Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-269

248 A nemzetgyűlés 269. ülése 192 culpázva emlékeztesse önmagát arra, hogy mi­csoda kötelességei vannak a hősökkel és a hő­sök ivadékaival szemben. Egyébként a javaslatot elfogadom. (Helyes­lés és éljenzés.) Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Szabó Sándor! Szabó Sándor: T. Nemzetgyűlés! Az előt­iünk fekvő törvényjavaslat az emiékezeté: az emlékezésnek van szánva. E törvényjavaslat tárgyalásánál bennem is felmerülnek azok a reminiszcenciák amelyek a harctérről kisértek enarem ide a törvényhozás házáig. Feltűnnek előttem a rohanó, a lelkesedéssel, kipirult arc­cal előretörő bajtársaim, akik követték a zász­lót a halálba meggondolás nélkül, de abban a Indáiban, hoary szeretett hazájukért hozzák az áldozatot. Felsorakoznak emlékeim közül a fájdalmas pillanatok, a dicső pillanatok, a veszteségek, a küzdelmek, az örömnek < mámor­tel ies percei és most ennek a törvényjavaslat­nak törvényeink közé való iktatásával ezekről emlékezem. Végtelenül disszonánsán esik nekem, ami­kor itt ennek a törvényjavaslatnak tárgyalá­sánál a/nrő tüszúrásokat helyeznek el a kor­mány ellen akkor, amidőn az összes pártok és a nemzetgyűlés pártkülönbség" nélkül egv­formán hódolni kivan a hősök emlékének. Disszonánsnak tetszik nekem az is. hoerv épen itt ismételtei! szentségtörő kezekkel vájkálnak azokban a fájdalmas sebekben, amelyeket ez a világhábom az elveseknek, a hadirokkantak­nak és azokban a lelki fájdalmakban, amelye­ket a hadiözv^Q-yek lelkébe ültetett és táplál ;i bősökre való visszaemlékezésnek nz a gon­dolata, hogy íme az övék elvesztek hol egész­ben, hol nedio- csak nmnkaképessée'ben a szá­mukra. Kötelességet vélek teüesiteni akkor, amidőn rámutatok arra, hoe-y különösen épen a hadifotrlvokról való emlékezésnél szükség­telen volt különös cél nélkül felhozni az ő sorsukat épen ezen törvénvjavaslatnak tár­gyalásánál, mert a kormánv e tekintetben nem érdemli meg ezeket az apró csipkedéseket é« tüszín-ásókat, hiszen » kormán^ meertett min­den lehptőt annak ideién. Széchenyi Viktor gróf t. képviselőtársunk a múlt nemzefgvülé­«en többször szólalt fel a hadifoglvok haza­hozatala érdekében, és a kormánv és a társa­dalom eo'vüttműködése. valamint külföldiek­nek, különösen amerikaiaknak támogatása Te­hetővé tette azt hogy azokat a szerencsétlen végeinket, akik haza akartak jönni, hazase­gít si"k arm vira, amennyire lehetett. Tisztelettel veszem magamnak a bátorsá­got, hogy ennek a kérdésnek állásáról itt a nyilvánosságot és a nemzetgyűlést valameny­nyire tájékoztassam. Az elmúlt hetekben a nemzetgyűlés egysé­gespártja is magáévá tette a párt keretén be­lül ezt a kérdést és bizottságot alakított ennek a kérdésnek a nemzetgyűlésben, a társadalom­ban, külpolitikai és belrendészeti vonatkozás­ban leendő rendezése érdekében. Ennek ered­ményéről bátor vagyok a következőket beje­lenteni : Igaz, tényleg számosan vannak még jelen­leg is Oroszországban, az orosz szovjet impé­riuma alá tartozó területeken véreink, akik hadifogság következtében maradtak ott. Azon­ban leszögezhetjük, hogy jogilag jelenleg már hadifoglyok nincsenek, mert a szovjetkorniány a magyar kormánnyal egyetértésben megálla­pította, hogy — amint ez nemzetközi vonatko­zásban is jelentőséggel bírhat és amint nem­[.