Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-269

Á nemzetgyűlés 269. ülése 1924. Kötelességemnek tartom felhasználni ezt az alkalmat arra, hogy ismételten felhívjam a nemzetgyűlés figyelmét erre a kérdésre. Nagyon kérem,^ ne méltóztassék most ismét helyeslőleg tudomásul venni azt, amit mondok és ismét semmit sem tenni a dologban. Én két év óta, már nem tudom, hányszor szólaltam fel a nemzetgyűlésben e tárgyban és mindig helyeslőleg méltóztattak tudomásul venni felszólalásomat, de a m. kir. külügyminister soha nem intézkedett ebben a dologban. Nem tudom, mivel szolgáltak erre rá ezek az emberek. (Szabó Sándor: Van intézkedés!) Intézkedés van, de a foglyok nem jönnek haza! (Szabó Sándor: Majd reflektálok rá!) Én csak azt az egyet akarom itt ismételten hangsúlyozni, hogy az orosz szovjetkormány a hadifoglyok egy részét még mindig túszként tartja kinn. Ez az egyik, tessék ezt tudomásul venni. A másik része pedig a dolognak az, hogy azok a hadifoglyok, akik nem túszként vannak Oroszországban, csak akkor jöhetnek haza, ha megfelelő számú aranyrubelt fizetnek le a hatóságoknál; ezenkívül megkövetelik tőlük, hogy fényképes útlevelet mutassanak be haza jövetelük alkalmával. Ami a vitézségi érmek után járó díjakat illeti, e tekintetben felhívom a t. Nemzetgyűlés figyelmét arra, hogy itt nincs olyan őrült nagy összegről szó. Nagyon kevés ember van Magyarországon, akinek aranyi, nagyezüst, vagy kisezüst vitézségi érme volna. Lehetetlen, hogy. ezeknek az embereknek a lelkében állandóan éljen az az elkeseredés, melyet amiatt éreznek, hogy valamikor azt mondták nekik, hogy majd ennyit és ennyit fognak kapni, és ma, amikor mindent valorizálnak, épen ezeket az összegeket nem valorizálják, amelyeket pedig már kezdettől fogva valorizálni kellett volna. Ezeket ajánlom a t. Nemzetgyűlés figyelmébe, különben a törvényjavaslatot elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Csontos Imre! Csontos Imre: T. Nemzetgyűlés! A törvényjavaslat tárgyalása alkalmával teljes tisztelettel kell meghajolnom az előtt, aki a nemzet hősi halottainak emlékét törvénnyel akarja biztosítani. Eljött immár annak az ideje, hogy a nemzet lerójja háláját hősi halottai iránt. Teljes tisztelettel viseltetem Fábián képviselő ur panaszkodása iránt is; legyen meggyőződve az ellenzék, hogy mi, akik közel állunk a kormányhoz, szintén figyelemmel kisérjük, hogy mi történik azokkal a szerencsétlenekkel, rokkantakkal és hadiárvákkal, akiket a háború tett ilyenekké. (Horváth Zoltán: De legalább valami eredményt, látnánk! —'• Meskó Zoltán: A körúton nézze meg a koldusokat! Ez az eredmény!) Hogy az eredmény mennyi, az nemcsak tőlünk függ, mert ha valaki szeretné, ugy mi vagyunk azok, akik szeretnők, ha —• amennyire csak lehetséges, — minden ember kielégíttetnék. (Meskó Zoltán: Módjukban van, hatalmon vannak!). Bocsánatot kérek, képviselő ur, a kormánynak nincs módjában e tekintetben mindent megtenni, mert ha módjában volna, akkor a kényszerkölcsönt sem kellett volna igénybevenni. Olyan nehéz a helyzete ennek a szerencsétlen országnak, hogy nem tudja rendezni azokat a dolgokat, amelyeket pedig rendezni erkölcsileg köteles volna. Mindenáron oda fo-gunk azonban hatni, mi, a kormány háta mögött ülő képviselők is, hogy éber szemmel figyeljük és nógassuk a dolgot, hogy ezek az emberek, vagy azok a családok, amelyek árván maradtak, valami támaszt kapjanak a nemzettől. (Horváth Zoltán: Szép szavakat kapnak!) évi április hó 4-én, pénteken. 