Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.

Ülésnapok - 1922-267

198 "A nemzetgyűlés 267, ülése 1924. évi április hó 2-án, szerdán. jam, bár, mint a kultúra egy szerény munkásának teljes mértékben el kell ismernem, hogy a minister ur ig*azi lelkesedéssel, szeretettel, ügybuzgalommal és fáradozással karolja fel a kulturkérdéseket. A törvényjavaslatot, nem fogadom el (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Bartos János jegyző: Eupert Rezső! Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés! Méltóztassék megengedni, hogy a vitának ebben a késői stádiumában pár szóval én is hozzászóljak a törvényjavaslathoz tisztán csa-k azért, hogy pártomnak, a Kossuth-pártnak álláspontját is leszögezzem. (Halljuk! Halljuk!) p Ami magamat és pártomat illeti, mi természetesen rokonszenvvel és szeretettel fogadunk minden lépést, amely a magyar kultúrának szolgálatát jelenti. Ennélfogva rokonszenvvel és szeretettel fogadjuk ezt a javaslatot is, magátazt a tényt, hogy a magyar kultúrának épületéhez akar hordani követ, vagy helyesebben a magyar kultúra épületét akarja renoválni, szebbé, időtállóbbá tenni. De mégis sajnálattal vagyunk kénytelenek megállapítani, hogy ez a renováló és építő munka nézetünk szerint nem éri el, nem tölti be azt a célt, amelyet be kellene töltenie és amelyet betöltenie talán a kultuszminister urnák szándéka szerint is kellene. Sajnálattal látjuk mindenekelőtt azt, — bár elismerjük a kultuszminister ur jószándékát, lelkesedését, ügyszeretetét — hogy nem nagyobb koncepcióval jött a törvényhozás elé. Azt szokták mondani a törvényhozásról, hogy az művészet. Ennek a művészetnek igazán szép, legszebb tárgya, igazán művészi tárgya lett volna a magyar nevelés-ügy. a magyar oktatás-ügy művének megalkotása. Miért is nem jutott eszébe eddig egy kultuszministernek sem, hogy nagy, szép és hatalmas kódexet hozzon ide a törvényhozás elé? Miért nem iktattok eddig is a magyar törvénytárba egy szép, nagy, hatalmas kódexet, amely az egész oktatás-ügyet, a magyar nevelés-ügyet, az államnak ezt az igazi fundamentumát egységesen oldaná meg, egységesen építené fel, az óvodától fel egészen a legfelsőbb oktatás legfelsőbb lépcsőjéig? Csakugyan ez lett volna a helyes és azt üdvözöltük volna örömmel, ha a nevelés-, az oktatásügynek, a magyar kultúra ügyének ezt a középágazatát nem ragadja ki a kultuszkorniány az egész nagy komplexumból, hanem először az alapokat épiti meg : a magyar népoktatás ügyét. Hiszen a történelem tanuság*a szerint is tudjuk, hogy egy nemzetnek jelene, jövendője attól függ, hogy az a nemzet nagy egészében milyen művelt, Minden hadseregnél, minden fegyvernél, minden szuronynál hatalmasabb támadó és védőeszköz a kultúra. Voltam bátor már rámutatni egy félreértés közben, hogy ha régi, szép, nagy országunknak azokra az idegen megszállás alatt levő területeire tekintünk is, azt látjuk, ha ott azok a területek, azok a vidékek, ahol a magyar kultúrának fölénye elvitathatatlan volt és különösen, ahol a magyar kultúrának — mint minden kultúrának — a legerősebb formája a nyelv, a magyar nyelv volt uralmon, ezek a területek még az erőszakos elszakítás^ után is a mieink maradtak és megvan a remény arra, hogy mieink maradnak ezentúl is; ellenben ahol ott volt a magyar kultúra, de annak legerősebb formája, a magyar nyelv nem tudott meggyökeresedni, ezek a területek