Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-269

A nemzetgyűlés 269, ülése 1924. kiállítja a beutazási engedélyt. Ehhez csatolni kell természetesen egy fényképet. A hazautazási költség elküldésére nézve szomorú tapasztalataink voltak abban a tekintetben, hogy amennyiben odakint hivatalos útra került a pénz, sokszor nem jutott el illetékes kezekbe, A kormány ezért társadalmi intézményeket kivan igénybe venni, speciel a Vörös Keresztet, amely intézménynek megvannak az összeköttetései Szovjetoroszország területén is és_ ennek utján fogja a pénzeket Oroszországba eljuttatni, és ott igazolt egyéneknek fogják kiadni. Igen sok adat futott össze az alatt a pár hét alatt ,is a nemzetgyűlés hadifogoly-bizottságánál, amely az Oroszországban lévő jelenlegi hadifogoly-helyzetet jellemzi. Nem lehet minden egyes esetre külön szabályt állítani, de az áliamrezon azt követelte, hogy ezek a gyanúsítottak — mert hiszen gyanúsított magatartású emberek — az államérdek szempontjából mindenesetre kellő megvilágításba és felügyelet alá helyeztessenek. Nincs itt internálásról szó, de mégis megköveteltetik az. hogy az illető hazatérő állampolgár jószándékai felől bizonyosságot szerezzen a kormány. .Ezért kellett ezt belrendészetí szempontból rendezni. Hogy miért nem jött még ki a belügyministeri rendelet, annak az az oka, hogy a belügyminister ur hetek óta betegen fekszik és ő ezt annyira személyes ügynek tartotta, hogy a kiadandó rendelet revízióját fentartotta magának. Én remélem, amint a minister ur kijelentése remélni is eng'edi, hogy pár napon belül, de azt hiszem 1—2 héten belül okvetlenül megjelenik ez a rendelet. Ki kellett térnem erre a kérdésre főleg abból az okból is, hogy a hadifoglyok hozzátartozói a hadifoglyok jelenlegi jogi és hazatérési lehetőségének viszonyaira nézve tájékoztatva legyenek. A magam részéről, amidőn ezt a témát elhagyva, visszatérek a törvényjavaslat tárgyalása gondolatához, ismét csak mély hódolattal ludok megemlékezni azokról a vitéz és hősi halált halt bajtársainkról, akik Magyarország újjáépítésében most már tényleges munkával részt nem vehetnek. Óva figyelmeztetem a mélyen t. nemzetgyűlés azon ellenzéki tagjait, akik mindig a hadiárváknak, hadiözvegyeknek és hadirokkantaknak kérdésével sokszor erőltetett formában is idehozakodnak, hogy akármennyi tiszteletet és akármennyi elismerést is érdemel az az önfeláldozás, számolni kell a nemzetnek és az államkincstárnak anyagi teljesítőképességével és nem volna opportunus, ha mindig ezekkel a követelésekkel állanának frontban a kormánnyal szemben, tisztán taktikai okokból. Hiszen emlékezzünk vissza, hogy a szomorú kommunista világban is a hadirokkantakat, a lábatlan, a kezetlen embereket vonultatták fel, mert jól tudták, hogy ezekkel szemben semmiféle szigorral, vagy tettlegességgel fellépni senki sem akar és nem tud. Nem szabad, igen t. ellenzéki képviselő urak, vájkálni ezekben a sebekben ok nélkül. A nemzetgyűlés egységespártja is el van telve attól a gondolattól, — és ezt itt leszögezem, — hogy a hadirokkantaknak, a hadiözvegyeknek és a hadiárváknak érdekében a teljesitő képesség végső megfeszítéséig mindent meg kell tennie a kormánynak, és elvárjuk, hogy a kormány meg fogja tenni kötelességét ebben a tekintetben. T. Nemzetgyűlés! Beszédem befejezéseképen kijelentem, bogy