243 Bocsánatot kérek, nemcsak szép szavakat. Ezt, ha kell, bizonyítom a képviselő urnák, mert a lelkiismeretem is ezt parancsolja nekem. Hiszen körülöttem is öt árvagyermek van, mint unoka. Fáj a lelkem, — nem az én családomról van szó, mert tudom, hogy annak mégis van valamije, — amikor látom azt a szerencsétlent, aki valósággal az útszélen fetreng a nélkülözésekben. Ezt látva és átérezve, erköcsi kötelességünk mindig figyelemmel kisérni, hogy a nemzet árvái, szerencsétlenjei ne dobassanak ki az útszélre. Sajnos, szomorú a helyzetünk pénzügyileg, s igy ezt a kérdést nem tudja a kormány kellőleg rendezni; de azért minden tekintetben odatörekszünk, hogy ezek a dolgok szanáltassanak. Én akkor, amikor a honvédelmi minister ur törvénnyel kötelezőleg akarja biztosítani a hősök emlékét, teljes tisztelettel viseltetem iránta, tisztelettel pedig azért, mert esry nemzetnek erkölcsi kötelessége, hogy lerójja háláját. — és lerójja ez a. nemzetgyűlés is minden tekintetben — elvesztett fiaiért. Ennélfogva Örömmel fogadom ezt a javaslatot. (Helyeslés, éljenzés és taps jobbfelöl. — Reisinger Ferenc: Közben a hősök árvái és_ özvegyei éhenpusztuluak Magyarországon.) Én ismerem a dolgot ugy, mint kegyed, mert érintkezem a szegényekkel: csakhogy én nem .lázitok, az a különbség. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Lendvai István! Lendvai. István: T. Nemzetgyűlés! Mióta e nemzetgyűlés padsoraiban helyet foglalok, ez az első törvényjavaslat, amelynek nem ellene, hanem mellette iratkoztam fel. Nem hiszem, lehetne közöttünk pártkülönbség abban a tekintetben, hogy ha van nemzete ennek a vérző, vajndó világnak, akkor az a magyar nemzet, amely soha el nem múló hálával és kegyelettel tartozik azoknak a hősöknek, akik ezrével és tízezrével haeyták életüket ott künn a halál meszes árkaiban, elpusztultak azért, hosy ezt a nemzetet megmentsék, és akik " nem tehetnek arról, hogy az ő dicsőséges önfeláldozásuknak az a nemzeti katasztrófa lett a vége. amelynek napjait ma is éljük. Amikor azonban én a len'nagvobb mértékben helyeslem, hogy a hősök emléke országszerte megünnepeltessék, amikor én teljes mértékben helyeslem, hogy ez a törvénvjavaslaí benvujtafott, akkor eavfelől nem tudom megérteni, hogy ennek a törvényjavaslatnak miért kellett ilyen későn idejutnia, másfelől nem tudok bizonyos jelenségeket megérteni. Tavaly az én ébredő magyar bajtársaim jóvaltából alkalmam volt Olaszországban tölteni néhány hetet S amilyen fájdalmas látvány volt nekem a. vonatból is. s azután akkor, amikor kiszálltam a vonatból, az a sok véres, rozsdás drótsövény, amely méar most is ott van. az eldobott konzervdobozok özöne, a rohamkések és rohamsisakok, amelvek még mindég ott maradtak, s amilyen fájdalmas látvány volt nekem, amikor a vonat Trieszt felé .ragadott bennünket, látni azt a szétlőtt árokrendszert, amely ott a néma kövek között olyan hangosan beszél arról a sok magyar vitézségről, szenvedésről, amely ott élt valamikor azok között a néma kövek között: még fájdalmasabb látvány volt- számomra, mélyen f.* Nemzetgyűlés, nz, hogy nincs az a kis falu, nincs az a kis község. • ahol, ha az ember a virágos olasz temetőbe