Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-261
24 A nemzetgyűlés 261. ülése 1924. évi március hó 26-án, szerdán. a felügyeleti hatóságok elől láthatólag eltitkolni igyekeztek ezeket a dolgokat. De kétségtelen, hogy ha megjelent volna ott egy bizottság és látta volna ezeket az állapotokat, akkor az a maga részéről is feltétlenül gyors intézkedést foganatosított volna. Itt tehát nem látok más kivezető utat, mint azt, hogy egy energikus ember kezébe kell adni ezt a kérdést, csináljon tabula rasa-t és mindazokat, akik bűnösök, vagy bármilyen tekintetben felelősségre vonhatók: állítsa az illetékes fórumok elé. ahol az anyagi felelősséget is meg kell az illetőkkel szemben állapítani. (Lendvai István: Hiába követeli!) Ha belép az ember pl. a Dembinszky-uteai iskolába, mélyen elszomorodva érzi, hogy bizonyos búz. átható szag üti meg az orrát, olyan illat, mintha az valami istállóból eredne, mintha nem is emberi lakás céljaira szolgáló helyiségbe lépnénk. Az ottani tornacsarnokban, amely azelőtt linoleummal volt bevonva. 14 család lakik 34 családtaggal. Olyan ez, mint egy baraktábor; deszkákkal, apró pokrócrongyokkal van egyik rész a másiktól elkülönítve. Ha itt tüz ütne ki, elpusztulnának valamennyien, ha pedig^ fertőző betegség ütné fel a fejét, amelynek csirái a tetvességen keresztül terjednek leginkább, — és, sajnos, a. betegek, akik ezekről a nyomortanyákról kórházakba szállíttattak, tetveseknek találtattak — ugy a fertőző-betegség csirái feltétlenül nagy járvány okozói lesznek. Ezt megemlíteni különösen azért tartom fontosnak, mert ebben az épületben előfordult az, hogy az egyik tanteremben tanitás folyt. — polgári iskolai leányok jártak oda be — ez a körülmény pedig involválja azt, hogy a járványt olyan helyekre is kihurcolják, ahol a lakók különben mentesek volnának. Sajnos, hogy mindez a fővárosnak egyik legnépesebb kerületében van így. Mindent el kell tehát követnünk, hogy ezek az iskolaépületek rendeltetésüknek visszaadassanak és lehetővé tétessékaz, hogy a lakosság gyermekei ott helyben nyerjenek iskoláztatást, ne legyenek kénytelenek más iskolába járni, ne kelljen más iskolákban parallel előadásokat tartani, úgyhogy az egyik csoport gyermeket délelőtt, a másik csoportot délben, a harmadikat pedig este, lámpavilág mellett kelljen oktatni, ami a gyermekekre nézve egészségileg is és minden tekintetben rendkívül káros. A tornatermekben találtam állami tisztviselőket is. Többnyire menekültek, akik részben mint postások, részben mint vasutasok vannak alkalmazva és itt, Budapesten teljesítenek szolgálatot; sajnos, felsöbbségük részéről nem történt semmi intézkedés, hogy megfelelő lakást kapjanak. Hogy mennyire nyomorúságosak a viszonyok, annak illusztrálására rámutatok arra, hogy el volt helyezve az emiitett teremben egy cipészfamília, amely természetesen ott végzi a maga munkáját: a mellette levő fülkében pedig egy pénzügyi felvigyázó súlyosan beteg felesége fekszik, akit méer nem lehetett kórházban elhelyezni, mert ott a férőhelyek rendkivül csekély mértékben állanak rendelkezésre. Szabad tűzhelyen főznek, nyitott csapon át vezetik a gázát és amikor ezeket az anomáliákat szóváteszik, az rá a válasz, hogy az Országos Menekültügyi Hivatal engedte meg. Tehát a gázmérgezés veszélye is fenforog s ezért is a Menekültügyi Hivatal felelős. Legyen szabad rámutatnom, hogy ott van pl. az egyik fülke mellett egy átjáróhely, amelyen keresztül valamikor a mosdóhelyiségbe lehetett eljutni, ahol kilenc fayanc-mosdónak ma már csak a roncsait lehet találni. Ott