Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-268

Á nemzet g y itlés 268. ülése 1924. évi április hó 3-án, csütörtökön. 219 torn, szemben Bozsik Pál t. képviselőtársammal, azt, hogy a középiskolai tanárság akkor fogja megállni igazán a helyét, ha azt a nagy kincset, a klasszikái műveltséget fruktifíkálui tudja. Ma ez, sajnos, 90%-ban nem lehetséges, és csak ugy történhetik, ha a tanár bele fogja vezetni a rábizott ifjúságot a görög és római antikkulturába, mert a klasszikus nyelveknek igazi művelő ereje az antikkulturában van, nem pedig abban a gramatizálásban, amelyet, — nem lehet tagadni, mert meglévő tényeket nem lehet eltagadni — undorral hallgat ma a gyermek is. Viszont szükség lesz továbbképző tanfolyamokra a modern nyelveknél is. Erre nézve épen most folytatok tárgyalásokat és épen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy garantálhatom, hogy a reálgimnáziumi koncepció végrehajtásához franciául, angolul, olaszul tudó kellő számú tanár fog rendelkezésre állani, mert az illető külállamok ilyeneknek rendelkezésre bocsátását kilátásba helyezték. Épen azért kérnem kell a t. Nemzetgyűlést, hogy Zsirkay képviselő ur 2. számú határozati javaslatát méltóztassanak elutasítani. Arra nincsen szükség a tanárképzés reformja során. Kifogásoltatott, hogy nincs benne a javaslatban imperative a középiskolába való felvételi vizsga. Másik oldalról pedig azt kifogásolták, hogy miért nem töröltem el az erre vonatkozó rendelkezést. Kérem a túlsó oldalt, méltóztassanak elolvasni Eötvös József középiskolai reformját. Ö nem csak a kisgimnázium alsó osztályában tartotta szükségesnek a felvételi vizsgát, de még a kisgimnáziumból a főgimnáziumba, a főgimnáziumból a liceumi tagozatba és a liceumból az egyetemre való fellépésre is felvételi vizsgát követelt. Pedig Eötvösről nem lehetett azt mondani, hogy nem volt liberális ember. Nem is a liberalizmus, vagy a nem liberalizmus terhére kell itt a vita súlypontját helyezni. Ez pedagógiai terület és az intézmény nincs annyi idő óta érvényben, hogy még pedagógusaink is végleg állást tudjanak foglalni ebben a kérdésben. Én tehát elhibázott dolognak tartanám, ha valamit, ami az életben még nincs kipróbálva, amely nemcsak a liberalizmus nevében, hanem a falusi iskolák egyenjogúsága nevében is a törvényben lefektessük. Be kell várni, hogy a gyakorlati életben ez mire fog vezetni. Egyelőre fentartandónak vélem anélkül, hogy ebbe a törvényjavaslatba belefoglalnám. Azért kérném a 15. számú határozati javaslat elutasitását. Kifogásolták azt is, hogy nincs benne a törvényjavaslatban a numerus clausus eltörlése. Most a középiskolák kérdésévei foglalkozunk, a numerus clausus pedig főiskolai kérdés, igy tehát természetesen nem lehet benne. Én nem csináltam abból titkot, hogy a numerus clausust elvileg nem helyeslem azért, mert hiszen minden nemzetnek érdeke, hogy minél több kipallérozott fő legyen a nemzet kebelében. Akkor azonban, amikor azt a törvényjavaslatot, tárgyaljuk mely szerint tizenötezerrel megint kénytelenek leszünk az állami állások számát — nem az alkalmazottakét, mert hiszen most is sok a megüresedett állás — redukálni, tehát mikor kevesebb lesz az állás, amelyre főiskolai képzettségű egyéneket lehetne alkalmazni, a legnagyobb lelkiismeretlenség lenne részünkről az, ha ezrével ujabb és ujabb embereket képeznénk ki, olyanokat, akiknek belátható időn belül kenyeret adni nem tudnánk. Ha az ország abban a szerencsés helyzetben lesz, hogy ismét fejlődő lesz és expanzivok lesznek közintézményeink és társadalmi viszonyaink — mert hiszen a szabadpályán élő orvosoknak és mérnököknek is nagyobb számmal való alkalmaztatása attól függ. hogy virágzó gazdasági élet legyen, ami sajnos, ebben a trianoni Magyarországban nein lehetséges — mondom, ha a viszonyok megjavulnak, akkor el lehet törölni ezt a törvényt, de ma lelkiismeretes ember ilyen javaslattal nem .jöhet. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Épen azért kérném az 1. számú határozati javaslat elutasitását. (Helyeslés jobb felől.) Kifogásolták, hogy nem nyer rendezést e javaslatban a tankönyvek ügye. Elismerem, hogy sok szerzőtől sokféle könyv van forgalomban. Elismerem azt is, hogy nem mindegyik érthető könnyen és hogy drága a tankönyv. Épen ezért ezeken a viszonyokon javitanunk kell. Most bizonyos tankönyviparral állunk szemben és kétségtelen, hogy a kiadóknak, akik korábban áldozatokat hoztak a tankönyvek kiadására — és ezt nem szabad letagadni — érdekeit is kimélnünk kell, de elsősorban a szülők és gyermekek érdekeit kell szem előtt tartanunk. Remélem, hogy az én tantervein alapján mindenegyes tudományszakra össze fognak állani a legkiválóbb tanférfiak, a főiskolai tanárok, a didaktikában jártas középiskolai tanárokkal és sikerülni fog talán olyan klasszikus tankönyveket kiadni, amilyenek Franciaországban jelentek meg, ahol a legkiválóbb elmék sem kicsinyelték azt a feladatot, hogy jó tankönyvet Írjanak, tudva azt, hogy mily alapvető fontossággal bir a jó tankönyv a közoktatásban. Én tehát remélem, hogy mihelyt a tanterv végleg meg lesz állapítva, abban a helyzetben leszek. hogy az egész tankönyvügy szerves, szisztematikus megoldását hozhatom a t. Nemzetgyűlésnek javaslatba. (Helyeslés.) Ezzel végeztem azokkal a kifogásokkal, amelyek abból a szempontból tétettek javaslatommal szemben, hogy mi nincs benne. De kifogásolták javaslatomnak egyes rendelkezéseit is, elsősorban egyesek az iskolatípusok differenciálása helyett az egységes alépítmény mellett törtek lándzsát azzal, hogy a felső tagozatban a francia módszer szerint furkáljunk. Azt is kifogásolták, hogy a törvényjavaslat indokolásában sok a latin szó. Én östör József t. barátomat, aki közelálló hozzám, mert hiszen a berlini egyetem padjain egymás mellett ültünk, megkérdeztem és felkértem, mondja meg, hogy hogyan fejezné ki azt, hogy az iskolafajták »differenciálódjanak«. Ö ezen gondolkozott és azt mondta, hogy »elkülönzés« a megfelelő magyar szó. De ez az »elkülönzés« »szeparáció« és nem »differenciáció«. így, sajnos, abban a helyzetben vagyunk, hogy erre nincs olyan megfelelő magyar szavunk, amely a fogalmat pregnánsan kifejezné; be kell tehát érnünk az idegen szavakkal. Ebben a tekintetben vigasztalódhatunk, mert hiszen ugyanígy vannak a németek és franciák is. Nemcsak azért ellenzem az egységes alsó tagozatot, inert az ennek kiegészítését képező furkált felső tagozatok kiépítésére fedezet nincsen, mert ahhoz több tanárra és több tanterem építésére volna szükség — amire pedig pénz nem áll rendelkezésre — hanem azért is, mert ezt Magyarországon rendkivül nehéz keresztülvinni. A tanterv terhelve van eggyel több modern nyelvvel, mint más nemzeteknél, ahol a tantervben az anyanyelv egyszersmind világnyelv is. Tehát már túl van terhelve ennél a sajátságos helyzetünknél fogva. De Pandora szelencéjét nyitnánk ki különben is. Ezzel ugyanis a vita nem lenne eldöntve, megindulna egy másik vita arról, hogy milyen legyen az egységes alsó tagozat, hogy latinmentes-e, vagy pedig latinos. (Egy hang a balközépen: Latinos!) Azt méltóztatnak mondani. hogy latinos legyen. De sokan vannak, akik azt mondják, hogy latinmentes legyen. Kérdem, nem az lesz-e ennek az eredménye egy demokratikus korban, hogy összeolvad majd a polgári iskola-