tisztelettel és az emlékeévi április hó 4-én, pénteken. zésnek hódolatteljes érzésével állok e törvényjavaslat előtt és ugy a magam, mint a kormánypárt részéről is örömmel látom, hogy ebben a tekintetben az ellenzéki pártok és kormánypárt között különbség nincs. Vajha ez az egyetértés a többi törvényjavaslat tárgyalásánál is legalább megközelítőleg ilyen formában nyilatkoznék meg. A magáin részéről elfogadom a törvényjavaslatot, (Helyeslés és éljenzés jobb felől. — Esztergályos János: Ez adassék meg a hadiözvegyeknek és a hadiárváknak is!) Elnök: Szólásra következik! Forgács Miklós jegyző: .Barthos Andor! Barthos Andor: T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, megállapíthatjuk a mai felszólalásokból azt, hogy mindnyájunk lelkében egy emelkedettség! érzés keletkezett, ez hat át mindnyájunkat és ebben a teremben — sajnos — ez kivételes jelenség. Magam részéről csak elismeréssel lehetek az ellenzéki t. szónok uraknak, t, képviselőtársaimnak ezért az ünnepélyt emelő magatartásukért. Pakots t. barátom kifogásolta azt, hogy a mi tanácskozásunk képe nem elég'gé ünnepélyes. Én azt hiszem, ha az igen t. képviselő urak pártkülönbség nélkül tudták volna, hogy a mai napon ez az igen fontos javaslat, — mert hiszen a nemzeti érzésnek, kedélynek, hálának és emlékezetnek csokra ez — fog tárgyalás alá kerülni, nem kételkedem, hogy nagy számmal jelentek volna meg ugy képviselőtársaim valamint a kormány tagjai is. (Ugy van! jobbfelöl. — ßothenstein Mór: Itt vannak, csak a folyosón!) De nem az a fontos az ilyen kérdésekben, hogy mi külsőleg miképen demonstrálunk, fontosabb annál, hogy a bensőnk mit érez. Nem szabad azt elfelejtenünk, hogy a világháború után a magyar léleknek bizonyos elcsüggedése mutatkozott. Szinte, mintha Musset meglátta volna az ő magas lelkével a magyar nemzet lelkét, amikor azt mondja : »Nagyobbá mi se tesz, mint egy nagy fájdalom. De bár nagy a tied, azt hinned nem szabad, hogy immár elnémulhat szavad.« — Hiszen ugy voltunk, miként a teucerek annak idején, szülte álomba voltunk merülve a háború után. Csak így volt az lehetséges, hogy megrohantak minket épenugy, mint a trójaiakat annak ide.ión, erőnket megsemmisítették és kiragadták a hatalmat kezünkből. Hosszú ideig tehát a nemzeti lélek öntudathoz nem jutott, nem gondolkozott arról, hogy micsoda erkölcsi érték és nagyfontosságú dolog az, ha a múltra^ visszatekint, érzi a múltnak büszkeségét, bár fájdalmas büszkeségét, a jövőre pedig bizalmat merit. / Ez vezetett egy kis csoportot, amelynek én is egyik szerény tagja voltam, egy elhatározásra. Az volt nekem a gondolatom, hogy Budapest, mint az ország fővárosa, elnémult ajkát nyissa meg legelőször és az Országos Kaszinóban barátaimnak indítványt terjesztettem elő, hogy a különböző közületeknek, nevezetesen a Nemzeti Kaszinónak, a Lipótvárosi Kaszinónak, az Ipartestületek Országos Szövetségének küldötteiből — nem akarom mind elősorolni azokat az erőtényezőket, amelyeket igyekeztünk volna összevonni azért, hogy igazán párt-, osztály- és felekezeti különbség nélkül — alkossunk meg egy bizottságot, amely Limanova gondolatával foglalkozzék, azzal a magas gondolattal, amelyet Pakots t. barátom is felemlíteni méltóztatott, Mert mi volt Limanovai Ez volt, igen t, uraim, a magyar Termopylae, Én emlékszem arra a kétségbeejtő benyomásra.