egy kis fülkében, elválasztva, pokrócokon fekszik négy-öt ember, csak annyi helyen, amelyen egy ágyat vagy egy szalmazsákot valahogyan el tudnak helyezni. Nagyon szeretném, ha ezek az anomáliák kiküszöböltetnének és ezeknek az embereknek becsületes, megfelelő szállás biztosíttatnék. Láttam nagyon súlyos betegeket is. Láttam egy bíróságig Írnokot, Mandula Hermannt, aki súlyos lábtörés miatt gipszkötésben fekszik, ez az ember három-négy nap óta egyáltalában nem kapott élelmet és amint meggyőződtem, a kórházban való elhelyezése utóbb csak hatósági intézkedéssel vált lehetségessé. Küzdelmet folytatunk a betegségek ellen, küzdelmet^ folytatunk a tuberkulózis ellen. Nagyon imponáló volt a legutóbb a parlamentben lezajlott akció, amelyet a népjóléti minister ur kezdeményezett s amely szép anyagi eredménnyel járt; ennek bevételéből sokat költhetünk a tuberkulózis elleni védekezés céljára. De legyen szabad ezzel szemben rámutatnom arra, hogy X és X családot kerestünk fel, s mind arról panaszkodtak, hogy két-három gyermekük volt és a fűtetlen, huzatos helyiségekben ez. vagy az a gyermekük pusztult el tüdőbajban. Ha az ilyen esetek ellen nem tudunk védekezni, akkor teljesen illuzórius minden akció. Van az egyik helyiségben egy férfiszabó, kinek felesége szabónő, ezek ott^ női divattermet tartanak fenn. Hogyan lehetséges, hogy óda idegenek járjanak és dolgukat elintézve, széthurcolják a betegség csiráit ? Mert ugyanott, az ágyon, súlyos izületi gyulladással, nyitott sipolyokkal egy gyermek fekszik, akinek arcán ott tükröződik a halál, a. tuberkulózis, aki valószínűleg rövidesen el is fog pusztulni, s akinek betegsége mindazokat megfertőzheti, akik odajönnek, hogyan lehetséges, hogy ennek a gyermeknek szülei ilyen helyen kénytelenek szabómesterséget folytatni ? Legyen szabad megemlítenem azt is, hogy egy bizonyos hely előterében, egy piszkos odúban lakik egy péksegéd a feleségével s egy 9 hónapos és egy kilenc éves gyermekével. (Zaj.) Méltóztassék elgondolni, hogy ez az ember készít nekünk kenyeret, süteményeket! A fertőzésnek igazán tág kapuit nyitjuk meg. hogyha az ilyen helyzet meg nem szűnik. A fűtés abban a helyiségben egy vakablakon kitolt csövön keresztül történik, ugyanakkor a piszkos lé végigfolyik a falakon, a mennyezet pedig kvadrátméterekben törik le és hull alá. A higiéniának legkezdetlegesebb fokát sem tudjuk itt megtalálni. Szabad legyen rámutatnom, — és most máirövid leszek, — hogy a Peterdy-utcában, amely ehhez viszonyitva természetszerűleg előkelő hely, egy szobában nem 5—6 család, hanem csak 7—8 személy lakik. A kényszerhelyzet viszi rá az embereket, hogy albérlőket tartsanak. Láttuk, hogy a Peterdy-utcában egy úgynevezett menekült-tanyán kilenc olyan lakó van elhelyezve, akik nem is menekültek, hanem egy budapesti ház kilakoltatása folytán kerültek oda; méltóztatnak emlékezni az Ostrom-utcai házra, amelynek tulajdonosa lebonttatta a lakók feje felől a házat. Természetszerűleg, miután életveszélyes volt a további ottlakás, a hatóság kilakoltatta őket. Ezzel szemben azonban igazán érthetetlennek tartom, hogy amikor azután a háztulajdonos felépittette a második és harmadik emeletet, miért nem helyezték ugyanoda vissza ezeket a lakókat? Ezek ma pinceodukban vannak, nedves lakásokban, ahonnan való kitelepítésük és kilakoltatásuk minden pillanatban szükséges, ahol az egyik pincehelyiségben hét, a másikban öt gyermek, még négy, illetőleg öt felnőttel egyetemben, ahol tehát egy-egy pincehelyiségben 10—12 egyén tartózkodik s ahol a falakról csak ugy lehet