• évi április hó 4-én, pénteken. zotközi jogi vonatkozásban is megáll — jelen­leg már hadifogoly minőségben nem tartózko­dik Oroszország területén egyetlen egy vé­rünk, egyetlen egy polgártársunlk sem. (Fábián lîéla : Igen, de azok mint hadifoglyok kerül­tek oda !) T. képviselőtársam talán még* nem fogja tudni, hogy hirdetményeket bocsátottak ki új­ságokban a követségek utján, és különösen köszönettel tartozunk a svéd és lengyel misz­szióknak. amelyek Oroszországban lehetővé tették azt, hogy ezek a megállapodások minél szélesebb körben hirdettessenek Oroszország­ban, jóllehet ismerjük az oroszországi viszo­nyokat, hogy ott az ilyen intézkedésnek, ren­delkezésnek és lehetőségnek kihirdetése rop­pant nagv távolság-béli és időbeli nehézségekbe ütközik. Ez a 7 átmeneti állapot azonban több mint egy esztendeig tartott. A magyar kormány direkt leszerelő tábort tartott fenn ebből a cél­ból, az ugynevezett csóti fogoly-tábort. Gyűjtő állomások voltak Oroszországban és ott ipa is van egy úgynevezett hadifogoly' bizottság, ahova Oroszországnak mindem részéből össze­futnak az adatok, és ahonnan viszont a hireket amelyeket ott ínesrkapnak, eljuttatják Oroszor­szág minden részébe. Ezzel a bizottsággal összeköttetésben volt a magyar kormány nemcsak hivatalos utón, ha­nem a Vöröskereszt Egyesületek utján is, és közölte vele azokat az utakat és módokat, ame­lyek révén véreink hazajöhetnek államköltsé­gen. Ez az államköltségen való hazahozatal az ország kiadásait nagymértékben megterhelte, azonban ezt a terhet viselni hazafias kötelezett­ségünknek tartottuk és az ő hősies magatartá­suknak és a nemzeti gondolathoz való kitartá­suknak mintegy velejárója volt, hogy visel­nünk kellett ezeket a kötelezettségeket. Tény azonban az, hogy az utolsó féleszten­dőben, amikor ez az átmeneti állapot tartott, csupán 39 hadifogoly jelentkezett hazajöve­telre, akiket államköltségen tényleg haza is hoztunk. Méltóztassék elképzelni, mit jelent ee'y tábort fentartani az esetleg hazaszállingó­zók számára, akik között igen sokan vannak olvanok, akik annak idején Írásban is kötelez­ték magukat, hogy nem fognak hazatérni. Tu­dunk adatokat, hoa^y arra kötelezték magu­kat, hogy orosz állampolgárok maradnak, ott megnősültek, bepolgáriasodtak. iparüzemeket és kereskedéseket nyitottak, szóval a polgári életbe beilleszkedtek. Nem képzelem, hogy a nemzetgyűlés kötelezve érezné mag'át arra, hogy ezeket most, amikor már jogilag hadifoglyok nincse­nek, államköltségen haza hozassa. A túszokról beszélt Fábián Béla igen t. képviselőtársam. Ezekre vonatkozólag is bátor leszek ismertetni azt, amit ezidőszerint tudni szerencsém van. Ugy áll a dolog hogy amikor az utolsó hadifogoly-transzport elindult Orosz­országból, Turkesztán vidékéről, a szovjetkor­mány minden indokolás nélkül visszatartott 15 hadifoglyot és ezeket még ma is tuszképen ke­zeli, (Fábián Béla : Ma már 200-an vannak !) még pedig kezeli őket elkülönítve, állítólag ma már magánzárkákban. Mindenesetre tusz­képen vannak letartóztatva és az orosz szov­jetkormány állítólag azért nem engedi őket szabadon, mert azt kívánta, hogy Magyar­országból kommunistákat bocsássanak ki, akik magyar állampolgárok, akiket a magvar bíró­ság teljesen a törvényes jogszabályok betar­tása mellett elitélt. A magyar kormány már előbb ismeretes

Next

/
Oldalképek
Tartalom