Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-269

Ä nemzei gyűlés 269. -ülése 1924. amikor ilyen szövegezésben adtak nekünk hirt; »Lemberg még a mienk!« Mindnyájunkat deprimált, levert ez a hir és hosszú ideig magunk is elhittük, hogy a külföldi sajtóban unosuntalan hirdetett az a körülmény, hogy megindul a gőzhenger és végigseper, be fog következni. És mi történt? Limanovánál a magyar huszárok, a m. kir. honvédség csodát művelt, azt a csodát, hogy a lehetetlent tette lehetővé, amikor megállította útjában a gőzhenger! Hálával vagyok eltelve Pakots t. képviselőtársam és barátom iránt, hogy felemiitette azokat a jeles embereket, akik akkor elévülhetetlen nemzeti érdemeket szereztek, nevezetesen a hősi halált halt Muhi* ezredest, Had ff y ím re, Molnár Dezső, Daubner altábornagy <> kat és így tovább. De hiszen érdemeket szerzett még a közlegény, a legutolsó közlegény is, aki megmutatta az egész világnak, hogy az a magyar nemzet, amely a szövetségi hűségéhez becsülettel kitart, olyan katonákat állított elő, hogy méltán megérdemli az egész világ tiszteletét és kell, hogy ezt minden elfogulatlan ember, még ha ellenségünk is, elismerje. (Klárik Ferenc : Éhezik a hős özvegye és árvája !) Ne zavarja meg t, képviselőtársam közbeszólásával lelkem «zép hangulatát. Ez az országos bizottság tehát ugy gondolkodott, hogy meg fogja keresni a beiügymimistert és a vallás- és közoktatásügyi ministert, szóval azokat a kormányhatcságokat, amelyek alá valamilyen felügyeleti vagy rendelkező hatóságok tartoznak, hogy ezek segítségével a limanovai csata ünnepebői, december 11-ébői egy országos emlékezés szent ünnepét alakítsa ki olyanformán, hogy december 11-én az iskolákban emlékezzenek meg a magyar Termopylae-ről, továbbá a főispánok, tankerületi főigazgatók és más közegek utján a vidéket is igyekezni fog megnyerni arra, hogy elismerje ennek magyar történelmi es egyúttal nemzeti jellegű fontosságát. Ezenkívül a bizottság egy aranykönyvet tervezett, amelyben fel lettek volna sorolva mindazoknak a nevei, amelyeknek viselőiről megállapítható lett volna, hogy a limanovai küzdelemben tényleg résztvettek. Ezzel kapcsolatban a bizottság társadalmilag gondoskodott volna a Limanovánál elesett hősök árváinak és özvegyeinek különböző elhelyezéséről, nevezetesen a már meglévő törvények alapján is biztosított elsőbbségi jogok, különösen italmérési engedélyek és trafikengedélyek gyakorlatbavételéről és más ilyen jogok és jogosítványok megszerzéséről. A bizottság előtt ezenfelül az a cél is állott, hogy a Történelmi Társulat és a Magyar Tudományos Akadémia utján egy szakember által megírandó könyvben örökítsük meg a limanovai csata jelentőségét. Végül pedig elhatározta a bizottság, hogy egy vasserleget fog öntetni, amelynek talpába Limanova földjéből földet szerez és ezt évenként egyszer meg-enieli a limanovai győzelem emlékére. Sajnos, ezek a szép tervek csak részben sikerültek. Tavaly előtt tartottunk egy nagyszabású emlékünnepélyt, amelyen megjelent a ministerelnök ur kiküldöttje, a kormány képviselete, a nemzetgyűlés képviselete, a székesfőváros kiküldöttei és azok közül a tábornokok közül néhányan, akik a limanovai ütközetben résztvettek, a bizottság azonban nem folytatta tovább ezt, mert sajnosán tapasztalta, hogy a huszárok távoltartották magukat az ünnepélytől és igy ezt a disszonanciát nem akarta tovább kiélesiteni. Tavaly már csak annyira zsugorodott össze az egész akció, hogy a székesfőváros evi április hó 4-én, pen