inkább vesztek el és félő, hogy ezek esetleg elvesznek és Magyarország lelki integritása, amely még mindig megvan, megsérülhet. Azért van ez, mert ezeken a területeken nem gondoskodtunk arról, hogy a magyar kultúra elég erőteljesen ott legyen. Megelégedtünk azzal, hogy ott van a magyar interium, a magyar szolgabírói rendszer. Az az ember, az a korszak, amely meg tudta volna tenni, hogy nem erőszakkal, de édesgetéssel, megvesztegetéssel rábírta volna az idegenajku nemzetiségeket, — különösen ott, ahol szigetelten voltak — mondom, ha máskép nem, édesgetéssel — de semmi esetre sem volt jó a szolgabirói rendszer, hogy nyelvünk rájuk ragadjon, az az ember többet tett volna, mint ahány hősünk, ahány nagy hadvezérünk volt, vagy lehet még a történelemben. Legnagyobb fontossága a nevelésnek, az oktatásnak, a műveltségnek! van és ha egy nemzet örökéletre születettnek tartja magát és örökké élni akar, akkor az első, amit tennie kell, az, hogy saját nemzeti kultúráját mindenek fölé helyezze és az állami és a társadalmi élet minden hatalmával és minden áldozatkészségével ennek a kultúrának segítségére siessen. (Ugy van! Ugy van! half elöl.) Az első lépés természetesen ehhez az, hogy megte remtsiik a tömegkultúrát. Napoleon, aki pedig hatalmas, nagy koncepciókkal dolgozott, mondotta, hogy egy államnak és társadalomnak útját, jelenét, jövendőjét, mindenét^ az biztosítja, hogy milyen művelt a nép, és minden államférfiunak, minden hatalmasnak, akinek módjában van egy nép sorsáról határozni, legelső feladata a népoktatás ügyét rendezni. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Mert ha kötelessége ugyan a tudományok művelését is előmozdítani, a felső tagozatú oktatást is lehetővé tenni, itt mégsem kell akkora állami és társadalmi beavatkozás, mert magában a műveltség, a magasabb képzés és az ennek révén elérhető eredmények oly vonzerővel bírnak a népben igen sokakra, hogy ezek külön támogatás, külön serkentés nélkül is elindulnak egy messzebb. hosszabb kulturális útra. A nép azonban könnyen elfeledkezik arról, hogy neki szüksége van a műveltségre, könnyen szokik a gondolathoz, hogy ne művelődjék ; az ilyen nép pedig elveszett. Az ilyen népet, amely kuturátlan, analfabéta, amely olvasni nem szeret, amelynek nincs érzéke a tudományos kérdések iránt, az ilyen nép kész prédájává válik a becsapásoknak, az ilyen népnek nincs történelme, az r ilyen nép nem jár a maga lábán, az ilyen népnek csak parancsolói vannak, akik azután azt tesznek vele, mit akarnak; az ilyen nép minden megtévesztésnek, demgógiának áldozatává válik és meg lehet tenni vele azt, amit a magyar néppel mindig, már századok óta megtesznek, hogy mindig saját érdekei ellen szólítják, viszik harcba, és ez a mi szegény tudatlan népünk sokszor lelkesedéssel ment a saját érdekei ellen a harcba, azt hivén, hogy ez az ő érdeke. A népet fel kell világosítani, hogy történelmi, politikai, de gazdasági szerepét is csak ugy töltheti be egy nemzet, ha egyesei legalább a minimális felvilágosodottsággal, tudással és tanultsággal bírnak ahhoz, hogy a maguk gazdasági ügyeit is jól tudják intézni. A praktikus élet emberei, orvosok, ügyvédek és mások számot adhatnak arról, milyen rengeteg vagyoni áldozatába kerül a népnek a maga tudatlansága. Csak a jogélet teréről beszélek, ahol az emberek a legegyszerűbb fogalmakkal nincsenek tisztában, egészen egy-