Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-271

A nemzetgyűlés 271. ülése 1924. évi április hó 7-én, hétfőn. 305 Akárhonnan jön az ilyen támadás, nekem mindegy, én azt elítélem. Tessék megengedni, hogy ezek után a legaktuálisabb kérdéssel foglalkozzam. Merem megkockáztatni azt az állítást, hogy a gazdasági élet a bank nélkül, ezen tőkekoncentráció nélkül nem élhet meg, .de nem élhet meg enélkül az állam sem, mert annak is szüksége van ezen közgazdasági centrumokra és erőkre. Most állítom, hogy igaztalanok mindazok a vádak... (Zsilinszky Endre: Miért nem válaszoltak a bankok Eckhardt vádjaira? Csak a képviselő ur bankja válaszolt, a többi nem! Eckhardt vádjaira nem válaszoltak!) Elnök: Csendet kérek! Heinrich Ferenc: Majd megkisérlem erre felelni, t. képviselő ur. Méltóztassék kis türelemmel lenni! {Halljuk! Halljuk!) A gazdasági életet nem lehet enélkül ellátni. Engedjék meg, az urak nem fognak Magyarországon eseteket mutathatni, amikor a bankok uzsorával, az állam kiuzsorázásával tették volna tönkre az országot vagy ezt akarták volna, hanem ellenkezőleg, azt fogják találni, hogy minden alkalommal, amikor áldozatkészségre, erőfeszítésre van szükség, a bankok mindig az első helyen vannak. — (Zsilinszky Endre: Ezért mondta a kereskedelemügyi minister a bankoknak azt, amit mondott! — Friedrich István: Nem cáfolták meg!) Engedjenek^ meg, mélyen t. uraim egy teljesen objektív kérdést. Méltóztatnak feltételezni rólam vagy más tisztességes barátaimról, akik mint én, szintén évtizedek óta vannak bankok igazgatóságában, nagy vállalatok vezetőségében, hogy mi olyan korlátoltak vagyunk, hogy ahol ilyen dolgok előfordulnak, azt mi észre nem vennők? Ezt mi nem tudnók meg? Vagy olyan sötét gentlemaneknek tartanak bennünket, hogy ezeket a gazságokat tudjuk, de érdekből a nevünkkel fedezzük azokat? Ez nagyon gyenge dolog volna és nem akarok senkire hivatkozni, de mondhatom, vannak urak a képviselőházban, akik valamikor szintén igy gondolkoztak, de meggyőzetvén arról, hogy tévednek, nekem készségesen igazat adtak. Legyünk azonban még objektívebbek és tekintsünk a dolog lényegére. Tulajdoképen nem a bankok ellen megy az attak, hanem — nevezzük a nevén — a zsidóbankok ellen. (Egy hang balfelől ; Nagyrésze zsidó !) Már pedig, amely pillanatban felekezeti szempontot méltóztatnak ebbe belevinni, abban a pillanatban ott van a politikum, és én ezt a kérdést és kritikát nem vagyok hajlandó közgazdasági mérlegre tenni, ezt már a politika mérlegén megmérték. A mi országunk agrárország, amelyben az agrárérdekeket a legnagyobb szeretettel kell istápolni és védeni. (Zsilinszky Endre: Kellene!) Ezt vallom. De állítom, hogy nagyon nagy fontosságúak a többi foglalkozási ágak is. Vallom és hirdetem, hogy az ipart, a kereskedelmet és a közgazdaság minden ágát époly szeretettel kell istápolni Magyarországon, mint az őstermelést, mert az őstermelőnek minden fáradsága és iparkodása, sajnos, olyan tényezőktől befolyásolható, amelyek a hatalmunkon kívül esnek, és az utolsó két hét csinálhat ugyan rekordtermést, de viszont az utolsó két hét tönkre is teheti egy egész évnek reményét. (Ugy van! jobbfelől.) Az ipar a maga kontiuális munkájával állandóan produkál, az idő viszontagságainak kitéve nincs. Munkája értékszaporulatot, többletet jelent, mert az őstermelés minden tiszteletreméltó eredménye sem elegendő ahhoz, amire az országnak az értékprodukció szempontjából szüksége van. És nagy bűnt követ el az, aki az agrárizmust a merkantilizmussal szembe akarja helyezni, és a kettőt egymásnak akarja