Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-267

^í nemzetgyűlés 267. ülése 1924. évi április hó 2-án, szerdán. 199 sfcferü és világos kérdésekben nem tudnak tájékozódni, makacsul ragaszkodnak egyik-másik állásponthoz, vag-y hiedelemhez, amiről józan ésszel, jó judiciummal és kis műveltséggel tisztán, világosan kellene látniok, hogy az nem helyes és mégis pert provokálnak. Szerződéseket, megállapodásokat tudatlanul kötnek. Ezek a kulturátlan szegény emberek, népünk, mondhatom, vagyonának nagy részét a maga tudatlanságára költi el évenként, mert — mondom — a Igegyszerübb kérdésekben is más emberekhez kell fordulnia, mások szolgálatát kell igénybe vennie és ezt nagyon meg kell fizetnie. Egyébként is a gazdasági életének rendezésében mindenkinek birnia kell azzal a műveltséggel, amely nélkül egy lépést sem tehet, amely nélkül csakugyan nem tud kiszabadulni bizonyos ügyesebb kasztoknak hatalma alól és amely nélkül nem tud velük versenyt állni, így lehetséges az, hogy egyesek a búzán, a krumplin, a boron és más minden egyében sokkal többet keresnek, mint az a nép, amely azt maga termeli, azért, mert újságot olvasnak és tudnak tájékozódni, a műveltség eszközei rendelkezésükre állanak, és attól a tudatlan néptől akkor vásárolják meg a terményeit, amikor az rá nézve talán a legrosszabb, mert a nép tájékozatlan és azt hiszi, hogy nincs továbbfejlődés. Ha újság jutna el a faluba, ez nem történhetnék meg, de hegy a napisajtót, az olvasást a nép megszeresse, ahhoz is kultúra kell. Igen szomorú dolog, ha nézzük a falukat, a gazdag falvakat, hogy nincs azokban a gazdag kisbirtokosokban sem áldozatkészség, még az 50—60 holdas gazda is sajnálja, hogy újságra 500—600 K-t, vagy régebben 40 K-t kifizessen és igy természetesen elmarad a világtól, nem tud tájékozódni és naprólnapra károsodás éri itt vagy ott. Ezért a legfontosabb dolognak tartom, —hiszen ez utóvégre most már axióma, sarkigazság és kétségbevonhatatlan tétel — hogy népoktatásunkat rendezni kell már csak azért is, hogy magát ezt a szegény, szerencsétlen népet kimentsük mai szomorú, elhagyott helyzetéből, amelyben préda gazdaságilag, préda politikailag és préda a történelein szempontjából is, mert az a nép, amelynek nincs műveltsége, nem tud történelmet csinálni, annak minduntalan zsarnokok telepedhetnek a nyakára, abban nincs egészséges közszellem. Mert ellentétben vagyok az előttem szóló Lendvai István t. képviselőtársammal: tényleg alulról kell egy nagyon egészséges közszellemnek megmutatkoznia, amely azután lehetetlenné tegye, hogy az ország hatalmasai rossz útra térjenek. Utóvégre az az egynéhány ember, aki egy ország felett a hatalmat gyakorolja, aki egy állam sorsát intézi, akiknek ezer és ezer alkalmuk van a maguk önzését kielégiteni, akiket csábit is az a sok alkalom, hogy csak a maguk hatalmi érdekeivel, talán dinasztikus érdekeivel törődjenek, ezek az emberek hamar megbotlanak és ettől az egynéhány embertől igazán nem várhat az ember erkölcsi diktandót, nem várhatja azt, hogy az atmoszférát megjavítsa, nem várhatja, hogy egészséges közszellemet sugároztasson be a nemzet lelkébe, mert ezek a maguk dolgát csinálják. A történelemben igen ritkán látunk tiszta, önzetlen alakokat, akik csakugyan egy nemzetet hordanak szivükben, ezek rendszerint mind a maguk ügyeit csinálják. Hogy ezek a jó utón megmaradjanak, hogy