Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-271

304 A nemzetgyűlés 271. ülése 1924. évi április hó 7-én, hétfőn. juk ! — Nagy zaj.) — Propper képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Heinrich Ferenc: A pénzügyminister urnák szeretnék tisztán csak az igazságosság szempontjából valamit a figyelmébe ajánlani. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Talán el is méltóztattak már felejteni, hogy volt egyszer itt Magyarországon egy u. n. ékszerváltságadó. Ezt az ékszerváltságadót sokan befizették, még többen nem fizették be. Vájjon nem volna-e méltányos és igazságos, ha ezen nem szerencsésnek bizonyult adó befizetéséről tanúskodó nyugtákat a vagyonadólerovásoknál fizetési eszközül lehetne felhasználni. Ez alkalommal felvetem azt a gondolatot is, hogy amikor az adófizetéseknél az aranyszámitásra térünk át, nem volna-e jó egy kissé a hadikölcsönök sorsáról is gondolkodni, amelyhez annyi szegény ember sorsa fűződik. (Helyeslés.) Végül az utolsó kérésem, amellyel a pénzügyminister úrhoz fordulok, az, hogy talán lehetővé kellene tenni azt, hogy a belső kényszerkölcsönt a gazdasági élet mobillá tétele céljából loinbardirozhassák, ami egyszer már kilátásba is helyeztetett. Áttérek ezek után a Jegybank kérdésére. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A Jegybank nélkül nem lehet megszüntetni a Devizaközpontot, nem lehet szabályozni a pénzforgalmat, nem lehet megingathatatlan alapokra helyezni a hiteléletet, egyszóval, nem lehet a valutát stabilizálni. A Jegybankra tehát szükségünk van és a Jegybanknak természetes pénzforrásain kivül — értem ezalatt alaptőkéjét aranyban — rendelkezésére fognak állni devizák, nemes valuták, amelyek a természetes gazdasági körforgalomban kerülnek a Jegybankhoz, amidőn szükséglete fedezésével az állam a külföldi kölcsönt átváltja koronára a banknál, továbbá meríthet a bank a megszűnő Devizaközpontból, amennyiben maradna devizánk, valutánk, és az időközi belső kölcsönök utján is, amelyek szintén nemes valutára szólnak, úgyhogy én el tudom képzelni és remélem, hogy ha a Jegybank a szükséges devizák és nemes valuták felett rendelkezni fog, a Devizaközpont azonnal megszüntethető lesz és a Jegybanknak egy osztálya fogja ezt a devizaforgalmat a legnagyobb toleranciával lebonyolítani, anélkül hogy a megszokott nehézségek felmerülnének. A gazdatársadalomnak nyújtandó hitel hathónapos respiriumát elfogadom és helyesnek tartom, annak ellenére, hogy ezeket a váltókat én pénz- illetve finánc váltóknak tekintem. Nagyfontosságú marad az, hogy a Jegybanknak legyen elég devizakészlete. A jegybank másik feladata a jegy forgalom biztosítása. A magyar jegy forgalom aránylag nem nagy; mint hallottuk, 10 aranykorona fejenként, aminek egy előnye van most. az, hogy a szanálás könnyebben keresztül vihető. Oka a kis jegyforgalomnak az, hogy a pénz sem lévén jó, nem bizik benne a pénztulajdonos, s folyton szabadulni igyekszik tőle. És ez a kevés pénz mégis kielégitően el tudta látni az általános szükségletet. Ha azonban a pénz javulni fog, — mint ahogy fog, — akkor lasubbodni fog a pénzforgalom. Bizonyos siettető momentum lenne itt a drágaság növekedése, mely megint nagyobb forgalmat igényel a bankjegy készletekből, de én ennek ellenére meg vagyok róla győződve, hogy, — meg fogják látni, hogy így lesz, a régi tapasztalatok mutatják más országokban — hogy a Jegybank képes lesz, alaptőkéjével az ötszörös, hatszoros pénzforgalmat is biztosítani, és nem kell félni attól, hogy a fedezeti rendszer alapjára megengedett mértékben túl fog menni. Ausztriában sem állítottak ennek korlátokat; egyetlen korlátja lesz, az adóköteles