ugratni. (Helyeslés.) Még gazdagabb állam sem engedheti ezt meg magának, de ez az állam semmi szin alatt sem. Itt válvetve kéznek a kézbe kell dolgozni. Itt nem szabad megengedni, hogy az embereket egymás ellen uszitsák. Belátom és elismerem, hogy az őstermelő a jelen momentumban jobban járt, mert vagyonának nagyobb hányadát mentette át aranyértékre: viselje jó szivvel azt a teherplusst, amit ez a javaslat a vállaira fog hárítani. Azonban még egyszer mondom, mint egy a közgazdasági téren, a kereskedelemben, az iparban működő ember, hogy a legnagyobb bűnt követi az, aki ezeket a termelési ágakat mint kutyát és macskát akarja egymással szembeállitani. (Élénk helyeslés jobbfelől és a középen.) Soha sem szabad azon vitatkoznunk, hogy egy kocsinak melyik kereke a legfontosabb, hanem állapitsuk meg azt, hogy ha összetörik egy kerék, akkor megáll a kocsi. (Ugy van! jobbfelől és a középen.) Azután az iparpártoíásnak és az iparfejlesztésnek nagyfontosságú szociális vonatkozása is van. Ugyanis a föld tudvalevőleg nem tágul, és ahol az a polgárember egy pár holdon gazdálkodik, az a föld a nagy gyermeklétszáma családot nem tudja kellőleg táplálni, igy ő önkénytelenül belevitetik az egyke-rendszerbe, amely ellen folyton küzdünk, sajnos, nagyon kevés eredménnyel, tehát vagy kénytelen családjával együtt, ha nem ezek szerint az elvek szerint osztják be az életüket, kivándorolni, vagy pedig kénytelenek másutt munkát vállalni. Egy fejlett ipar munkaalkalmakat szalgáltat bőven, néptömegeket lát el kenyérrel és konzervál adóalanyokat. Itt volna tehát a faj védelem szempontjából egy nemes- és szép cél, amely mindenesetre látható, kézzelfogható és nagy hasznokat hajthat. Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Én még csak annak akarok itt kifejezést adni, hogy soha a közvélemény ilyen egyöntetűen, ilyen egységesen nem állott javaslat mellett, mint ahogyan e javaslat mellett áll. (Ugy van! jobbfelől. — Mozgás a szélsőbaloldalon.) A közönség követeli, hogy ebből a javaslatból törvény legyen. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Hol követeli?) Ez erkölcsi kényszer, erkölcsi nyomás, ezt éreznünk kell mindnyájunknak. (Ugy van! jobbfelől.) Ha pedig ehhez hozzátesszük azt a nagy nyomást, amellyel a becsületes lelkiismeretesség kényszeríti az embert, én azt hiszem, hogy nem hibázom, ha, mielőtt befejezem beszédemet, ismételten figyelmeztetem erre képviselőtársaimat és ezt a javaslatot a legnagyobb melegséggel ajánlom az ő jóindulatukba és elfogadásra. Ezzel megköszönöm a t. Ház szives figyelmét (Sándor Pál: És a javaslatokról semmit?) _ és végzem beszédemet azzal, kivánom, hogy adjon az Isten ennek a nemzetnek erőt, hogy ezt a súlyos öt félesztendőt elviselhesse, a hozzá fűzött kötelességeknek, reményeknek becsületesen eleget tehessen; világositsa fel minden magyar ember, elméjét, erősitse meg karját munkára és áldozatokra, melegitse át a szivét, világositsa fel a lelkét, hogy legyen abban a gyűlölködés, széthúzás, düh és más ilyen indulat helyett engesztelékenység, megértés, hazaszeretet és testvériség és akkor meg fogják látni uraim, hogy ebből az összetöpörödött országból ismét Nagymagyarország_ lesz, boldog ország lesz (Élénk taps- és éljenzés jobbfelől és a középen), utódaink áldani fognak bennünket ezért a munkáért, el fogják ismerni ezeket a rettenetes küzdelmeket és nehézségeket, amelyeken mi keresztülmentünk s nem lesz senki, aki minket meg fog átkozni, el^ fog ítélni s a történelem nem fog minket felelősségre vonni azért, hogy ezt a lehetséges kibontakozást meghiúsítottak. (Élénk