leken. â5l üléstermében egy igen szép emlékünnepélyt tartottunk, amelyen a most elnöklő Huszár Károly alelnökünk mondott igen szép, emelkedett beszédet. A bizottság engem bizott meg azzal, hogy egy indítványt dolgozzak ki, amelynek kapcsán kérjem a törvényhozást, hogy a limanovai hősök emlékét örökítse meg. Én ezt mégis cselekedtem és hogy be nem nyújtottam, annak oka az volt, hogy már akkor értesültem arról, hogy egy generális törvényjavaslat készül, az, amelyet a t- honvédelmi minister ur beadott és amelyet most tárgyalni szerencsénk van. Azt hiszem, hogy azért azok a gondolatok, amelyek a bizottság előtt lebegtek, közigazgatásilag érvényesíthetők. Meg vagyok erről győződve, mert ismerem vezérünket, az ő magyar lelkét : Bethlen István gróf ministerelnök urat. Tudom, hogy benne teljes érzék van arra, mit jelent az, ha az ifjúságot a múlt tiszteletére tanítják és emlékeztetik. Meg vagyok győződve róla, hogy amit közigazgatási utón ebben a tekintetben meg lehet tenni és el lehet érni, azt a kormány meg fogja cselekedni. Most, amikor beszédem végére érve, visszagondolok azokra a gigászi küzdelmekre, amelyeket a magyar fiuk végigküzdöttek a különböző harctereken, engem is bizonyos mély szomorúság, de egyúttal valami kifejezhetetlen lelkesedés is fogéi és Kossuth Lajos szavai jutnak az eszembe, aki ránézett a magyar címerre és azt mondotta : A magyar címerben ott van a kereszt. Ez a martirium jelképe, de egyxtttal a feltámadás jelképe is. — Ezzel fejezem be szavaimat, kijelentvén, hogy a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Helyeslés.) Elnök : Szólásra következik t Forgács Miklós jegyző: Csík József! Csik József : T. Nemzetgyűlés ! Távol áll tőlem, hogy felszólalásommal a vita befejezését elnyújtsam. Csupán azért szólalok fel pártom nevében, hogy mélységes hódolatomat fejezzem ki az iránt a gondolat iránt, amely a jelen törvényjavaslatban kontemplálva van. Bármilyen társadalmi és gazdasági világfelfogás szemüvegén keresztül nézzük is a világháborút, egyet megállapíthatunk : azt, hogy azok a katonák, akik ott harcoltak, igazi hősök voltak, mert hiszen legdrágább kincsüket, életüket áldozták fel a legdrágább kincsért, a hazáért. Amikor azonban a jelen időkben elismerésünket fejezzük ki ezen hősök hősiessége iránt, bármennyire kellemetlen és disszonáns hangokat vegyit is ebbe az ünnepélyes tárgyalásba, kötelességem felhivni a kormány figyelmét arra, hogy a hősök emlékünnepének létesítésével még nem tettünk eleget azon hősök emlékének, akik a világháború fotyamán elestek. Mert az egész ország, az egész nemzet nagy kötelezettséggel tartozik ezen hősök itt maradottjai iránt. Hogyan pihenhetnének ezek a hősök nyugodtan sirjaikban, mikor látják, hogy az ő árváik, özvegyeik nyomorult havi 5—6000 koronából kénytelenek tengetni életüket, és látják ezt akkor, amikor egy uj vagyonos osztály alakult ki, amikor azok, akik a háborúban szerezték véres aranyaikat, jólétben dúskálnak, mig ők nyomorognak és szenvednek. Ez nemcsak a társadalmi igazságossággal ellenkezik, mélyen t. Nemzetgyűlés, hanem ellenkezik az ezen hősök iránt tartozó nemzeti kötelességünkkel is. Én a magam részéről akceptálom és elfogadásra ajánlom Meskó Zoltán t. képviselőtársamnak azt az inditványát. hogy a háborúban elesettek hátramaradottjainak anyagi felsegitése céljából méltóztassék a háborúban szerzett vagyonok tulajdonosait erős megadóztatás alá venni. Ha más országban meg tudták tenni, hogy elvették a hadi milliók 80%-át, akkor elsősorban