bankjegy, amely teljesen elég regulatornak bizonyult. A jegybankról többet nem is mondok, mert nincs más megjegyzésem, mint az, hogy modern, jó alapszabálytervezete van, és feltétlenül helyesen ós jól fog funkcionálni. Ha a t. Nemzetgyűlés megengedi, még olyan dolgokról beszélek, amelyek összefüggnek a javaslattal. Mint méltóztatnak látni, én nem tartozom azok közé a képviselők közé, akik gyakran felszólalnak és képviselői kötelességemet inkább a bizottságokban és ezen a termen kivül szoktam teljesíteni. Ez nem véletlen, ennek megvan az oka, és minthogy most alkalom nyilik rá, nem mulaszthatom azt el és megmondom őszintén, mi az. Nem állok egyedül ezzel a nézetemmel a Házban. Mélyen tisztelt képviselő urak, méltóztassanak elhinni, hogy sok keserű csalódás ért engem ebben a Házban, amikor láttam, hogy az indulatok a legkisebb kérdéseknél olyan magasan csapkodtak, egy nyugodt, öregebb ember nem igen szereti magát kitenni bizonyos esetlegességeknek, amikor látja, hogy a legjobb szándékkal sem lehetett lecsendesíteni ezeket a magasan járó indulatokat. Ha ebben a pillanatban mégis megteszem azt, hogy felszólalok és erről a témáról beszélek, annak oka az, hogy én a képviselőséget megtisztelő és tiszteletet követelő dolognak tekintem. Végtelenül rossz benyomást kell hogy tegyen a termen kivül és az egész világ előtt is, az, hogy itt, ahol képviselők, tehát olyan urak ülnek, akik a népet képviselik, e Ház tagjai — tehát egyik képviselő a másikat — szenvedélyes pillanataikban ismételhetetlen jelzőkkel sértegetik. Lerontják igy a képviselői tekintélyt és ezzel a képviselőház tekintélyét is, amikor túlmennek még a rekriminálás határán is és családi vonatkozású sértegetésekkel illetik egymást, olyanokkal, amelyek a legjobban fájnak minden tisztességes embernek, és amelyeket a jóizlésü ember a társadalmi és a hivatalos életben egyaránt kerülni akar, még a legnagyobb ellentétek és legélesebb összeütközések esetén is. Ez az oka annak, hogy én tartózkodom a felszólalásoktól. Azt természetesnek tartom, mert mindenütt az egész világon ugy van, hogy minden^ párt a saját elveiért küzd, azokat akarja érvényesülni látni, és ennek végcélja az, hogy a hatalmat alkotmányos utón a kezébe kapja, a saját pártjának biztosítja, az elveit, amelyeket egyetlenül jónak tart az ország boldogitására, a kormányon belül érvényesítse. De amikor ennyire megszoktuk ezeken az üléseken, hogy itt óriási felháborodás tör ki. (Propper Sándor : Az előbb tetszett látni, hogy honnan jött a vihar.) Én meg tudom figyelni, mert szembenülök a képviselő urakkal, hogy sokszor onnan indul az ki. Amikor ezt látom, meg kell ütköznöm afölött, hogy ez túlmegy a határon és olyan embereket is támad, akik nem ülnek itt. Elvégre, ha valakit itt megtámadnak, az rögtön védekezhetik, de aki nem ül itt a teremben, annak erre módja nincs. Itt megtámadnak intézményeket, embereket, megtámadják a kereskedelmet, a bankot, az ipart, mindent, ami tetszik. Mélyen t. uraim, én, mint kereskedőember és mint az életben működő ember kötelességemnek tartom, hogy ez ellen felszólaljak és fel is fogok mindig szólalni, vissza fogom ezt utasítani, és azt fogom mondani, hogy az urak ezzel súlyosan hibáznak, nincs igazuk, és minden alkalommal iparkodni fogok az ilyen támadások ellen állást foglalni. (Propper Sándor: Bármely oldalról jönnek!) Mégsem lehet szakadatlanul ilyesmit állítani komoly országban, ahol nemcsak a gazdaságot, hanem a társadalmat is talpra akarjuk állítani, ahol az emberek lelkében a nyugalmat, helyre akarjuk állítani. Hiszen az urak mind ezt akarják: segíteni akarunk. (Pikier Emil: Ha a politikai szabadságot emlegetjük, felzúdulnak!)