egy nep zsarnokság alá ne jusson, hogy egy néppel szemben ne lehessen fosztogató gazdasági vagy hatalmi politikát, vagy más egyebet csinálni, ezt csak egy egészséges közszellem akadályozhatja meg, csak egy egészséges közszellemnek jótékony terrorja tarthatja a hatalmasokat jó utón, különben odajutunk, ahová jutottunk. Mert hogy ez a nemzet, amelynek számára adva volt a megmentés lehetősége, amelyet ma is két perc alatt becsületes jó szándékkal és hozzáértéssel meg lehetne menteni, (Uqy van! balfelől.) idejutott, hogy ilyen keservesen fizetett meg sokezer milliárddal egy hatalmi rendszert, ezt főleg annak lehet betudni, hogy a mi népünk nem veit művelt, nem tudott tájékozódni a politikában és áldozatul esett félrevezetésnek, káros demagógiának és áldozatul esett a gyávaságnak, mert a mi népünk gyáva volt. Tudás és műveltség nélkül nincs bátorság, nem mert tehát ellenállni a hatalom nyomásának, minthogy a maga tudatlanságában természetesen mindig sokkal nagyobb félelmet rajzol maga elé, — aminthogy tényleg' oka is van rá — amikor meg kellene mutatnia az önérzetes ellenállást. Ennélfogva ez a szegény nép passziv maradt és engedte magára telepedni azt a rendszert, amely idáig juttatta. • Ha meg akarunk maradni, ha életrevalóság-nak bizonyítékát akarjuk adni, ha csakugyan hiszünk a jövendőnkben és hiszünk abban, hogy az Isten örök életre teremtett bennünket, akkor nekünk is a legnagyobb szeretettel meg kell tennünk a magunkét és meg kell teremtenünk azokat az előfeltételeket, amelyek ezt az örök t életet lehetővé teszik. Meg kell tehát ajándékoznunk népünket műveltséggel, vagyis a vaknak szemet kell adnunk, a sántának lábat, a bénának kezet, mert enélkül elpusztulunk. Természetesen vannak ennek az ügynek részletkérdései. Részletkérdés az, hogy a magas luxus-budget helyett ma, ha áldozatot kell hoznunk, elsősorban a népoktatás érdekében kell minden áldozatot meghoznunk. (Ugy van! balfelöl.) Ettől a budgettől nem szabad semmiféle áldozatot sem sajnálnunk, ennek a budgetnek rendelkezésére kell bocsátanunk azt a szükségletet, amelynek révén mindenütt tisztességes, egészséges és jól felszerelt népiskolákat teremthetünk. Feledhetetlen reminiscenciám van a háborúból. Amikor Szerbia területét is végig kellett barangolnunk, marsolnunk, feltűnt mindenütt, hogy ahol 5—6—7 kis kunyhó fekszik szétszórtan a hegyekben, — valamennyi szegényes kunyhó — ott ennek a házvidéknek középpontjában állt mindenütt egy gyönyörű szép, modern stílusban felépitett iskola, tágas, kényelmes termekkel, nagyszerű ablakokkal. Már a kis balkáni háború után a szerb nemzet, ugy látszik, felismerte a népoktatásnak óriási fontosságát és az apró kis vacak kunyhók közé — sokkal kisebb volt az egész vidéknek a népessége, mint nálunk egy tanyáé — felépitette mindenütt a maga nagyon szép elemi iskoláját. Mondhatom, megijedtünk, — akkor azt hittük még, hogy megnyerjük a háborút — és mondogattuk is tiszttársainkkal, — ahogy szokás volt abban az időben beszélni — milyen jó, hogy nem 20 esztendő múlva állunk szemben a szerbekkel, mert nézzétek meg ezeket az iskolákat, ezek 20 esztendő múlva milyen hatalmas szerb nemzetet neveltek volna. Az első dolog tehát az, hogy a múlt mulasztásaiból legalább azt vegyük észre, amit a kis szerb nemzet akkor amikor még igazán ' kis nemzet volt, amikor hozzánk képest egy kis