levő három-négy esztendő mégis elveszett. Már tavaly tavasszal egy újságcikkben is kimutattam^ annak horribilis rablógazdaság-jellegét, hogy az élőállatok ezer, tizezer, százezer-számra kimennek külföldre, kinthagyják összes mellékterményeiket bőrtől-szőrtől kezdve és mindez mint cipő, műtrágya, kefe és más mindenféle jön vissza újból Magyarországra. Akkor már kimutattam, hogy mindezen mellékterményekért harmincszor több pénz megy ki külföldre, mint amennyit a gazda magáért az élőállatért kap. — (Rupert Rezső: Ez már igazán tehetetlenség!) izmikor lépten-nyomon azt látjuk, hogy a mezőgazdaság fellendítése nélkül Magyarországstabilitását megcsinálni nem lehet, akkor igenis állitom, hogy bűn és hiba volt mereven elzárkózni az elől, hogy valaki bármiféle produktív termelési célra közvetlenül megfelelő hitelt kaphasson. Adtak hiteleket val őriz alatta n formában, de a kormány sohasem győződött meg arról, hogy ezeket a hiteleket nem spekulációkra forditották-e, s hogy ezekkel a pénzekkel nem azt a koronát igyekeztek-e rontani, amelynek fentartása a kormánynak legtöbb gondot okozott. (Ugy van! balfelöl. — Dénes István: Ma is folytatják ezt a politikát!^ Én tehát azt állitom, hogy halálos vétek volt a négy esztendőt elmulasztani e tekintetben, hogy nyers terményeink feldolgozása irányában oly keveset tettünk s e tekintetben semmi / sem történt a nemzet gazdasági evolúciója érdekében. Ezt mondom én közgazdasági érzék hiányának, s bármennyire mély tisztelettel hajlok rneg azon férfiak előtt, akiknek legszentebb szándékait nem vonom kétségbe, akik e kérdéseket irányították, de ezt a mulasztást meg kell állapitanom az egész ország szine előtt, annál is inkább, mert félek, hogy ezután más kérdésekben is mutatkozni fog ugyanannak a közgazdasági érzéknek hiánya, amely a mélyen t. kormányt eddig jellemezte. Ezzel ezt a kérdést a magam részéről lezártnak tekintem. A késő utókor el fogja dönteni, hogy e kérdésben kinek van igaza. Nem tudok e téma mellett elsiklani anélkül, hogy meg ne mondjam, hogy van itt más oly óriási erkölcsi veszteség is, amely talán felér azzal a veszteséggel, melyet az imént vázoltam. Csupa koronatartásból, csupa ilyen számításból a köztisztviselőket olyan időben kezdték megfelelően javadalmazni, amikor nagy részük sok tekintetben már valósággal lezüllött. A múlt alkalommal még mint minister próbálkoztam a koronarontók ellen erélyesen fellépni, s akkor az én eljárásomat sok mindenféle ferde megitéléssel illették. Azóta már kipattant, hogy miért nem sikerülhetett az akcióm. Ötödnapra azután, amikor a lépéseket tettem, megtudtam, hogy Bécsben zsákszámra kinálják a magyar kuronát a határközegekkel való összejátszás mellett, (Ugy van! balfelől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) hogy az általam üldözött hamis deckkontókról kivette mindenki a pénzét, mert nem merték többé átutalni, és zsákszámra vitték ki Bécsbe. Természetesen emiatt a koronának is sülyednie kellett. Ez az őszinte története annak, miért nem sikerült az én akcióm a koronarontók ellen; nem sikerülhetett, amikor maguk a határközegek mozditották elő bűnös közreműködésükkel, hogy a koronát zsákszámra lehessen külföldre kivinni. Nem akarok senkit sem védeni, — hisz nem vagyok itt védőügyvéd — de mégis állitom, hogy amikor a köztisztviselők éveken át nélkülöztek, amikor a minimumát sem kapták meg annak az összegnek, amelyből tisztességesen meg'lehet élni, akkor ennek a túlságosan koronatartó pénzügyi politikának erkölcsi hátrányoldalára kell irnom azt, hogy igen sok tekintetben alá van ásva az a régi nagy érték, amelyet magyar köztisztviselői karnak neveztek. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Kiss Menyhért: Belekergetik a korrupcióba!) Ezek után engedje meg a mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy rátérjek a külföldi kölcsön ügyére. Ezt a kérdést én meglehetősen áttanulmányoztam, és mondhatom, hogy a kérdés megoldásának egyes részletei oly nagy aggodalommal töltenek el, hogy mély tisztelettel kell fordulnom a t. ministerelnök úrhoz aziránt, hogy e tekintetben majd később megnyugtatni méltóztassék. Attól teszem azután függővé álláspontomat, hogy milyen megnyugtatást kapok a ministerelnök úrtól. Különösen aggodalommal tölt el az a körülmény, 49*
