Nemzetgyűlési napló, 1922. XXII. kötet • 1924. március 26.. - 1924. április 10.
Ülésnapok - 1922-267
194 A nemzetgyűlés 267. ülése 1924. évi április hó 2-án, szerdán, «ágnak az ifjúságot nevelni de ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy nem minden ember van keményfából faragva és nem lehet mindenkitől hősiességet követelni, nem lehet követelni a tanárságtól azt, hogy lerongyolva, az élet gondjaitól üldözötten, küzködve, legyen eszményi ember és oltson eszményiséget az ifjúságba, nem lehet még testileg sem követelni azt a munkateljesítményt, amelyet ez a javaslat elvár tőle. Igenis, azt mondom tehát, hogy méltóztassék a kormányzatnak mindent elkövetni azért a tanárságért, amelynek lehetnek selejtesei, mint minden testületnek, de amely tanárságról kétségbeesve hallottam itt egy kijlentést ebben a Házban. Ez a kijelentés az volt — a baloldalról hangzott el, — hogy a tanárok jórészt ismeretekkel megtömött szamarakat küldtek az életbe. Ez a kijelentés annak bizonyítéka, hogy vannak szamarak, akik ismeretekkel sinesteniek megtöltve. (Élénk derültség jobbfelől.) A tanárság munkáját nem lehet lebecsülni, azt nem lehet eléggé megbecsülni, de tessék megadni a tanárságnak az anyagi módot is arra, hogy gondtalanul élhessen nagy eszményi hivatásának. Azt mondom az igen tisztelt kormányt támogató pártnak, de a kormánynak magának is: ebben a kérdésben, méltóztassék elhinni, nem lehet különbség (Helyeslés a jobboldalon. — Barabás Samu: Ezt követeljük mindnyájan!) és ha mi egészséges középiskolai rendszert akarunk, akkor biztosítsunk tisztességes megélhetést és társadalmi rane-ot a tanárságnak és tanítóságnak. Legyen vége annak a rendszernek, amely kormányzatilag is elnyomta és társadalmilag is csak lenézte, szinte kiközösítette a tanárságot és a tanítóságot, holott ne feledjük el, a legszentebb dolog tanitónak és tanárnak lenni és hozzáteszem külön, elsősorban tanitónak lenni Nem volna szabad másnak, csak szentnek és hősnek elmenni a kis elemi iskolákba, mert a legdrágább kincset, a szegény ártatlan gyermekek gyermeki lelkét bízzuk azokra, akik odamennek. Én is azt mondom, amit ez a tanügyi tízparancsolat, ez a röpirat mond első pontjában: az ország alapja a nevelés kell, nogy legyen, és azt, amit második és harmadik pontjában mond^ »A tanszemélyzet a tényleges nemzetnevelés érdekében megélhetés szempontjából minden státus elé helyezendő.« Ezt mondom és itt ez egyszer szembeszállva az előzményekkel, önmagam is ehhez a latin szóhoz ragaszkodom: csak az a státus tud megélni és fenmaradni, annak van jövője, amely valóban a tanítói és tanári kart helyezi minden státus elé. Akkor azután lehet szó nemzeti megújhodásról. Minthogy ezt a javaslatot azért sem tudom elfogadni, mert nem tekintem egészen időszerűnek s azt a megoldást, amely benne van, nem fogadhatom el, mert ha egyszer reformról van szó, akkor méltóztassék az esetleg helytelennek bizonyult gimnáziumi nevelést a gimnázium keretén belül megjavítani, az esetleg helytelennek bizonyult reáliskolai nevelést pedig a reáliskolán belül megoldani, tekintettel továbbá arra, hogy a nemzeti élet szempontjából fontosabb tanügyi kérdések még elintézve nincsenek, sajnálatomra, a javaslatot el nem fogadhatom. Elnök: Szólásra következik! Perlaki György jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Nemzetgyűlés! (Halász Móric: Jaj nektek, gyorsírók!) A sok gazdasági és pénzügyi vonatkozású javaslat tárgyalása után szinte üdítően hatott rám is, mint, , azt hiszem, a parlament minden egyes tagjára az a javaslat, amelyet az igen t. kultuszminister ur beterjesztett s amelyet most tárgyalunk. Végre egy olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, amely eszmei világba emel bennünket, amely az élet megsszépitését, tartalmassá tételét, a kultúrának, a művelődésnek fejlesztését célozza. A nemzetgyűlés minden pártja részéről tárgyilagos^ birálatot váltott ki ez a törvényjavaslat. Én is egészen tárgyilagosan kívánok a javaslathoz hozzászólani, megállapítván elöljáróban, hogy azt a legnagyobb sajnálatomra nem tehetem magamévá, nem pedig azért, mert a jószándékon kivül komolyabb, a mai idők szelleméhez mért újításokat nem tartalmaz. Általánosságban a javaslat főhibájául azt rovom fel, hogy nem közeledik a középiskolai tanításnál magához az élethez. A törvényjavaslat már bevezető első szakaszában megállapítja, amellett az általános célkitűzés mellett, Jhogy vallásos alapon erkölcsös polgárrá kívánja nevelni a középiskolai tanulót és hazafias szellemben kívánja általános műveltséghez juttatni, hogy kizárólag a felsőbb tanulmányokhoz szükséges szellemi munkára teszi a tanulót képessé. Én a középiskola hivatását elsősorban nem ebben látom. A középiskolának az volna a hivatása, hogy olyan emberegyedet neveljen, aki, amikor a középiskola sorompója bezáródik mögötte, az élet nagy feladataival szemben olyan lelki, szellemi felkészültséggel álljon, hogy habozás nélkül tudjon dönteni abban a kérdésben, hova kell mennie, hogy beilleszkedjék az általános emberi munkába, hogy a nemzetnek, a hazának és az emberi művelődésnek egy bizonyos kijelölt területen hasznos polgára és munkása lehessen. (ügy van! ügy van! a baloldalon.) Helytelen felfogása a kérdésnek az, hogy felsőbb tudományos pályára kell kinevelni a középiskolában a tanulót, hiszen nem készül mindenki tudományos pályára, aki a közéniskolában nevelődik és ha ezt tűzzük ki általános irányelvvé, akkor voltakénen a középiskolai nevelés lényegét sikkasztjuk el, mert hiszen a középiskolai nevelés olyan átlagos műveltséeret akar biztosítani minden egves tanuló részére, amelynek alapján ő neesak a tudományos pályára mehessen, amelyre nézve már csak szinemosott alapot jelent a középiskolai nevelés, hanem amely a e-vakorlati életben való érvényesülés szellemi eszközeinek megszerzését is jelentse. Ez az általános kifosrásom annál élénkebb, mert a törvényjavaslat, amely kerettörvény akar lenni, nem igyekszik mélyrehatóan vagy legalább ezen az általánosságon túl kifejleszteni azokat az eszközöket, amelvek alkalmasak ezen célkitűzésnek a gyakorlati életben való konkretizálására. Amikor megállapítom a törvényjavaslatból, hogy a minister ur a tanrend összeállításával igyekezett egy uj iskolatípust teremteni, mely iskolatípus megalkuvás a régi rósz iskolai rendszer tanulságaival, egyúttal látom, hogy a tanrend hiányos, nem kialakult felfogás alapján készült, nem vette figyelembe az utóbbi időknek; a világkatasztrófás időknek tanulságait, nem vette figyelembe a mai szociális élet követelményeit, a mai ember szociális helyzetét, a mai ember anyagi küzdelmeinek rettentő gazdasági szempontjait, szóval mindazokat az életjelenségeket, amelyek mellett ki lehetett volna
